A holokauszt szó eredete
A holokauszt görög eredetű szó. Bibliai fordításban egészen égő áldozatot jelent. Az 1900-as évek eleje óta a szó a nemzetiszocialista Németország zsidó nép kiirtására irányuló programjával azonosul. A holocaust szó gyors elterjedéséhez hozzájárult az is, hogy a vallásos zsidók a meggyilkoltakat úgy tekinti, mint, akik mártírok voltak. Szintén elterjedt héber elnevezés a soa. Jelentése szerencsétlenség, csapás, megsemmisítés. (Komoróczy, 2000.)

A kezdetek
Adolf Hitler hatalomra kerülése, 1933. január 30.-a után Németországban azonnal megkezdték a gazdasági bojkottokat a zsidóság ellen. Hitler már korábban sem titkolta a zsidók iránti ellenérzését. Az 1925-ben kiadott Mein Kampfban Németország és az árja faj elleni világméretű összeesküvés szervezőiként írta le őket, akiket ki kell űzni az ország politikai és szellemi életéből. Kiirtásukról nem írt, de visszaemlékezések szerint négyszemközt már beszélt róla: Joseph Hell újságíró visszaemlékezései szerint 1922-ben ezt mondta neki:
    „Ha hatalomra jutok, legelső dolgom a zsidók megsemmisítése lesz. Amint meglesz hozzá a hatalmam, akasztófasorokat fogok állítani – például a müncheni Marienplatzon –, amennyit csak a forgalom enged. Oda lesznek a zsidók felakasztva, kivétel nélkül; és addig lógnak ott, amíg bűzleni nem kezdenek; addig lógnak, amíg a higiénia szabályai engedik. Amint levágják őket, jön a következő adag, és így tovább, amíg csak marad zsidó Münchenben. Más városok követni fogják a példát, amíg Németország teljesen meg nem tisztul a zsidóktól.”

A náci ideológia alapjai, a fajelmélet
A fasizmus szélsőséges formája, a nácizmus Németországban alakult ki. 1933-ban Hitler jutott hatalomra, s vele együtt a fasizmus is. A fajelmélet nem Hitler “találmánya”. Angliában jelent meg először. Felsőbbségi tudat, mely szerint Angliának kell viselni a fehér ember terhét, azaz Anglia feladata a gyarmati területek kezelése; ezt felsőbbrendű pozícióból teszi. A fehér ember küldetése, hogy civilizálja a vadakat.
A hitleri fajelmélet szerint az emberiség 3 csoportra osztható:
1.    Árják: Ők a legkiválóbbak, ez a felsőbbrendű faj. Ilyenek a németek, angolok, skandinávok, svédek. Az a dolguk, hogy uralkodjanak, és meg kell őrizniük a vértisztaságot.
2.    Segédnépek: Ilyenek a franciák, spanyolok, olaszok, portugálok, románok, magyarok. Nekik szolgálniuk kell az uralkodó fajt (fizikai munkával). A felsőbb rétegnek korlátoznia kell, hogy ne szaporodjanak, és ne tanuljanak túl sokat (csak írni-olvasni és számolni tudjanak).
3.    Kiirtandók csoportja: zsidók, szláv népek, cigányok.

Élettér elmélet (lebensraum):
1    Külső élettér → a német népnek területekre van szüksége
2    Belső élettér → az országon belül néhány „faj” foglalja a helyet az árják elől  
Már az 1930-as években a zsidók jogi, gazdasági és társadalmi mozgásterét egyre jobban leszűkítették. 1933 elején kitiltották őket a közszférából, eltiltották a jogászi, orvosi és mezőgazdasági pályától. 1933. április 11.-én kiadták az árja-rendeletet. Ez azt jelentette, hogy nem árja fajúnak ítélt meg mindenkit, akinek szülei vagy nagyszülei akár csak egy nem árja volt, főleg ha zsidó. Tehát, aki nem számított árjának, azt alacsonyabb rendű fajúnak tekintették. A nürnbergi törvények kategóriákat állítottak fel. Zsidó az, akinek négy nagyszülője közül legalább három zsidó volt. Elsőfokú keverék az, akinek kettő nagyszülője volt zsidó. Második fokú keverék pedig az, akinek egy nagyszülője volt zsidó. A XIX. századi nyelvtudomány az Irán és India ősi, indoeurópai nyelven beszélő népeit nevezte árjának. Ezt a szót tette a náci politika faji minősítéssé. Az árják felsőbbrendűségére épülő nürnbergi törvények meghatározták a zsidók kiszorításának törvényi elemeit is. A zsidókat megfosztották a német állampolgárságtól. Megtiltották zsidó, és nem zsidó házasságát, bármilyen kapcsolatát. Számos törvény született még, melyek tovább erősítették az üldöztetést, és a faji diszkriminációt.

