HEISLER ANDRÁS: EZ EGY JELES NAP, HISZEN,EZEN A NAPON SZABADULT FEL A PESTI GETTÓ.
70 éve szabadult fel a pesti gettó
Heisler András, a Mazsihisz elnöke a budapesti gettó felszabadulásának 70. évfordulója alkalmából megrendezett megemlékezés után nyilatkozott.
Ez egy jeles nap, hiszen, amint a Dohány utcai zsinagóga falán található emléktábla is mutatja, ezen a napon szabadult fel a pesti gettó.
A budapesti zsidóság minden évben megemlékezik erről a napról, hiszen ez egy nagyon fontos dátum, hiszen idén 70 éve szabadult fel a gettó. Ezen a napon érkeztek ide a Vörös Hadsereg katonái, ledöntötték a gettó falait. Itt, a gettó területén háromezer temetetlen holtat találtak, valamint iszonyatos körülmények között azt a budapesti zsidó közösséget, amelyek megmaradtak a háború során. Ezért szervezzük meg minden évben ezt a rendezvényt, idén egy kiemelt évről van szó, a 70 éves kerek évforduló miatt, s talán ez az utolsó olyan kerek évforduló, ahol a túlélők, a szemtanúk is itt vannak közöttünk.
Oroszország nagykövete magával hozott két veteránt, akik részt vettek Budapest, a gettó felszabadításában, de magával hozta a hadsereg emblematikus énekkarát ius, az Alekszandrov Együttest. Mi a véleménye erről a gesztusról?
Mindenki számára nagyon megható jelenetek játszódtak le a zsinagógában, amikor ez a két öreg veterán katona, akik itt voltak a gettó felszabadításakor, megjelentek a budapesti zsidó közösség előtt és gettótúlélők adtak át nekik emlékplakettet. Egyébként ezek a katonák meglátogattak minket a szombat délutáni istentiszteleten is, s velünk együtt imádkoztak. Az esemény kulturális részét illetően, az Alekszandrov Együttes világhírű, a fellépésüket az orosz nagykövetségtől kaptuk, ha lehet ilyet mondani, ajándékba. Fantasztikus előadás volt.
Említette a túlélőket, mit tesznek azért, hogy az ő utolsó napjaik szebb legyen?
Igen. Tudni kell, hogy a Mazsihisznek egy nagyon erős szociális hálója van, amelyik támogatja a túlélőket. Étkezésben, vannak idősek számára fenntartott napközi otthonaink, van szociális otthonunk is, úgy vélem, mindent megteszünk azért, hogy megfelelő módon tudjuk javítani a túlélők életkörülményeit.
Az eseményem megjelentek a Magyarországra akkreditált diplomaták szinte minden tagja, de a kormány és az ellenzék képviselői is itt voltak. Mit gondol erről?
Azt gondolom, ez így helyes, az egész megemlékezést sikerült politikamentessé tenni, erre nagyon büszke vagyok.
Többen is támogatták a rendezvényt, így a Rosatom is. Ők mivel járultak hozzá?
Az előzetes szervezésben mi nem vettünk részt, ismereteim szerint az Alekszandrov Együttes utazását biztosította a cég. Az összes többi költséget a magyarországi zsidóság állta.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter