„Istent nem csupán a feketék, a barnák vagy a sárgák szabadsága érdekli. Istent az egész emberiség szabadsága érdekli és egy olyan társadalom megteremtése, amelyben minden ember testvérként él együtt. Nem, nincs szükségünk gyűlöletre… nincs szükségünk erőszak alkalmazására".
Martin Luther King
Az embereknek a saját hazájukon kívül boldogulni mindig is nehéz volt, nem adottak azok a lehetőségek, amik a többi, az országban honfiként élő személyeknek. Nem elég a hatalmas honvágy, melyet a szülőföld iránt éreznek, még ott van ezzel párhuzamosan is a kitaszítottság-érzés is, hiszen soha nem lesznek elismert állampolgárai az adott társadalomnak.

A más faji, etnikai vagy meggyőződésű emberek kitaszítottságát, megkülönböztetését mindig is ostoba dolognak tartottam, éppen ezért érintett meg ez a témakör különösképpen. Úgy gondolom a múltban létező fajgyűlölet mind a mai napig él, habár nem olyan szinten, mint akkor.
Azért választottam ezt a témát, mert ennek talán a legpozitívabb a kimenetele, nem mondom, hogy a feketék harcoltak a legtöbbet a jogaikért, de úgy érzem a legszervezettebb, a legösszeszedettebb harc az övék volt.
A rasszizmus egy olyan gondolkodásmód, már-már életvitel, amely nem fogadja el, ellenségnek tekinti azt az etnikai csoportot, mely nem a többségi társadalomhoz tartozik. Leginkább a külső jegyek alapján – bőrszín – ítéli el az adott személyt.
A fekete emberek ellen leginkább a nyílt rasszizmus elkövetése a jellemző, mely azt jelenti, hogy az adott közeg tudatosan és vállaltan kötelezi el magát egy csoport diszkriminációja iránt.
A feketék rasszizmusát legyőzendő mozgalom polgárjogi mozgalomként vált híressé Amerikában. Tipikus amerikai jelenségről beszélünk, ez a fajta sikertörténet csak ott fordult elő. Számos más országban is tapasztalható és hallható, hogy a rasszizmus jelen van, de ilyen szintű fejlődés ez ügyben nem nagyon jellemző más területre.
Természetesen itthon, Magyarországon is létezik a rasszizmusnak megannyi formája, de még nem jutott el a társadalom arra a szintre, hogy ezt „kezelni” tudja.
1.    Polgárjogi mozgalom az USA-ban
Az Amerikai Egyesült Államokban a legismertebb polgárjogi mozgalom Martin Luther King nevéhez fűződik, és a fekete honfitársak jogaiért harcol.
A mozgalom előzményeként említhető Észak és Dél közti ellentétek, a rabszolgaság eltörlése, a Polgárháború.
Észak és Dél
Az ellentétek és a feszültség még a XVII. században kezdődött, mivel ekkortól léteztek angol és francia gyarmatok az újvilágban. Az angol gyarmatok délen voltak megtalálhatók és főleg ültetvényes gazdálkodással foglalkoztak, melyhez szükség volt a rabszolgák jelenlétére is. A francia gyarmatokra a farmergazdálkodás volt jellemző, így északon egy sokkal szabadabb élet alakulhatott ki.
Az északi gyarmatokon megindul az ipari fejlődés, melyet a déli ültetvényes gazdálkodás csak hátráltat. A polgárháború kitöréséért az északiak elnökjelöltjének, Abraham Lincolnak a megválasztása is felelős. Lincoln a rabszolgaság eltörlését akarta megvalósítani. (King, 1973)

