Dolgozatom a vallási alapon történő kirekesztésről fog szólni. A dolgozat első részében a téma kapcsán fontos alapfogalmak és a jogi alapok tisztázása után szeretnék foglalkozni a magyar helyzettel foglalkozni, illetve megemlíteni egy-egy, a téma szempontjából fontosabb történelmi eseményt.
    A témaválasztásomat nagyban befolyásolta saját tapasztalat. A vallási kisebbséghez tartozásról való saját tapasztalataimról is szeretnék írni. Pontosan ezek az élmények miatt tudom magamról, hogy nagyon szélsőséges tudok lenni a vallásokkal kapcsolatban és meglehetősen komoly előítéleteim vannak. A dolgozat írása közben arra fogok törekedni, hogy ezeket az előítéleteket legyőzzem és indulatok nélkül tudjak írni a témáról.  A saját példámon látom, hogy az előítéletességem miatt sokszor ellenségesen viselkedem. Ha pedig tisztában vagyok a hibával, akkor az én felelősségem dolgozni rajta.
    A dolgozat harmadik felében azzal tervezek foglalkozni, hogy hogyan lehet az előítéletességet, az ellentéteket enyhíteni. Bemutatok egy alapítványt, melynek fő célja az előítéletesség csökkentése és a társadalmi befogadás erősítése. Úgy gondolom módszereik hasznosak, bár ezek is csak kis lépések.    
1.    Fejezet

1.1    A vallásokról, előítéletről

    A vallás valamilyen formája minden ismert emberi társadalomban megtalálható. Archeológiai leletek bizonyítják, hogy már a legkorábbi társadalmakban is voltak vallási szimbólumok és szertartások. A vallás az emberiség történelme során mindig fontos szerepet játszott: hatással volt a környezethet való viszonyra, a világ észlelésére és az emberek egymáshoz való kapcsolataira.
Világszerte a vallások eltérő válfajai alakultak ki. Míg egyes népek hitvilága monoteista, mások egész istencsaládokban hisznek. Mi a közös vonásuk mégis a vallásoknak? Giddens szerint „Minden vallás rendelkezik egy sor szimbólummal, amelyek tiszteletet vagy félelmet keltenek, és összekapcsolódnak olyan rituálékkal vagy szertartásokkal (mint a templomi istentisztelet), amelyekben a hívők egy-egy közössége vesz részt. (…) Akár vannak egy vallásnak istenei, akár nincsenek, olyan lények vagy tárgyak mindig találhatóak, amelyek csodálatot vagy félelmet ébresztenek. Egyes vallások követői például inkább valamiféle „isteni erő” létezésében hisznek, és az vált ki tiszteletet, és nem megszemélyesített istenek. Más vallásokban pedig olyan személyek játszanak fontos szerepet, akik ugyan nem istenek, de akiket a hívek tisztelnek – mint például Buddha vagy Konfuciusz.”  A vallás előírhat erkölcsi szabályokat, eredetmítoszokat tartalmazhat, amelyek megmagyarázzák, hogyan lett a világ és alakult a ma ismertté, de ezek nem feltétlenül részei.
    A történelem során a vallások sokszor játszottak fontos szerepet. Nem csak azért jelentősek, mert egy-egy népnek közös szimbólumrendszert és szertartásokat ad, ezzel egyesítve az embereket, hanem mert a világi hatalommal összefonódva sokszor befolyásolta a történelem alakulását. Bár a különböző vallások sokszor hasonló értékeket hirdetnek (például az egyetemes szeretet eszméje, az idősek tisztelete, egymás segítése, illetve az isteni jóságba vetett hit), mégis a hívők csoportjai sokszor fordulnak egymás ellen, isteneik nevében. Súlyos előítéletekkel vannak a csoportok egymással szemben, jellemző a sztereotip gondolkodás. Példája ennek a szembenállásnak a kereszténység és az iszlám ellenségeskedése és a keresztes háborúk. Vagy a második világháború zsidóellenessége, amikor bár nem vallások feszültek egymásnak, de a zsidósághoz már faji különbségeket is társítottak.
    Az általam ismert vallások többségének alapvető igazsága, hogy az épp adott vallás az egyetlen „igaz út”, abban rejlik a végső igazság. Ezzel automatikusan maga alá rendeli az összes többi vallást, magát felsőbbrendűnek hirdetve. Úgy gondolom, hogy ezzel a magatartással azonnal meg is teremti az előítéletesség alapját – a hívő magát felsőbbrendűnek, a végső igazság birtokosának tartja. Lenézi más vallások hívőit, sokszor ellenségesen is viselkedik velük. Nem ritka, hogy jó kapcsolatban lévő emberek összevesznek azon, hogy melyikük vallása a jobb, az „igazabb” és próbálják meggyőzni egymást. A hívők a legtöbb esetben nincsenek is tisztában a másik vallás eszméivel, a másik hívőt, mint személyt pedig végképp nem ismerik. Egyszerűen csak egy sztereotip képet használva „leírják” a többieket. Müller Péter Szeretetkönyv c. könyvében érdekes gondolatot fogalmaz meg. Szerinte az embereket nem a szeretet fogja össze a legjobban, hanem a más csoportok és emberek közös utálata. Minden csoportnak szüksége van egy „ellenségre”, aki ellen összefogva átélhetik az összetartozás érzését. Ezt igaznak tartja az amúgy a szeretet eszméjét hirdető kereszténységre is.

1.2    Vallások Magyarországon
Az Alkotmány XII. fejezetének 60. §-a szerint „a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára. Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, és azt a szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon akár egyénileg, akár másokkal együttesen nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolhassa vagy taníthassa.”
Az Amerikai Nagykövetség 2010-es Nemzetközi jelentése a vallásszabadságról a következőt mondja Magyarországról: „A vallási hovatartozásra vonatkozó adatok bizalmas információnak minősülnek, és hivatalosan nem vehetők nyilvántartásba. A legutolsó, 2001-ben tartott országos népszámlálás kérdőívén azonban szerepelt egy, a vallási hovatartozásra vonatkozó, választható kérdés, amelyre a népesség 90 százaléka válaszolt. A kérdőív válaszai szerint a népesség 55%-a római katolikusnak, 15%-a reformátusnak, 3%-a evangélikusnak, és kevesebb, mint 1%-a zsidónak vallotta magát. A fenti négy csoport az ország „történelmi” vallásai.
A népesség kevesebb, mint 5%-át kitevő csoportok között megtalálhatóak a görög katolikusok, a Hit Gyülekezete, öt ortodox keresztény vallási közösség, egyéb keresztény csoportok széles köre, hét buddhista csoport és három iszlám közösség. Az adatvédelmi szabályozások tiltották a vallás nyilvános gyakorlására vonatkozó hivatalos adatgyűjtést; a felmérések szerint az állampolgárok a közép-európai átlaghoz képest kevésbé vallásosak.”  
A jelentés úgy fogalmazott, hogy a közép-európai átlaghoz képest kevésbé vallásosak a magyarok. Én is ezt tapasztalom a saját környezetemben. Az emberek nem mélyen vallásosak, a vallás nem játszik meghatározó szerepet a mindennapokban. A gyerekek kis százaléka jár hitoktatásra, a rendszeres templomba járás egyre kevésbé jellemző és bár a nagy vallási ünnepeket (karácsony, húsvét, stb.) sokan tartják, de egyre kevésbé hitbéli meggyőződésből, sokkal inkább a fogyasztói magatartás jegyében.
Röviden, szeretnék Magyarország történelmében egy-egy pontot kiragadni, amire jellemző volt a vallás miatti társadalmi feszültség, és a szembenállás valódi tettekben is megmutatkozott, nem csak előítéletes gondolkozásban. A mai tudásunk szerint a kereszténység előtt a magyar vallás egy sámánizmusra és tengrizmusra alapuló, saját elemekkel kiegészülő hitrendszer volt. Ennek írásos nyomai azonban a kereszténység térhódításával elvesztek, keveset tudunk róla. A kereszténység  országba kerülésének és térnyerésének leginkább politikai okai voltak.
Mindenki ismeri a kereszténységet behozó és hirdető István és a lázadó pogány Koppány történetét. Mint egy kimerevített kép él az emberek tudatában a dicső pillanat, amikor István végül győzedelmes királyként felülkerekedett. Azonban ekkor még a társadalom és a vezető réteg egy része biztosan a régi hitrendszer híve volt és biztos vagyok abban, hogy a kereszténység térnyerése nem volt minden esetben békés folyamat. A vallás a közösséget összetartó erő, identitást ad. Ennek elvétele, erőszakos megváltoztatása nem lehet nyugodt folyamat.
    A európai zsidóságot a holokauszt alatt ért csapás példa nélküli a történelemben. Nem csak előítéletekről, vagy bizonyos hátrányokról volt már szó, hanem egy egész népcsoport teljes kiírása volt a cél. Ez érintette a magyarországi zsidókat is. Annak, hogy a dolgok idáig fajultak voltak előzményei; az 1900as évek elején már erőteljes antiszemita nézetek terjednek el, és a törvénykezésben is kezdett ez meglátszani (Numerus clausus, zsidó törvények). Annak, hogy a második világháborúban az ország a németek mellé állt, gazdasági okai is voltak. A német megszállás után 1944 áprilisában megkezdődött a zsidók deportálása az országból és mire a nyár közepén leállítják a deportálást, a vidéki zsidóság már koncentrációs táborba került; szinte csak budapestiek maradtak.
Az akkori politikai helyzetet ismerve tudjuk, hogy a társadalomban erős volt a zsidóellenesség. Mégis sokszor megfordult a fejemben a kérdés: hogy lehetséges, hogy az emberek hagyták ezt? Nem álltak ellen, nem tettek ellene semmit. Hiszen emberekről volt szó; gyerekekről, nőkről, teljesen átlagos életet élő polgárokról. És egy társadalom hagyja, hogy a tagjait elhurcolják? Időbe telt, míg rájöttem, hogy ebben a helyzetben egyszerűen egy csoportot alkotok: „ők, akik nem segítettek” és ítélkezem felettük. Hiszen ha belegondolok, egy háborús, ellenséges időszakban mindenki félti a saját, a családja életét. Ez olyan időszakban, amikor bizonygatni kell, hogy kinek miféle a származása, kevesen vannak, akik plusz kockázatot mernek vállalni. Nem csak arról van szó, hogy egy nép csendesen beleegyezik tagjainak megölésébe. És bár a deportálások több állomásán megtagadhatták volna az emberek a parancsok végrehajtását, vajon kinek lenne bátorsága ma a saját életét veszélyeztetve kiállni másokért?
A zsidósággal kapcsolatos ellenségesség azonban a mai napig létező dolog. Ez számomra több szempontból is érthetetlen dolog. Egy olyan iszonyú esemény után, mint a holokauszt, amely bár nem csak a zsidókat érintette, de legnagyobb számban ők estek áldozatul, hogyan lehetséges, hogy az emberek nem tanulnak? Másrészt azok az emberek, akik ma ellenséges érzéseket táplálnak a zsidókkal szemben, tulajdonképpen még soha nem is láttak zsidó embert, vagy ha láttak, egyszerűen nem ismerték fel. Hiszen a zsidóságnak a legtöbb esetben nincs olyan külső, fizikai jellemzője, mint a más bőrszín. Egyszerűen egy vallás, amibe bele születnek, ami aztán hozzátartozik az identitásukhoz.
Az előítéletek azonban jelen vannak. Elég csak arra gondolni, hogy mennyi zsidós vicc van. Úgy gondolom, ha egy társadalomban egy csoportról viccek születnek, az egyértelműen mutatja, hogy adott csoportot alsóbbrendűnek tartják – hiszen a viccek soha nem a pozitív értékekre alapulnak, mindig arra a negatív viselkedésre vagy tulajdonságra, amit az adott csoporthoz rendelnek. A vicc persze csak az enyhébb forma. A „zsidózás” szinte szitokszónak számít. Az emberek ezzel sértegetik egymást, miközben a legkevésbé sem a szidalmazott ember vallása közben a lényeg.
A fent említett Jelentésben is több antiszemita incidens is említésre kerül, ami a közelmúltban történt (sírrongálások, antiszemita filmvetítések, gyűlések, stb.). A magyar társadalomra jellemző, hogy nem befogadó, fél, és ellenséges a kisebbségi csoportokkal szemben. Ennek a mára híressé vált példája a TÁRKI idegenellenességet mérő kutatása, amelyben az emberek meglepően nagy százaléka adott ellenséges válaszokat a nem létező pirézekkel kapcsolatban. Ez mutatja, hogy a magyarok mennyire nyitottak és befogadóak. Úgy gondolom, hogy azok a vallások, ahol megjelenésbeli különbség is van, még nehezebb helyzetben vannak, mint a többi vallási kisebbség. Így például a muszlimokkal és a Krisna tudatú hívőkkel szembeni előítéletek erősebbek lehetnek, hiszen ránézésre megállapítható, hogy különböznek. A hitbéli különbséghez pedig egyéb – negatív – tulajdonságokat is társítanak.

2.    Fejezet
Saját tapasztalat a vallási alapú kirekesztésről

Ahogy a bevezetésben említettem, a vallás téma indulatokat vált ki belőlem. Legfőbb okként a vallási meggyőződés miatt ért előítéleteket és negatív tapasztalatokat tartom. Az 1990-es évek elején két házról-házra járó prédikáló Jehova tanúja kezdett beszélgetni édesanyámmal. Ő nyitottan fogadta a prédikálást, és a tanúk rendszeresen visszajártak. Hamarosan hetente Bibliatanulmányozást folytattak az otthonunkban, valamint hétvégente megrendezésre kerülő összejöveteleken is részt vett anyám. Egyre jobban elmerült a Biblia, illetve a különböző egyéb kiadványok tanulmányozásában, az egyház tanításaiban.
Természetesen ezen tanítások szerint igyekezett nevelni engem és bátyámat is. Bár testvérem katolikusként, én pedig reformátusként voltam megkeresztelve, korábban a vallás nem játszott jelentős szerepet az életünkben – nem jártunk hitoktatásra, templomba, nem volt része a mindennapjainknak a vallás és annak értékrendszere. Ez azonban megváltozott a Jehova tanúihoz való csatlakozáskor. Menetrendszerűvé vált a heti otthoni Bibliatanulmányozás, a heti egyszeri kisgyülekezetes összejövetel, illetve a hétvégi gyülekezet. Gyerekként nem sok választásom volt, és valójában nem is nagyon gondolkoztam el soha a dolgokon. Tettem, amit anyám mondott.
Azonban a tanúkra szigorú, a mindennapi életet erősen befolyásoló szabályok vonatkoznak. Néhányat említek, ami az akkori életemre hatással volt:
•    Tiltott az ünnepeken való részvétel, legyen az vallási, vagy állami. Tilos megtartani vagy aktívan részt venni ezekben. Ez azt jelentette, hogy nem ünnepeltünk karácsonyt, húsvétot, nem vehettem részt az iskolai farsangokon, de még a március 15.i kokárda kitűzése sem volt szabad. Bár szüleink törekedtek arra, hogy ne érjen hátrány minket (például egy decemberben kinevezett napon ajándékozást tartottunk a családdal), de sok dologból így is kiszorultunk. Egy általános iskolás, akinek tilos farsangon részt vennie, nem tart karácsonyt. Az osztálytársak furcsállták a dolgot, sokszor nevetség tárgya volt a hitünk, „szektások” voltunk. A tágabb családon belül is feszültséget okozott a keresztény ünnepek megtartásának megtagadása. Hívő katolikus nagyszüleink ellenségesen fogadták a döntést, és minket, gyerekeket manipulálva próbálták befolyásolni szüleinket.
•    A vérátömlesztést és az idegen vér mindennemű szervezetbe juttatása bűn. Bár a teljes tilalmat 2000-ben feloldották, és azóta nem zárják ki a soraiból azokat, akik transzfúzión estek át, de az eljárás továbbra is bűnnek számít.
•    Jehova tanúi a katonai szolgálatban való részvételt nem vállalják. Ez természetesen engem aligha érintett, de a bátyámnak feszültséget okozott, hogy hogyan kerülhetné el. Azt hiszem azonban, hogy nagykorú lett, már inkább jó kifogásnak tartotta, hogy megússza a sorkötelességet.
•    Tilos horror- akció –és pornófilmeket nézni, ilyen tartalmú könyveket olvasni. Természetesen nem a pornográf tartalom miatt bánkódtam, sokkal inkább az éppen akkor „divatos” filmekről és mesékről való lemaradás miatt.
•    Helytelenítik a nem-tanúkkal való barátságokat, mert a „rossz társaság megronthat”. Ez azt jelentené, hogy csak a gyülekezeten belül volna helyes barátkozni, elszigetelve magunkat a lakóhelyen lévő kortársaktól, illetve az osztálytársaktól, akikkel viszont nap mint nap együtt vagyunk.