Részlet a nürnbergi törvényekből :
§2. (1) Birodalmi állampolgár csak német vagy rokon vérű személy lehet, aki viselkedésével bebizonyítja, hogy hajlandó és képes arra, hogy hűséges legyen a német néphez és birodalomhoz.
(2) Zsidó keverék az az állampolgár, aki egy vagy két zsidó fajú nagyszülőtől származik, ha az 5§ értelmében nem minősül zsidónak. Minden további nélkül zsidónak tekintendő az a nagyszülő, aki a zsidó hitközség tagja volt.
§3. Csak a birodalmi állampolgár birtokosa a teljes politikai jogoknak és mint ilyen van szavazati joga politikai szavazásokon és van joga hivatali tisztséget ellátni. A birodalmi belügyminiszter vagy az ő általa kijelölt hivatal egy átmeneti időre kivételeket jelölhet ki a nyilvános hivatalok ellátására. A vallási közösségek eseteit ez nem befolyásolja.
§4. Zsidó nem lehet birodalmi állampolgár. Nincs szavazati joga politikai ügyekben, nem lehet hivatalnok.
§5 (1) Zsidó az, aki legalább három teljesen zsidó fajú nagyszülőtől származik.
 (2) Zsidónak tekintendő a legalább két teljesen zsidó fajú nagyszülőtől származó zsidó keverék állampolgár, aki:
A törvény meghozatalakor a zsidó vallási közösség tagja volt vagy utána lett annak tagja.
A törvény meghozatalakor zsidóval volt házas vagy utána házasodott össze zsidóval.
Aki az 1. bekezdés szerinti zsidóval kötött olyan házasságból származik, melyet az 1935. szeptember 15-i, a német vér és a német becsület védelme érdekében hozott törvény meghozatala után kötöttek.
Aki egy az 1. bekezdés szerinti zsidóval való házasságon kívüli kapcsolatból származik és 1936. július 31-e után születik házasságon kívül.
Törvény a német vér és a német becsület védelmében – 1935. szeptember 35.
Attól a felismeréstől áthatva, hogy a német vér tisztasága a német nép fennmaradásának előfeltétele, és eltelve azzal a szándékkal, hogy a német nép fönnmaradását a jövőre nézve biztosítsa, a birodalmi gyűlés a következő törvényt hozta meg egyhangúan:
§1. (1) Zsidók és német vagy rokon vérű állampolgárok közti házasságkötés tilos. Ennek ellenére kötött házasságok semmisek, akkor is, ha ennek a törvénynek a megkerülésére külföldön kötötték őket.
(2) Semmisségi vádat csak az ügyészség emelhet.
§2. Házasságon kívüli kapcsolat zsidók és német vagy rokon vérű állampolgárok között tilos.
§3. Zsidók nem alkalmazhatnak német vagy rokon vérű 45 év alatti női állampolgárokat háztartásukban.
§4. (1) Zsidók nem húzhatják fel a birodalmi és nemzeti zászlót és nem mutathatják a birodalmi színeket.
(2). Zsidó színek mutatása ezzel szemben megengedett zsidóknak. Ennek a jognak a keresztülvitele az állam védelme alatt áll.     

Magyarországi zsidótörvények
Magyarországon a zsidótörvények szorították ki fokozatosan a zsidókat a politikai, gazdasági, kulturális életből. (Komoróczy, 2000.)
I.    zsidótörvény – egyensúly-törvény/1938:XV.tc./:
Darányi Kálmán terjesztette be a parlamentben ezt a törvényjavaslatot. S annak ellenére, hogy a szellemi élet 59 képviselője tiltakozó nyilatkozatot tett közzé, az országgyűlés elfogadta. 1938. május 29. – én kihirdették a „társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról”rendelkező törvényt. A törvény kimondta: a szabadfoglalkozású állásoknál és a tíz értelmiséginél többet foglalkoztató kereskedelmi, pénzügyi és ipari vállalatoknál 20%-a a zsidók maximális aránya, melyet öt év türelmi időszak alatt kell elérni.
A jogszabály alól mentesültek az első világháborúban és az ellenforradalomban különböző érdemeket és kitüntetéseket szerzett zsidók, a hősi halottak özvegyei és gyermekei, az 1919 augusztusa előtt kitértek, valamint ezek gyermekei, amennyiben nem tértek vissza a zsidó vallásra.
Bár a törvény még vallási alapon definiálta a zsidó fogalmát, az 1919. augusztus 1-je után kikeresztelkedetteket is zsidónak minősítette.
II.    zsidótörvény/1939. IV. tc./:
Az 1939. évi IV. tc. – A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról, már elsősorban faji szempontból határozta meg, hogy ki számít zsidónak. Zsidónak minősült, aki önmaga, legalább egy szülője vagy legalább két nagyszülője az izraelita felekezet tagja volt a törvény hatálybalépésekor vagy az előtt. A törvény 6%-ban maximalizálta a zsidók arányát a szellemi foglalkozásokban, valamint megtiltotta zsidók alkalmazását állami közigazgatási és igazságügyi szerveknél és középiskolákban. Zsidó nem tölthetett be színházakban és médiában olyan állást, amely befolyással volt az adott színház/média szellemi irányvonalára. Az engedélyeztetés alá eső ipari és kereskedelmi ágazatokból a zsidókat teljesen kizárta a törvény.
III.    zsidótörvény/1941. XV. tc./:
Az 1941. évi XV. tc. – A házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. tc. kiegészítéséről és módosításáról, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi rendelkezésekről már mindenkit zsidónak minősített, akinek két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született. Megtiltotta a vegyes házasságokat és a zsidó és nem zsidó közötti nemi kapcsolatot. (Komoróczy, 2000.)
 

Táborok
Nem sokkal a hatalom átvétele után Hitler felállítatta az első gyűjtőtábort, Dashau-ban. Ezt azzal a céllal hozták létre, hogy fizikailag elszigeteljék a társadalom vélt ellenségeit. Eleinte főként a baloldaliakat, kommunistákat, szociáldemokratákat hoztak ide. Majd egyre több lett a gyűjtőtábor, illetve a táborokban a zsidók száma. A náci politika számára egyre inkább a zsidóban látta a legfőbb ellenséget. (Komoróczy, 2000.)
 
Az üvegcserép éjszakája – Kristallnacht
1938 októberében a lengyel kormány megvonta az útlevelet azoktól a zsidó állampolgároktól, akik öt évnél hosszabb ideje éltek külföldön, és hontalannak nyilvánította őket. Ezeket a „hontalan" zsidókat Németország azonnal kiutasította, és a német-lengyel határra toloncolta őket, összesen mintegy 15000-17000 főt. Egy Párizsban élő fiatal tagja elkeseredésében meglőtt egy párizsi német diplomatát, aki a sebesülésébe belehalt.  
Az eseményt azonnal követte az újabb fordulat a kirekesztés és üldözés folyamatában: az ún. Kristallnacht, „az üvegcserép éjszakája", 1938. november 9-10. Az akció a felszínen a párizsi merénylet megtorlása volt, valójában viszont barbár vérbosszú egy egész népen. A náci párt rohamosztagai egyetlen éjszaka folyamán, szervezetten, mintegy jeladásra az egész országban feldúlták a zsidó tulajdonban lévő üzleteket, felgyújtották a zsinagógákat, sokakat megaláztak, kegyetlenül megvertek, és másnap, mint egy 35000 zsidót a gyűjtőtáborokba zártak. Ez volt a történelem legnagyobb pogromja. Röviddel ezután Hermann Göring hatalmas összegű (1 milliárd birodalmi márka) büntetést rótt ki a németországi zsidó közösségre: ún. büntető rendelete (1938. november 12.) 1939. január 1. hatállyal kizárta a zsidókat a német gazdasági életből, további rendeletei pedig megfosztottak őket teljes vagyonuktól (árjásítás), eltávolították az oktatási intézményekből. A következő év elején, hatalomra jutásának 6. évfordulóján Hitler egy beszédében nagy nyilvánosság előtt megfenyegette a nemzetközi zsidó pénzügyi hatalmasságokat, hogy ha még egyszer „világháborúba rángatják a népeket", az eredmény „a zsidó faj megsemmisítése lesz Európában" (1939. január30.). (Komoróczy, 2000.)

