Koncerttel emlékezik a budapesti zsidóság
A budapesti gettó felszabadításának 70. évfordulója alkalmából a magyar fővárosba látogat a világhírű Alexandrov kórus. Január 18-án a Dohány utcai zsinagógában 10 órakor kezdődő megemlékezést követően lépnek fel. Az esemény díszvendége lesz két olyan veterán, akik egykoron részt vettek a budapesti gettó felszabadításában.
A fővárosi zsidóság számára 1945. január 18. kiemelkedő dátum: a Vörös Hadsereg ekkor szabadította fel a pesti gettót. A budapesti központi gettó 1944. november végétől 1945. január 18-ig állt fenn. Ide a magyar hatóságok több mint 70 ezer embert zsúfoltak össze embertelen körülmények között. A felszabadítást körülbelül 68 ezren élték meg, a gettó területén 3000 temetetlen holttestet találtak, többségüket a Dohány utcai zsinagóga kertjében temették el.
A gettó felszabadítása óta január 18. a zsidó közösség számára szomorú gyásznap, amikor az emlékezésé a főszerep. Nem lesz ez másként idén sem, de a gyászszertartást követően a gettó felszabadulásának 70. évfordulója tiszteletére különleges kulturális élményben lesz része mindazoknak, akik ellátogatnak a Dohány utcai zsinagógába.
Az Alexandrov együttes talán a világ leghíresebb katona-kórusa, fellépésükkel néhány éve Budapesten is nagy sikert arattak. A tányérsapkás dalárda január 18-án különleges műsorral készül a Dohány utcai megemlékezésre, ahol 40 perces előadás keretében villantják meg széles repertoárjukat.
Az együttes tagja az orosz „Frank Sinatrának” nevezett 77 éves Joszif Kobzon, aki több mint 50 éve töretlen népszerűségnek örvend hazájában. Kobzon 2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét. Túl az évtizedes magyar kapcsolatokon Kobzonnak, mint az orosz zsidóság emblematikus alakjának személyes kérése volt a Dohány utcai fellépés.
A 10 órakor kezdődő program első része a budapesti gettó felszabadításának 70. évfordulója alkalmából megrendezett istentisztelet lesz, az áldozatok emlékére. A beszédet idén dr. Verő Tamás rabbi tartja. Az eseményen jelen lesz a Vörös Hadsereg két veteránja, Kacevics Lev Szergejevics és Elltekov Jurij Anatoljevics, akik egykoron részt vettek a budapesti gettó felszabadításában. A két 90 év fölötti veterán előtt külön is tisztelegnek majd a budapesti gettó egykori lakói.
Koncerttel emlékezik a budapesti zsidóság – Breuerpress International
Koncerttel emlékezik a budapesti zsidóság A budapesti gettó felszabadításának 70. évfordulója alkalmából a magyar fővárosba látogat a világhírű Alexandrov kórus. Január 18-án a Dohány utcai zsinagógában 10 órakor kezdődő megemlékezést követően lépnek fel. Az esemény díszvendége lesz két olyan veterán, akik egykoron részt vettek a budapesti gettó felszabadításában.