Category Archives: B’nai B’rith Europe
A Magyarországot ért újabb alaptalan támadásról, valamint az antiszemitizmus elleni küzdelemről.
A Magyarországot ért újabb alaptalan támadásról, valamint az antiszemitizmus elleni küzdelemről.
A politikus elsőként arról az esetről beszélt, amikor is nemrégiben az amerikai ENSZ nagykövet New Yorkban a közgyűlésen nyilatkozott arról, hogy Magyarországon oly nagy az antiszemitizmus, hogy Holokauszt emlékműveket gyaláznak. Az államtitkár hozzátette, ezt az egészet el lehetne azzal is intézni, hogy az amerikai diplomata butaságokat beszélt, de mint mondta, fontosnak tartotta utánanézni, hogy miről is volt szó. Mint megjegyezte, az amerikai diplomata egy olyan esetet próbált elmagyarázni, amikor is Stockholman rongáltak meg egy Wallenberg emlékművet. A politikus kijelentette azt is, hogy a magyar kormány az elhangzott mondatok után tiltakozott, és kérte a nagykövetet, hogy a mondatairól szóló bejegyzését is törölje, amit a közösségi médiában tett közzé. Mindezek mellett az is természetes, hogy a magyar kormány további lépéseket is fog tenni ebben az ügyben.
Szalay-Bobrovniczky Vince beszélt arról is, ami Budapesten történt február 14-én. Mint a történtek kapcsán megjegyezte, egyrészt nagyon tragikus, hogy a szélsőjobb ezt a történelmi eseményt kisajátította magának, ahogy az is nagy probléma, ahogy erre szélsőbaloldali antifasiszta csoportok reagáltak. Nem lehet megengedni, hogy embereket verjenek az utcán. Ugyanakkor az is probléma, jegyezte meg, hogy nincs elég alaposan értelmezve a vélemény nyilvánítás és a gyülekezés szabadsága, hiszen a korábbi években volt már arra is példa, hogy a szélsőjobbosok rendezvényét a rendőrség betiltotta, de végül egy bírósági döntés engedélyezte a vonulásukat.
Az államtitkár beszélt a magyar kormány antiszemitizmus elleni stratégiájáról, kiemelve, hogy a tavasz végén a stratégia elkészül, és ezt be is adják az EU-nak. A stratégia megerősíti, hogy a magyar kormány politikájának üzenete egyértelmű: zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben. Minden kritizálónak csak annyit kell elmondani, Magyarországon a zsidó közösség tagjai megélhetik vallásukat, itthon nem fordulhat elő az, ami Németországban, ahol az antiszemitizmus elleni küzdelem irányítója, politikusa azt nyilatkozta, a németországi zsidók ne viseljenek kipát az utcán.
Az államtitkár beszámolt arról, hogy a kormány megkapta a Mazsihisz kérését, hogy a Szeretetkórház felújításához további forrásokkal járuljanak hozzá. A kormányzat és a zsidó felekezet 2017-ben állapodott meg a kórház megújításáról, az állam hatmilliárd forintot biztosított erre, ám az építőipari költségek megugrása miatt további pénzeszközökre van szüksége a Mazsihisznek. A kérés jelenleg a kormány asztalán fekszik, döntés rövidesen várható.
Kesher Day 2023 – B’nai B’rith Europe
International Holocaust Remembrance Day at the European Parliament – B’nai B’rith Europe
BBE Partners with EU institution for the Commemoration of the Holocaust Remembrance day – B’nai B’rith Europe
B’nai B’rith Europe partnered with the European Commission, the Swedish Presidency of the council of the EU, the Swedish Presidency of IHRA and major Jewish organizations in the organization of the Holocaust Remembrance event “Remembering the past, Shaping the Future” that took place on the 23rd of January in Brussels. Read more » »
2023. január 26-án, csütörtökön délután 2 órakor, a Kozma utcai zsidó temetőben tartjuk Reuven Breuer megemlékezést.
The European Days of Jewish Culture under the umbrella of the CERV programme – B’nai B’rith Europe
EDJC 2022 in Italy – B’nai B’rith Europe
B’nai B’rith Europe attends FRA Meeting in Brussels, Belgium – B’nai B’rith Europe
On the 27th of October, B’nai B’rith Europe’s Executive Director – Hanna Kalmenson, attended the online meeting on FRA’s third survey on discrimination and life as a Jew in Europe. Within this meeting, the European Jewish life and the rise of antisemitism within the European sphere have been discussed. Read more » »