Táborok típusai
Típusa szerint a tábor sokféle lehetett: koncentrációs tábor, munkatábor, megsemmisítő tábor és a további utazásig a deportáltakat befogadó ideiglenes gyűjtőtábor. Habár az elnevezések a tábor funkcióját jelölik meg, a háború végére mindegyik tábor haláltáborrá vált, hiszen a foglyok gyilkolása, elpusztítása mindenhol folyt.
Koncentrációs tábor: A koncentrációs táborok (németül Konzentrationslager) főleg a totalitárius berendezkedésű államok különösen kegyetlen, elrettentő büntetés-végrehajtási eszköze, börtöne. A hitleri Németországban nagyon sok ilyen tábor létezett, a háború idején milliószámra deportáltak ide embereket egész Európából, főleg zsidókat, kommunistákat, a rendszer ellenségeit, megszállt országok lakóit. (Komoróczy, 2000.)
Munkatábor: A háború kitörését követően, 1939. szeptemberét követően a németek feloszlattak minden zsidó közösséget, melynek létszáma 500 főnél kisebb volt. Elrendelték, hogy minden zsidó férfi, 14 és 60 éves kor között két év munkaszolgálatot köteles teljesíteni. Az újonnan megszerzett területeken mindenütt munkatáborokat állítottak fel, melyeket az utcán összefogdosott zsidókkal töltöttek fel. A munkatáborokban a rendet a németek által a foglyok közül kiválasztott felügyelők tartották fenn. (Komoróczy, 2000.)
Gettó: A nagyobb városokban kijelölt külön zsidónegyedekbe, gettókba tömörítették a zsidó lakosságot. Ausztriában megkezdődött a zsidók áttelepítése a lengyelországi területekre. A gettókat általában a korábbi zsidónegyedekbe állították fel. Ezeket a részeket elkülönítették a város többi részétől. Tiltották a kijárást, hogy ezzel is elzárják őket a város többi részétől. A legelső gettót Piotrkow Trybunalban hozták létre. 1940. november 15.-én nyitották meg a legnagyobb gettót Varsóban. Ezt egy 3,5 méter magas téglafallal vették körül, amit maguknak a zsidóknak kellett megépíteni. A gettókban elhelyezett zsidó lakosságok élén a zsidótanácsok álltak. Ezeknek vezetőségét a németek választották ki. Itt rendelkeztek bizonyos autonómiával, de ennek ellenére embertelen körülmények között éltek. Például Varsóban a napi fejadag tápértéke 180 kalória volt. A zsidókat kényszermunkásként dolgoztatták. Ki voltak szolgáltatva a hatóságoknak. A zsidótanácsok rá voltak kényszerülve, hogy együttműködjenek. (Komoróczy, 2000.)

