Fotókiállítás az auschwitzi borzalmakról Sopronban

Active Image A soproni fotokiállítás a Kárpátaljáról 1944-ben Auschwitzba hurcolt magyar zsidó transzport útját örökíti meg a megérkezéstől a gázkamráig

A Kárpátaljáról 1944-ben Auschwitzba hurcolt magyar zsidó transzport útját örökíti meg a megérkezéstől a gázkamráig az a fotókiállítás, amely vasárnap nyílik a soproni Liszt Ferenc Kulturális Központban.

 A haláltáborokban tilos volt fényképezni, 1944 májusában az SS azonosítási szolgálat vezetője és az asszisztense mégis engedélyt kapott, hogy végigfotózzon minden mozzanatot: a transzport érkezését, a szelekciót, a vagyonelkobzást és a gázkamrák előtti várakozást, a halál kapuja előtt kígyózó sorokat – mondta Lagler András, a szervező Hívószó Alapítvány elnöke az MTI-nek.

A képeket a tábor felszabadításakor egy túlélő, az akkor 17 éves csonttá fogyott Jákob Lili találta meg, miközben ruháért kutatott, mivel öltözete mindössze egy maga köré csavart törölköző volt. A fotókon megölt családtagjait látta viszont. Egyedül ő maradt életben – hangoztatta az elnök.
Az egyedülálló, dokumentumértékű gyűjteményt számos helyen bemutatták világszerte. Sopronba a budapesti Holokauszt Emlékközpontból érkezett a közel 200 fénykép. Az egy hétig látogatható kiállítás anyagát a soproni zsidóság tragikus történetét felidéző fotók és írásos dokumentumok egészítik ki. Sopronból közel 3000 zsidó embert, felnőtteket és gyerekeket hurcoltak el a holokauszt idején – emlékeztetett Lagler András.
A Hívószó Alapítvány és a soproni Magyar-Izraeli Baráti Kör által rendezett kiállítás iránt érdeklődnek a helyi iskolák, eddig már ötven osztály jelentette be részvételét – mondta az elnök.  Hozzátette: a rendhagyó történelemórák sajátossága lesz, hogy a tárlatvezetést felkészített diákokra bízzák, mert úgy gondolják, hogy a látottak és a hallottak így mélyebb benyomást tesznek a tizenévesekre.
 
Forrás: BreuerPress