A csodás egyiptomi kivonulás és megszabadulás emlékünnepe ez, amelyet a diaszpórában nyolc napon át tartunk. Első és utolsó két napja főünnep, a közbülső négy nap ún. félünnep.

Az ünnep nevei egyben jelentőségét is fémjelzik:
1. Peszah, az „elkerülés ünnepe”, mert a Tóra szerint a csapás „elkerülte” a zsidó házakat.
2. Hág HáMácot, a kovásztalan kenyér ünnepe. Emlékezve a történelmi eseményre, amikor őseink sietve hagyták el Egyiptomot, s nem volt elég idő a tészta megkelésére. Maga a mácá (népiesen macesz) szó kovásztalan kenyeret jelent. Ennek tésztájába sütés előtt vízen kívül mást nem lehet tenni. Nyolc napig – az egész ünnep alatt – csak kovásztalant eszünk.
3. Hág HáÁviv, a tavasz ünnepe.
4. Zmán Héruténu, a szabadság ünnepe. Évszázadokon keresztül rabszolgasorban szenvedtek őseink Egyiptomban. Ám Isten meghallgatta Izrael gyermekeinek jajkiáltását. Mózes személyében olyan vezető támadt, aki a tömeg élére állva kivezette az embereket a szolgaságból. Ez az esemény mélyen belevésődött a közösségi emlékezetbe, a családi és a templomi életbe egyaránt.

SZERTARTÁSOK ÉS SZOKÁSOK

Az ünnepről így ír Mózes 11. könyve a 12. fejezetben:
„Hét napon át kovásztalan kenyeret egyetek: de már az első napra takarítsatok ki minden kovászt házatokból. Az első napon szent gyülekezés, a hetedik napon szent gyülekezés legyen nektek, semmi munkát ne végezzetek, kivéve, ami evésre szolgál, azt elvégezhetitek. Őrizzétek meg a kovásztalan kenyér ünnepét, mert ezen a napon vezettem ki seregeiteket Egyiptom országából. Őrizzétek hát meg ezt a napot nemzedékeiteken át örök törvényül. Az első hónap tizennegyedik napján egyetek kovásztalan kenyeret, a hónap huszonegyedik napjának estéjéig. Hét napon át kovász ne kerüljön házatokba. Semmi kovászosat ne egyetek, minden lakhelyeteken kovásztalan kenyeret egyetek.”

Amint elul hónapja a nagyünnepekre való felkészülés jegyében telik el, úgy az első hónap (niszán) a Peszahot készíti elő. Az ünnep mezőgazdasági jelentősége a kalászérés volt. A hagyomány szerint ebben a hónapban készítették a frigysátort, s felavatásának tiszteletére Peszahig tartó ünnepséget rendeztek. Mindezeknél jelentősebb a kivonulás ténye, amely az egész ünnep meghatározó alapgondolata.

Hosszú évszázadok hagyománya szerint már Peszah előtt megtisztítjuk házunkat a háméctól, a kovászostól. Niszán tizenharmadikán este a családfő viaszgyertyával végigjárja a házat, s megkeresi az „előre elkészített” kenyérdarabokat. Egy ünnepre sem készül olyan nagy gonddal és fáradsággal a vallásos zsidó család, mint Peszahra. Már Purim után elkezdik tisztogatni a lakást, a szekrényeket, takarítani az éléskamrát. Gondosan elkülönítik a lisztet, a gabona- és kovásztartalmú ételeket, ecetet stb. Peszah előtti napon az éléskamrába vagy más, jól lezárható helyiségbe gyűjtik ezeket. Pontos listát készítenek róluk, hogy „eladják” azt – szabályos szerződéssel nem-zsidó szomszédjaiknak.

Így elmondhatják, hogy az ünnep napjain nincs birtokukban semmiféle kovászos étel. Ünnep után természetesen „visszavásárolják” azt.

Régente, ugyancsak egy hónappal az ünnep előtt elkezdték tanulni a peszahi törvényeket a jesivákban (a talmudi iskolákon) és a zsidó templomokban. Az ünnep előtti szombaton, Sábbát Hágádol-kor (nagyszombat) a rabbi megmagyarázta a híveknek a vallási előírásokat. A széder estét megelőző reggelen, Erev peszahkor ünnepélyesen befejezték a talmudi kötet tanulását. Ezt a „befejezést” (héberül szijum) mindmáig gyakorolják a legtöbb zsinagógában. Ennek az az oka, hogy az elsőszülött férfiaknak aznap böjtölniük kellene (emlékezésül a tizedik csapástól való megmenekülésre), ám a Talmud tanulás befejezése felmenti őket e kötelezettségük alól.

SZÉDER

„És beszéld el gyermekeidnek azon a napon mindazt, ami veled történt, és szólj: Ezért tette az Örökkévaló, amit értem tett, mikor kijöttem Egyiptomból.”

Az ünnepet köszöntő este legfontosabb célja ugyanis az, hogy a családfő elmesélje gyermekeinek az ősi megszabadulás történetét, hogy továbbadja a hagyományt. Mindenki érezze úgy magát, mintha ő maga szabadult volna ki Egyiptomból.