A végleges megoldás
1941. június 22.-ét követően Németországban megkezdődött az ún. Endlösung, azaz a zsidókérdés végleges megvitatása. A németek Nyugat- Galicia és Oroszország egykori zsidóövezetében kísérletezték ki a zsidók tömeges kiirtásának módszereit. (Komoróczy, 2000.)
Auschwitz-i haláltábor
„ Koncentrációs táborban vagytok. A nemzet megtagadott titeket, s így ki vagytok zárva a népi közösségből. Minden SS – katona a parancsnokotok.”
Az Auschwitz-Birkenau Koncentrációs Tábor a legnagyobb német megsemmisítő tábor és egy sor koncentrációs tábor neve, három fő táborból és 40-50 kisebb táborból állt. Nevét a közeli Oświęcim német nevéről kapta, mely város Krakkótól kb. 60 km-re nyugatra helyezkedik el Dél-Lengyelországban. A várost 1939. november 1-jétől a német birodalomhoz csatolták, 1940-től a nemzetiszocialista Németország számos koncentrációs tábort és egy megsemmisítő tábort épített a környéken. Ezek a táborok a holokauszt előkészítésének fontos elemei voltak, legalább 1,1 millió embert öltek meg itt, akiknek több mint 90%-a zsidó volt. (Urr,2006.)
A három tábor:
•    Auschwitz I.: Ez volt az eredeti koncentrációs tábor, az adminisztratív központ szerepét töltötte be az egész rendszer számára, és körülbelül 70 000 ember, főleg lengyel és szovjet hadifoglyok haltak itt meg.
•    Auschwitz II. – Birkenau: Ez volt a fő megsemmisítő tábor, ahol legalább 1,1 millió zsidót, 75 000 lengyelt és 19 000 romát öltek meg.
•    Auschwitz III. – Monowice: Ez a tábor volt, ami a Buna-Werke gyára számára munkatáborként szolgált.
A meggyilkolt áldozatok pontos száma nem ismert. Mint minden német koncentrációs tábort, az auschwitzi táborokat is Heinrich Himmler SS-e működtette. A tábor parancsnoka 1943 nyaráig SS-Obersturmbannführer Rudolf Höß volt, később Arthur Liebehenschel és Richard Baer volt. Höß részletes leírást adott a tábor működéséről a háború utáni kihallgatása alkalmával és önéletrajzában is. 1947-ben akasztották fel az Auschwitz I. krematóriuma előtt. Mintegy 700 fogoly kísérelt meg szökést az auschwitzi táborokból fennállásuk évei alatt, ebből körülbelül 300 volt sikeres. A szokásos büntetés a szökési kísérletért az éhhalál volt; a sikeresen megszökött foglyok családtagjait néha letartóztatták és Auschwitzba internálták, hogy elrettentő például szolgáljanak a többieknek. (Urr,2006.)
Auschwitz- Birkenau
Auschwitz II. (Birkenau) az a tábor, melyet sok ember egyszerűen „Auschwitz”-nak hív. Ez volt az a hely, ahol több százezer embert fogva tartottak és több mint egymillió embert megöltek, többségben zsidókat.
Auschwitzot a németek 1940 áprilisában hozták létre Heinrich Himmler vezetésével, aki két nemzetiszocialista szervezet vezetője is volt. Az egyik ilyen a Schutzstaffel (SS), a másik pedig a titkos rendőrség, a Gestapo. Az auschwitzi táborba eredetileg politikai foglyokat vittek a megszállt Lengyelországból és a németországi koncentrációs táborokból. A Birkenauban létre hozott Auschwitz II. építése 1941 októberében kezdődött, majd a női részleg létesítését 1942 augusztusában kezdték meg. Megnyitásakor a tábor hat roskatag barakképületből és egy düledező dohánygyárból állt. Mintegy 40 km2 tartozott a tábor fennhatósága alá. Birkenaunak négy gázkamrája volt, ezeket úgy tervezték, hogy zuhanyozókra hasonlítsanak, ezen kívül négy krematóriuma volt a holttestek elégetésére. Körülbelül 40 kisebb tábort létesítettek Auschwitz körül. Ezek kényszermunkatáborok voltak, melyeket együttesen Auschwitz III-ként ismernek.
A foglyokat egész Európából vasúton szállították ide. Minden nap érkeztek szerelvények Auschwitzba. Az Auschwitzhoz vezető utat lezárt tehervagonokban kellett megtenni. A foglyok szállítás közben nem kaptak semmi élelmet, és nem biztosítottak számukra lehetőséget természetes szükségeik végzésére.
  A tehervagonokat először a birkenaui pályaudvaron nyitották ki. A táborba érkezőket három csoportra osztották. Egy csoport néhány órán belül a gázkamrába ment. Ezeket az embereket Birkenauba küldték, ahol naponta több mint 20 000 embert lehetett elgázosítani. Birkenauban erre a célra a Zyklon–B nevű rovarirtó készítményt használták, amely mérgező hidrogéncianid gázt tartalmazó granulátum volt. A foglyok másik részét rabszolgamunkára használták gyárakban, például a Kruppban és az I.G. Farbenben. Az auschwitzi komplexumban 405 000 dolgozó foglyot jegyeztek fel 1940 és 1945 között, ebből 340 000 elpusztult kivégzés, verés, éhezés és betegségek következtében. Néhány fogoly Oskar Schindler német gyáros segítségével túlélte a megpróbáltatásokat, aki mintegy 1000 lengyel zsidót mentett meg azzal, hogy kivitte őket Auschwitzból, hogy a gyáraiban dolgoztassa őket, először egy Krakkó melletti gyárába, majd egy másikba Brněnecben, amely ma Csehországban van. A harmadik csoport, főleg ikrek, törpék orvosi kísérletek címén a Josef Mengele-féle orvosok kezei közé kerültek, akiket másképpen „halál angyalainak” is hívtak. (Urr,2006.)
Birkenauban nem várták meg azt sem, hogy a krematóriumok elkészüljenek. Két kis deszkatetős házat megfelelően átalakítottak, s gázkamrákat helyeztek el bennük. A házakat mégy kamrára osztották, s két oldalon nehéz ajtókkal lezárták. A házak előtt nagy tábla állt, melyen a felirat: FERTŐTLENÍTŐ. Az első ajtókon a következő felirat állt: A FERTŐTLENÍTŐHÖZ. A hátsó ajtókon: BEJÁRAT A FÜRDŐBE. A házakat kerítés vette körül, hogy senki ne lásson be. (Urr,2006.)
A „végső megoldás”, a gázkamra mindvégig titkos maradt. A nácik nagy hangsúlyt helyeztek a valóság elrejtésére. A deportáltak nem tudták, mi fog velük történni, azt hitték, hogy csak áttelepítik őket. A nácik folytatták a megtévesztést, hiszen a gázkamrák úgy néztek ki, mint a zuhanyozók, és az áldozatoknak azt mondták, hogy fertőtlenítik őket. Rudolf Hoess, az auschwitzi tábor parancsnoka szerint mindennek „a lehető legnagyobb nyugalom légkörében” kellett lezajlania. A treblinkai tábor vezetője, Franz Stangl elmondta: a deportáltak megnyugtatására a tábor bejáratához még hamis vasúti állomásépületet is építettek, órával, melynek festett mutatói voltak, és állítása szerint senki nem vette észre, hogy az az óra mindig ugyanazt az időt mutatja. Még útjelző táblákat is kitettek, melyek az irányt mutatták Varsó és Bialystok felé.
A haláltáborokba megérkezve, mind a férfiak, mind a nők minden tulajdonuktól megfosztva válogatáson estek át. Az erős, fiatal férfiakat és nőket munkára osztották be, a többieket rögtön megölték. A táborlakókat megfosztották nevüktől, helyette számot tetováltak a karjukra, hajukat leborotválták, csíkos ruhát és facipőt kaptak. A nehéz fizikai munka, a hideg tél, az éhezés, a járványok, a tisztálkodás hiánya megnehezítette a túlélést. (Urr,2006.)

