Az ünneptől a kóser termékek sikeréig

Az ünneptől a kóser termékek sikeréig

 

 

Szabó György

Uploaded by Heti TV on 2015-03-24.

Szabó György, a Mazsök elnöke, a Főkefe ügyvezető igazgatója

Rövidesen beköszönt Pészach ünnepe. A Mazsök mit tesz az általa gondozottakért az egyik legfontosabb ünnep alatt?

Reményeink szerint még az ünnep beköszönte előtt, persze az is lehet, hogy ez az ünnep után következik be, a Holokauszt túlélők számára kisebb ajándékcsomaggal kedveskedünk.

Nemrégiben tért vissza az Egyesült Államokból. Miről tárgyalt a tengerentúlon?

Latorcai Csaba államtitkár úrral látogattunk el az Egyesült Államokba, ennek egyik legfontosabb célja volt az elhagyatott hazai zsidó temetők ápolásával kapcsolatos ügyek intézése volt. Találkoztunk a brooklyni magyar ajkú zsidóság vezetőivel, itt kikértük az álláspontjukat a temetők helyzetével, karbantartásával kapcsolatban.

Az Ön által vezetett cég, a Főkefe már nem csak kóser zöldséget, hanem kóser halat is termel. Milyen sikere van a termékeiknek külföldön?

Úgy tűnik, a siker nem marad el, egyre több termék válik népszerűvé, kikerülve a külföldi piacokra. Jelen pillanatban néhány nagy volumenű szerződés aláírása előtt vagyunk, aminek köszönhetően ezek a termékeink nem csak az európai, hanem az izraeli és az amerikai piacon is megjelennek.

Akkor ezek szerint Magyarország Kormánya Önökkel, a Főkefével is hamarosan együttműködési megállapodást köt?

Nagyon bízom benne, hogy igen.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter