Izrael nagykövete volt a B’nei B’rith Budapesti Páholy vendége
Ilan Mor, izraeli nagykövetet látta vendégül a B’nei B’rith Budapesti Páholy. Az összejövetelen a nagykövet beszámolt a jelenlegi izraeli helyzetről, hiszen nemrégiben választások zajlottak le a térség egyetlen demokratikus államában. Ezen kívül a páholy új tagokkal is bővült.
Breuer Péter, a B’nei B’rith vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót Ilan Mor nagykövetnek, aki először is beszélt a szervezet nemzetközi, izraeli jelentőségéről, arról a munkáról, amit a világban elvégeznek. Mint elmondta, jelentős múltt6al rendelkezik a B’nei B’rith, amely ráadásul a világban, de Magyarországon is erőteljesen hallatja a hangját a zsidóságot érintő összes ügyben.
Majd Ilan Mor beszámolt a választások utáni izraeli helyzetről. A nagykövet szerint Izrael népe egyértelmű üzenetet küldött, amikor is döntött képviselői sorsáról. Mint kiemelte, innentől kezdve nem lehet vita. A választási kampányban, valamint az azt megelőző felfokozott hangulatban mind Izraelben, mind a világ többi országában történtek olyan kijelentések, melyek nem biztos, hogy az adott helyzetben jót tettek az országnak. Példaként hozta az ismét megválasztott miniszterelnök, Benjamin Netenjahu azon mondatait, melyet az izraeli arabokról mondott. Különösen fontosnak tartotta a nagykövet, hogy a miniszterelnök elnézést kért mondatai után.
A jelenlegi elképzelések szerint a felfokozott hangulatot a nyugalom, az építkezés időszaka váltja fel. Konszolidációra van szükség, melyet Netenjahu meg is akar valósítani. Már azért is, mert jelentős gazdasági, belpolitikai problémákkal kell megküzdenie a zsidó államnak, ezek között említette Ilan Mor a lakáshelyzetet is.
A nagykövet véleménye szerint a jelenlegi helyzetben az új kabinet képes lesz arra, hogy kézfogással, jelentős összefogással képes lehet ezen feladatok megvalósítására.
Külön foglalkozott Ilan Mor az USA és Izrael viszonyával. Netenjahut vendégül látta a kongresszus, de az elnök nem fogadta őt. Nem beszélve arról, hogy jelentősebb nézetkülönbségek látszottak Irán tekintetében is. Kérdésre válaszolva a nagykövet elmondta, hogy a perzsa állam ügyében lehet, hogy voltak, vannak erősebb véleménykülönbségek az amerikai republikánusok és demokraták között, de Izraelben a politika teljes mértékben egységes ebben a kérdésben, függetlenült attól, hogy a paletta melyik oldalán álnak.
Izrael és Magyarország viszonyáról is beszélt Ilan Mor. Mint elmondta, folyamatosan javuló kapcsolatokról lehet beszélni, legyenek azok gazdaságiak, kulturálisak. A Kereskedelmi és Iparkamara a napokban egy jelentős küldöttséggel utazik Izraelbe, hogy ott több megállapodást is előkészítsenek. A jó kapcsolatok kialakításában szerepe volt annak is, hogy folyamatos a párbeszéd a kormány és a hazai zsidó szervezetek között. Igaz az is, hogy még vannak vitapontok, mint a Sorsok Háza is, de Ilan Mor határozottan kijelentette, ezek mindegyike komoly munkával megoldható.
Előadása végén a nagykövet beszámolt arról is, hogy milyen programok várhatóak a közeljövőben, hangsúlyozva, hogy mindent nyomon lehet követni a nagykövetség közösségi oldalain.
Ilan Mor előadása után a B’nei B’rith Budapesti Páholya döntött új tagok felvételéről, valamint Breuer Péter beszámolt a Zsidó Kerekasztalon történtekről, valamint arról is, hogy a szervezet hol, mely pontoknál hallatta a hangját. Az összejövetelen szó volt még a B’nei B’rith nemzetközi rendezvényének előkészületeiről. A tervek szerint az idén rendezik meg a V4-ek B’nei B’rith szervezeteinek találkozóját, de szóba kerültek még egyéb hazai és nemzetközi programok is.