Az SS orvosok
Az orvosok nagyon fontos szerepet játszottak a náci táborrendszer működésében, különösen Auschwitz  esetében. Az SS-doktorok legfontosabb feladata nem a betegek gyógyítása volt. Legtöbbjük hozzá sem ért a foglyokhoz. Az SS-orvosok a tábor "ökológiájáért" voltak felelősek.
 
A különböző országokból érkező transzportokat az auschwitz-birkenaui rámpán SS egyenruhás orvosok fogadták, akik munkaerőképesség szempontjából szelektálták az érkező deportáltakat. Ők dönthették el, ki alkalmas rabszolgamunkára, s ki nem. Aki nem volt alkalmas azokat gázkamrákba  küldték.
Az SS-orvosok a táborokban nemcsak közvetve vállaltak szerepet a gyilkolási folyamatban, de közvetlenül, saját kezűleg is öltek a kísérleteik által. Valamennyi SS-orvos közül Dr. Josef Mengele vált a leghírhedtebbé. Mengelét saját kérésére vezényelték Auschwitzba 1943. május 30-án.
"Megmagyarázhatatlan kettőséletű ember volt. A leggondosabban kezelte a betegeket, azután pedig esetleg éppen azokat, akiket gondos orvosi kezeléssel meggyógyított, a gázba küldte…Volt egy kislány, aki ott született. Szülés után dr. Mengele kedvesen megkérdezte, hogy mi lesz a neve, az anya azt mondta, hogy Erika. Erre Mengele azt mondta, hogy az nem lesz jó, mert az német név, legyen inkább Ilonka, Ilonka lett. Két nap múlva az anyával együtt gázba küldte."
"A gyerekblokkban úgy folyt a szelektálás, hogy dr. Mengerle (sic!) a legszívélyesebben beszélt a gyerekekhez, és azt mondta 'gyerekek, akinek a legkisebb baja van, vagy fáj valamije, az jelentkezzen, azt elvisszük a kórházba és ott majd meggyógyul'. El is vitte ezeket, de többé nem jöttek vissza."
1943-tól ellenállási szervezetek alakultak a táborban. Ezek a szervezetek néhány fogolynak segítettek a szökésben; a szökevények hírt vittek a megsemmisítésről, arról, hogy a Magyarországról deportált zsidók százezreit megölték 1944. május és július között. 1944. októberben egy sonderkommandós csoport lerombolta Birkenauban az egyik gázkamrát. Őket és bűntársaikat, egy csoport nőt a Monowitz munkatáborból szintén a halálba küldték.
Amikor a szovjet hadsereg felszabadította Auschwitzot 1945. január 27-én, 7600 elhagyott túlélőt találtak. Több mint 58 000 foglyot már evakuáltak és utolsó halálmenetre küldtek a németek Németországba. 1947-ben Lengyelország az auschwitzi koncentrációs tábor helyén múzeumot létesített az áldozatok emlékére. 1994-ig 22 millió látogató – évente 700 000 – haladt át a vaskapun, mely felett az Arbeit macht frei cinikus jelszó volt.

Az áldozatok száma
Az áldozatok számát lehetetlen pontosan rögzíteni, mivel a németek igyekeztek megsemmisíteni az auschwitzi tömeggyilkosság bizonyítékait. Az első próbálkozások, hogy összeszámolják a halottakat, a bűnösök, elsősorban Rudolf Höß vallomásán alapultak, aki a halottak számát 2,5-3 millióban adta meg. Ez a szám szerepelt a hivatalos emléktáblán is. George Wellers francia tudós volt az első 1983-ban, aki először deportálási dokumentumokat használt fel az Auschwitzban megölt foglyok létszámának becslésére. Ő 1,6 millió halottról beszél, ebből 1,4 millió zsidó, 146 ezer lengyel. Nagyobb tanulmányt kezdett ugyanebben az időben Franciszek Piper, aki vasúti menetrendek adatait vetette össze a deportálások feljegyzéseivel, így 1,1 millió zsidó halottat, 150 000 lengyel áldozatot és 23 000 romát számolt. Ez a szám a jelenleg közel az összes kutató által elfogadott, ez szerepel a hivatalos emléktáblán is.  

Mennyit tudott a lakosság?
Ezt a kérdést már sokszor feltették. 1941 -től a keleti fronton szolgáló katonák, civilek százezrei látták, amint a gyilkolásra kiképzett különleges alakulatok, az Einsatzgruppék tömegsírokba lövik a zsidókat. A szemtanúk és a katonák minderről otthon beszámoltak. Az eseményekről világszerte írtak az újságok is. Ennek hatására a németek megtiltották, hogy az addig nyilvános akciókat az egységek tagjain kívül mások is láthassák, illetve, hogy a kivégzésekről fotók, filmfelvételek készüljenek. A lengyel gettókban előidézett éhezésről, járványokról, a gyilkos kivégzésekről a helyi nem zsidó lakosság sokat tudott. Mindenki tudta, hogy a nácik üldözik, és gyilkolják a zsidókat. Európában lakók milliói látták, amint a zsidók először közvetlen környezetükből tűnnek el, majd már azt is látták, amint az SS-ek a pályaudvarok felé hajtják a sárgacsillagos zsidók menetét, ezután pedig gyakran találkozhattak a vasútállomásokon áthaladó, zsidókkal zsúfolt vagonokkal. A németek több ezer munkatáborában civil munkások dolgoztak együtt a csonttá soványodott zsidókkal, akiket őreik szemük láttára lelőttek. Több száz német cég bérelt kényszermunkásokat az SS-től fillérekért. A cégek vezetői annak ellenére követelték SS-parancsnokságtól a legyengült rabszolgamunkások újakkal való felváltását, hogy tudták, a gyengéket megölik. A leghírhedtebb koncentrációs táborok közül több nagyvárosok közelében volt. A lakosság naponta láthatta az üzemekbe hajtott csontsovány rabszolgák csíkos kísértetmenetét. A német és lengyel lakosság naponta látta amint a zsidókat szállító gázteherautók a városon keresztül az erdőben ásott tömegsírok felé hajtanak, majd üresen térnek vissza. A holttestek elégetésekor a közeli települések lakói látták a tüzeket, és érezték az égő emberi hús émelyítő szagát. A holokauszt különböző fázisainak Európa szerte összességében több millió tanúja volt.