•    Szellemi gyengeségnek és veszélyes irányú gondolkodásnak minősül a születésnapok, névnapok, ún. keresztény nagy ünnepek ünneplése vagy azokon való akár passzív részvétel is. Helytelen az ilyen alkalomból történő ajándékozás, gratulálás stb. Bár szüleink nem gondolták, hogy tilos volna megünnepeli a születésnapokat, iskolatársak szülinapi party-jaiba elmenni azonban már nem volt lehetséges. Ezzel egy újabb „különc” pecsét került ránk.
•    Természetesen tilos a dohányzás, illetve bármiféle egészségromboló tevékenység.

Az élet sok területén szembesültünk előítéletekkel a vallásunk miatt. Nem szeretnék túlozni, ezek a dolgok közel sem voltak olyan súlyosak, mint a második világháború szörnyűségei. Azonban ez a téma a mai napig érzékeny pont az életemben, annak ellenére, hogy 10 éve megszakadt a kapcsolat a gyülekezettel. A kisebbséghez tartozás, a többség által való kirekesztés kemény leckéje volt ez.
Az iskolatársak furcsállták, hogy nem vehetünk részt sok mindenben, ami számukra egyértelmű, ami a közösségben megszokott viselkedés, a családtagokkal megromlott a kapcsolat. Ha pedig valakinek elmondtuk, hogy Jehova tanúi vagyunk, akkor a „szektás”, „jehovás”, stb. gúnyneveket aggatták ránk, kinevettek minket. Volt, akit a szülei eltiltottak tőlünk, nehogy meg akarjuk téríteni a gyerekét, „megfertőzzük őt”. Az iskolában a tanárok nyitottsága is sokat számított, hiszen egy előítéletes tanár nem biztos, hogy kedvezményt ad a „Karácsonyi élményeim” fogalmazás megírásakor.
Évekkel később, amikor már lehetett saját véleményünk, testvéremmel eltávolodtunk a vallástól. Nem értettünk egyet a tanokkal és nem találtuk a helyünket a gyülekezetben. Később édesanyám meggyőződésbeli nézeteltérésbe keveredett egy vezetővel, ami után ki lettünk közösítve – a gyülekezet tagjainak szóba állni sem volt szabad velünk. A tanúknak kötelező a prédikálás, amely az ajtóról-ajtóra történő felkeresést, vagy az utcán történő leszólítást jelenti. Ez bár nem erőszakos térítés, de sokan kellemetlennek tartják, hogy az otthonukban keresik fel őket, illetve leszólítják őket és rájuk akarják tukmálni a kiadványaikat és a hitüket. Az emberek többsége ennyit (vagy ennyit sem) tud a tanúkról és ez alapján ítéli meg őket. Pedig tanításaik tulajdonképpen nem sokban különböznek akár mondjuk a katolikusok tanításoktól: Isten tisztelete, az idősek tisztelete, a törvények betartása, egymás segítése, stb. De természetesen benne van a pakliban az a meggyőződés is, hogy ők a kiválasztottak, az egyetlen igaz hit és út, és ezzel a többiek fölé emelkednek. Ebben sem különböznek a többi vallástól tehát. Sokak véleményével ellentétben Jehova tanúinak nem az a célja, hogy odacsábítsa az embereket, és elszedje minden forintjukat. Bár vannak kihelyezett adományládák, de ezek egy templomnál is vannak. A kiadványok nagy része ingyenes, a céljuk az „igaz hit” mindenkihez való eljuttatása, terjesztése. Természetesen a tanúságnak semmiféle külső jegye nincsen, hiszen csak hitbéli meggyőződés. Az ember nem fogja tudni, hogy a pénztáros, akinél fizetett az volt-e, vagy az orvos, akinél járt. De úgy sejtem, ha előre tudnák az emberek, pusztán a másik hite miatt másik sorba állnának. Bennem konfliktust okozott a gyülekezetből kiválás után a vallásokhoz való viszony. Ellenségesen reagáltam bármilyen vallással kapcsolatos témára, úgy gondoltam, hogy mindegyik csak egy dologra jó: erőtlen embereknek csordaszellemet adni, irányítani az életüket, rendelkezni a pénzük felett. Úgy éreztem, hogy nekem nem volt beleszólásom a saját vallásomba, ami aztán sokszor sodort kiközösített, lenézett helyzetbe. Időbe telt, míg ráébredtem saját előítéletes és ellenséges viselkedésemre. Még több időbe, míg kontrollálni tudtam. Be kellett látnom, hogy nagyon sok esetben a vallás nem választott dolog, beleszületünk. Emiatt nem hibáztathatom a szüleimet. A mi társadalmunkban lehetséges, hogy amint saját magam döntök a sorsomról, dönthessek a vallásomról is. E logika mentén pedig más döntését tiszteletben kell tartanom. Belátom, hogy a vallás nem rossz dolog, erőt adhat és az összetartozás élménye felemelő lehet. Keretet ad a mindennapoknak (és ez jó, amíg a keret választott és nem börtön) és az identitás része. Az ember hitbéli meggyőződése magánügy és ez alapján nem ítélhetem meg, hogy ő milyen ember.