A családban, vagy a közösségben megrendezett széder est könyve, a Hággádá, magyarul: elbeszélés, az egyiptomi kivonulás története. A széder szó jelentése: rend. Az est házigazdája ugyanis meghatározott rendben vezeti le az estét.

A széder szerkezete sorrendben a következő:

KÁDÉS: Ünnepet köszöntő ima.

URHÁC: A házigazda kézmosása (ennek főképp tisztasági oka van). KÁRPÁSZ: A zöldséget (salátát, piros retket) sós vízbe mártva fogyasztjuk el. (A sós víz azokra a könnyekre emlékeztet, amelyeket őseink hullajtottak az egyiptomi szolgaság idején.)

JÁHÁC: A középső mácá (macesz) kettétörése. (A házigazda ezt kendőbe csomagolja és „eldugja”. Amikor a vacsora előtt a családfő vagy a széder levezetője ismét kezet most, a gyerekek „elcsenik”, s csak ajándék fejében adják azt vissza. A széder estet ugyanis addig nem lehet befejezni, amíg abból nem esznek, amíg ez a maceszdarab elő nem kerül. Ezt nevezik görög eredetű héber szóval áfikomán-nak.)

MÁGID: A gyerek négy kérdést tesz föl édesapjának. MÁ NISTÁNÁ: Miben különbözik ez az éjszaka a többitől? A szülő válaszában elmeséli – hagyományos magyarázatokkal fűszerezve – az egyiptomi csodás megszabadulás történetét:

ÁVÁDIM HÁJINU: Szolgák voltunk Egyiptomban …

RÁHCÁ: Étkezés előtti kézmosás. (A családfő ilyenkor rövid időre kénytelen kimenni, s a gyerekek ezt használják föl az áfikomán megszerzésére.)

MOCI-MÁCÁ: Áldást mondanak a maceszra. Ilyenkor esznek belőle először.

MÁROR: Keserű fű, általában torma, amelyet azért eszünk, hogy a rabszolgasors keserűségét felidézzük.

KORÉH: Két macesz közé tormát teszünk, s úgy esszük. (Emlékezésül a hajdan volt jeruzsálemi Szentélyre.)

SULHÁN ORÉH: Terített asztal. A vacsorát kemény tojással kezdjük. CÁFUN: A „megtalált” áfikomán-t megkóstolják.

BÉRÁH: Étkezés utáni ima.

HÁLÉL: Hálaadó zsoltárokat mondunk.

NIRCÁ: Kedves, játékos ünnepi dalok következnek befejezésül.

(Ha az egymás alatt olvasható héber szavakat párokba szedjük, kis vers kerekedik belőlük, amelynek célja, hogy el ne felejtsük a sorrendet. Az emlékeztető versikét énekelni is szokták.)

A Haggáda állandóan visszatérő motívuma a négyes szám: árbá koszot, azaz négy pohár borból iszunk; a széder tálon négy alkalmi étel van:
zroá: sült hús,
bécá: sült tojás,
mácá: kovásztalan kenyér és
máror: keserű gyökér.
(A széder tálon mindezeken kívül még kárpász: zöldség, hároszet: almából, fahéjból, dióból, borból álló keverék, valamint sós víz is található.) Kovásztalan kenyeret azért eszünk, mert ezt vitték magukkal őseink Egyiptomból. Sietve kellett távozniuk, nem volt idejük a tészta kelesztésére. A hároszet a vályogból gyúrt téglákra emlékeztet, amelyekkel őseink rabszolgaként dolgoztak. A sós víz a könnyeket idézi.

A széder levezető házigazda hangosan olvassa a Haggádát, s a többiek vele éneklik a melódiákat. Egyébként az egész szertartás célja az, hogy érdeklődést keltsen a gyermekekben, s figyeljenek a Haggáda szövegére, az apa magyarázataira, s hogy a szokatlan szertartások láttán kérdezzenek, illetve a házigazda feleljen nekik. A gyerek éberségét és érdeklődését fokozza az áfikomán is.

A tíz csapás említésekor ujjunkat a borba mártjuk, és kicsepegtetünk egy kevés bort. Úgy véljük, ne legyen tele a mi poharunk, amikor emberi szenvedésről olvasunk. Még akkor sem, ha elleneink jogos megbüntetéséről hallunk.

A PESZAHI ISTENTISZTELETEK RENDJE

A kántor első nap délelőtt kitlit ölt és bőséges harmatért imádkozik. A Mááriv imánál kezdődik az ómerszámlálás. Az ómer (árpakalász) segítségével számolták az ősi Izraelben a Szentély idején a napokat és a heteket, negyvenkilenc napon keresztül. Az ötvenedik nap Sávuot ünnepe.

Peszah hetedik napján Mózes diadalénekét olvassuk : ezen a napon keltek át őseink a Nádas-tengeren, az egyiptomi üldöző sereg pedig vízbe fúlt. A nyolcadik napon Mázkirt (emlékeztető imát) tartunk, elhunyt hozzátartozóinkra gondolunk.