Holokauszttagadás
A holokauszttagadás, vagy a holokauszt-revizionizmus a holokauszt miértjeinek, történéseinek megkérdőjelezése, illetve azok felülvizsgálása. Holokauszttagadásnak hívják, ha valaki azt állítja, hogy a holokauszt nem következett be, vagy soha nem volt központilag megtervezve a zsidók kiirtása, vagy nem voltak tömeggyilkosságok a koncentrációs táborokban. Mivel a holokauszt a cionista érdekeket képviselő történészek szerint az egyik legjobban dokumentált jelenkori történelmi esemény, ezek a holokauszttagadók álláspontját nem tekintik hitelt érdemlőnek. Az Egyesült Államok legnagyobb történészegyesülete, a cionisták által kitartott Amerikai Történeti Társaság szerint a holokausztagadás „legjobb esetben is csak a tudományos csalás egyik formája.
A huszadik század utolsó évtizedeiben Nyugat-Európa néhány országában és az Egyesült Államokban több szélső jobboldali író tollából olyan „hiteles elemzések” láttak napvilágot, melyek lényege a holokauszt tagadása. E tényeket meghamisító „szakirodalmat”amely új látásmódot hirdet, hívei revíziós literatúraként propagálják. A tömeggyilkosságok tagadása, szépítése nemzetközi jelenség. Változatai a következők:
–    a nemzetiszocialisták soha nem dolgoztak ki politikai programot az európai zsidóság megsemmisítésére
–    nem gázosítottak el zsidókat, vagy ha mégis nem sokat
–    az elpusztult zsidók száma nem milliós nagyságrendű
–    a holokauszt nagyrészt, vagy egészében nem más, mint mítosz, amit a szövetséges propaganda talált ki a háború idején (Kiszely, 2005)
A holokauszt tagadók folyton érvelnek az adatok hiányával. Persze az adatok csak akkor nincsenek, ha az ő állításuk ellen szólnának. Ami a holokauszt tagadást illeti világos, hogy a javíthatatlan tagadókat nem lehet meggyőzni az értelem érvelésével. Ma a holokauszttagadónak nevezett nézetek hirdetése bűncselekménynek számít ezen országokban: Ausztria, Belgium, Csehország, Franciaország, Izrael, Lengyelország, Litvánia, Németország, Olaszország, Románia, Svájc és Szlovákia.

A Világ Igaza
A jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a Knesszt 1953-as törvénye alapján adományozza a „Világ Igaza” kitüntetést azoknak, akik zsidó életeket mentettek meg a vészkorszak idején. Azok kapják, akik tényekkel igazolják, hogy önszántukból, a német csapatok megszállta területeken szabadságukat, életüket kockáztatva minden ellenszolgáltatás nélkül segítettek.(Kiszely, 2005)

Összefoglalás
A második világháború alatt több mint 40 millió ember pusztult el. A holokauszt, a zsidók legyilkolása több fázisban zajlott. Európában 1939-ben még 8,5 millió zsidó ember élt. Közülük kevesebb, mint 3 millió érte meg a háború végét. Hitler, és az emberei az emberi történelem talán legbrutálisabb, embertelenebb tömegmészárlását vitték véghez.

Felhasznált Irodalom
Kiszely Gábor – Mondd el fiaidnak…!, Kairosz Kiadó, Budapest, 2005.
Urr Géza – Hitler halálgyárai, Black & White Kiadó, Budapest, 2006.
Komoróczy Géza – Holocaust, Osiris Kiadó, Budapest, 2000.
Kocsor Judit, László Klári – Különbéke, Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2008.
www.degob.hu/index.php?showarticle=24
www.freepress-freespeech.com/holhome/kiscikk1/ntorv.htm
www.holokausztmagyarorszagon.hu/
www.kisalfold.hu/hirek/holokauszt_nemzetkozi_emleknap_az_aldozatokert/2200492/
www.degob.hu/index.php?showarticle=24