3.    Fejezet

Ebben a fejezetben egy pécsi alapítvánnyal szeretnék röviden foglalkozni. Nem azért, hogy reklámozhassam, pusztán azért, mert egyetértek a módszereikkel. Az előítéletek, amelyek mélyen beivódnak egy társadalomban, nehezen ellensúlyozhatóak. Azonban az nem lehet megoldás, hogy bár tudomásul vesszük, hogy a helyzet egyre feszültebb az országban, és ez nincs jól, mégis vállat vonunk és elfordulunk. Sokféle eszköz lehet a helyzet javítására: én az alapítvány tevékenységét egynek tartom a sok közül.
„A cél a fiatalok lelki, szellemi fejlődésének elősegítése a kultúra segítségével. Az emberi szabadságjogok és az emberi méltóság tudatosítása. A társadalom önsegítő erejének fejlesztése és hasznosítása. A társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, a hátrányos helyzetűek támogatása és a tehetségek kibontakoztatása, ennek érdekében a legmegfelelőbb módszerek tudományos kutatása, kidolgozása. A társadalmi előítéletek felszámolása, a különböző kultúrák megismerésén keresztül. Az individualizmus és a közösségi magatartás harmóniájának megteremtése. Az egészség megőrzésének és visszanyerésének támogatása. A testi szellemi betegségek és káros szokások kialakulásának megelőzése. A bűnmegelőzés és a társadalmi igazságtalanságok, bűncselekmények áldozatainak védelme. A magyar hagyományok ápolása, tovább örökítése. A jó közérzet elérésének elősegítése.”
Célcsoport a 30 év alatti korosztály: gyerekek és fiatalok. A szervezet önkéntes alapon működik, az újonnan csatlakozók azonban egy élettel teli fiatal közösség tagjaivá is válnak. Az alapgondolatuk az, hogy az előítélet alapja a félelem az ismeretlentől, ezt pedig ismeretek átnyújtásával lehet enyhíteni. Módszereik között nagy hangsúly kapnak a saját élmény alapú megközelítések és a tapasztalati tanulás, amelyek emocionális szinten hatnak. Fontos szempont, hogy a tanulási folyamatot szórakozással kössék össze, hiszen a fiatal korosztályt így a legkönnyebb elérni és motiválni.
2006 decemberében az önkéntesség nemzetközi napja és az emberi jogok világnapja között létrehozták az Ember7 programsorozatot. A két időpont által kínált témát sokféle módon mutatták be, így volt filmvetítés, vita est, kiállítás, koncert, társadalmi célú hirdetés, méltányos kereskedelem ételkóstoló. Az Ember7 már hagyománnyá vált.
2007-es évben indult a Menedék névre hallgató projekt, amely a felkereső ifjúsági munkát vette alapul, így jött létre egy utazó emberi jogi játszóház, amely fesztiválokat keres fel. Alkalmaznak emberi jogi gyakorlatokat, saját fejlesztésű/készítésű (főleg emberi jogokon alapuló) játékokat, valamint kialakítottak egy közösségi helyként funkcionáló babzsákos szobát is.  Emberi jogi nevelést indítottak iskolák számára. A Színezők egy kortárs képzőkből álló munkacsoport. Nemzetközi, jól bevált módszereken képződött fiatalok keresnek fel iskolákat, ifjúsággal foglalkozó intézményeket és tartanak 90 perces műhelyfoglalkozásokat az előítéletek, az emberi jogok és a hátrányos megkülönböztetés témájában. A Színezők rendszeres stáb találkozókat tartanak, ahol megbeszélhetik a felmerült problémákat és lehetőségük nyílik a szakmai fejlődésre.
Eszköztáruk talán legnépszerűbb eleme a Lego, amelynek célja, hogy a fiatalok a megépített jelenetekkel ábrázolhassák, hogy számukra mit jelentenek az emberi jogok. 2008 októberében ifjúsági cserét szerveztek 3 ország részvételével, ahol a fiatalok csoportokba rendeződve kisfilmeket készítettek a meghatározott témákban (fogyatékkal élők diszkriminációja, homofóbia, rasszizmus). (A filmek megtekinthetőek: emberseg.hu/?p=273)
2008 novemberében indult útjára az Emberi Jogi Casino, ahol van kártyajáték, rulett és dominó és nyerni is lehet méltányos kereskedelemből származó édességet. A játékoknak annyi a trükkje, hogy mindegyiket átalakították úgy, hogy legyen valami emberi jogi vonatkozása. Többször megrendezésre kerül az „Élő könyvtár” nevű program, aminek lényege, hogy a különböző kirekesztett, illetve a többségtől akármilyen szempontból eltérő csoportok (pl. homoszexuálisok, különböző vallások hívői, zenei irányzatok kedvelői, tetováltak, romák, stb.) tagjait az érdeklődők „könyvként” kikölcsönözhetik meghatározott időre. Ez alatt felteheti az őt érdeklő kérdéseket, beszélgethetnek. A cél az előítéletek csökkentése, a látásmód szélesítése, és a tapasztalatszerzés. Természetesen ebben a helyzetben mind a kölcsönzőre, mind a kölcsönzöttre vonatkoznak bizonyos etikai szabályok – hiszen a cél a megértés és a párbeszéd, nem a vita vagy a mocskolódás.
Úgy gondolom, hogy ezek a módszerek jól működhetnek. Az ismeretlentől való félelem legjobb orvossága valóban a megismerés lehet. Azzal, hogy egy könnyen emészthető, játékos formában adnak át ismereteket, megelőzik azt, hogy a „kötelező tanulás nyűgje” elől elzárkózzon a fiatal. Fontos, hogy az emberek tudjanak a társadalmi egyenlőtlenségekről, tisztában legyenek a kisebbségi csoportok milyenségével és értékeivel, hogy „védett környezetben” találkozhassanak olyan emberekkel, akikkel szemben előítéletes a társadalom hogy elindulhasson egyfajta párbeszéd, hogy alakulhassanak a vélemények.
Én élveztem kipróbálni a játékokat és még jobb élmény volt látni, ahogy fiatalok játszani kezdenek, nyitnak a téma felé, beszélgetni kezdenek saját előítéleteikről, véleményükről egymással, az alapítvány tagjaival vagy akár az „élő könyvekkel”. Én úgy gondolom, hogy az, hogy egy embernek előítéletei vannak, teljesen normális emberi dolog. Nagyon sokfélék vagyunk és természetes reakció, hogy ami tőlünk nagyon különbözik, azt nem értjük. Azonban az fontos, hogy tisztában legyünk az előítéleteinkkel és tudjunk velük dolgozni. Nem szabad, hogy ezek diszkriminációhoz vezessenek. Ha a diszkrimináció, mint aktív cselekvés teret kap, akkor egy (többségi) csoport felsőbbrendűségének hitében elnyomhat egy (kisebbségi) csoportot és kiszoríthatja a források és lehetőségek eléréséből. Ha a történelem nem szolgált elég elrettentő példával az ilyen esetekről, akkor elég csak a mai Magyarországon körülnézni. A csendes elfordulás pedig nem lehet megoldás.

Források, felhasznált irodalom:

•    Giddens: Szociológia Osiris kiadó, Budapest, 2003
•    Nemzetközi jelentés a vallásszabadságról – 2010 Kiadta az Egyesült Államok Külügyminisztériuma  (Department of State, Bureau of Democracy, Human Rights and Labor) 2010   www.state.gov/g/drl/rls/irf/2010/index.htm    
•    Müller Péter: Szeretetkönyv
•        1949. évi XX. törvény
•    hu.wikipedia.org/wiki/Jehova_tan%C3%BAi
•    emberseg.hu/
•    Rupert Brown: Régi és új előítéletek