Polgárháború
A harcok 1861-1865-ig tartottak és végül észak győzedelmeskedett, melyhez az is hozzájárult, hogy Lincoln 1863. január 1-jétől felszabadítja a rabszolgákat az emancipációs nyilatkozat kibocsátásával, aminek következményeként azok tömegesen szöknek északra, és állnak be a hadseregbe. (King, 1973)
A Kongresszus által meghozott törvények a következők voltak:
•    1865-ben a 13. alkotmánykiegészítés kimondja, hogy senkit sem kötelezhetnek munkára akarata ellenére, hacsak nincs arra bírósági végzés,
•    1868-ban a 14. alkotmánykiegészítés megteremti a törvény előtti egyenlőséget,
•    végül a 15. kiegészítés, 1870-ben biztosítja a szavazati jogot a feketéknek. (Názer, 2008)
1866-ban elfogadták azt a törvényt, hogy minden az USA-ban született ember megkapja az állampolgárságot.
Így az eddig tárgyaknak tekintett rabszolgákat jogokkal ruházta fel a törvény, azonban ez a gyakorlatban nagyon nehezen, vagy egyátalán nem valósult meg, délen legalább is.
Noha nagy előrelépésnek tűnt a rabszolgaság eltörlése, és, hogy a feketéket ezentúl jogok illetik, mégsem történt ez zökkenőmentesen és mindenkit kielégítően. Szigorú iránymutatások és szabályok szerint élhettek a négerek, nem nagyon érintkezhettek a fehér emberekkel. Külön életteret alakítottak ki nekik – iskolák, orvosi rendelők, kórházak, boltok -, és azokon a területeken, ahol kénytelenek voltak osztozkodni, ott erős szegregációt vezettek be. Ez leginkább a közlekedésben mutatkozott meg, a fekete embereknek nem voltak autóik, csak busszal tudtak munkába menni, és ezeken a közlekedési eszközökön is csak hátul utazhattak, a fehér embernek átadva az ülőhelyeket. De máshol is megmutatkoztak ezek a megkülönböztetések, például a parkokban a padokra fel voltak festve a „színes” és a „fehér” jelzők, így ezeket csak a megjelölt jellemzővel rendelkező személy vehette igénybe.
Ezt a fajta politikát „apartheid”-nek hívták, azaz faji elkülönítésnek. (King, 1973)
 
Martin Luther King
Az amerikai polgárjogi mozgalom legkiemelkedőbb alakja Martin Luther King baptista lelkész volt. Célja a fekete emberek jogegyenlőségének elérése volt, mivel a törvény kimondta a jogokat, de gyakorolni azokat nem nagyon hagyták.
Az esélyegyenlőségi harcban az erőszakmentességet hirdette, szerinte mindent el lehet érni agresszív megnyilvánulások nélkül is. Ez a politika látszólag jól működött a polgárjogi mozgalom idején.
    Munkásságáért és az elért eredményekért, 35 évesen, 1964-ben, a legfiatalabbként megkapta a Nobel-békedíjat. (Frank, 2008)

A polgárjogi mozgalom főbb állomásai
A Montgomery buszbojkott 1955
Az alabamai Montgomeryben a buszok első négy üléssorát a fehéreknek tartották fenn. Többnyire a hátsó ülésekre ülhettek a feketék, akik a busz utasainak több mint 75%-át alkották. Az elkülönített szakaszok mérete nem volt állandó, egy mozgatható jelzés mutatta a határt, így a feketék középen is ülhettek, míg a fehérek szakasza meg nem telt; ekkor, ha még több fehér szállt fel, a feketéknek fel kellett állniuk, hátraülniük, állniuk, vagy, ha nem volt több hely, le kellett szállniuk a buszról. A feketék nem ülhettek fehérek mellett, még az üléseket elválasztó folyosó túloldalán sem. A sofőr bárhová áttehette a „színesek” ülőhelyeit jelző táblát, vagy le is vehette. Ha az első sorokban már ültek fehérek, a feketék felszállhattak, hogy fizessenek a jegyért, de utána le kellett szállniuk és a hátsó ajtón szállhattak fel. A busz néha elindult, mielőtt felszállhattak volna a hátsó ajtón azok a fekete utasok, akik már kifizették a jegyüket.
Ezt a szabályt szegte meg Claudette Colvin, 15 éves tanuló, mikor megtagadta az ülőhely átadását. Ennek a következménye az lett, hogy letartóztatták a kislányt. Colvin ebben az időben a NAACP  ifjúsági tanácsának aktív tagja volt.  
Ez volt az első tiltakozó megmozdulás, de mégsem ez a próbálkozás maradt meg emlékezetes, hanem egy másik nőé, Rosa Parksé. Ugyanezt a tettet hajtotta végre pár hónappal később, amiért szintén börtön járt. A fekete közösség már nem volt hajlandó eltűrni a folytonos meghunyászkodásokat, az állandó engedelmességet. Rosa Parks ügyét végre fel lehetett használni arra, hogy elindítsanak egy olyan folyamatot, amely, mint később kiderül, a fekete állampolgárok egyenlővé válásához vezethet. (King, 1973)
A bojkottot legelőször csak egy naposra tervezték, majd megalapították a Montgomery Improvement Association (Montgomery Fejlődéséért Szövetség) nevű szervezetet, arra az esetre, ha a buszbojkott elhúzódna. A szövetség vezetőjének a város új lelkészét, Martin Luther Kinget választották. Megállapodtak, hogy addig folytatják a tiltakozást, amíg el nem érik céljukat, azaz, udvariasan bánnak velük a buszokon, fekete sofőröket is felvesznek, és az ül le először a buszok közepében lévő helyekre, aki elsőnek érkezik. (Názer, 2008)
A bojkott Parks tárgyalásának napján kezdődött, 1955. december 5-én, a szervezet tagjai szórólapokkal kérték a néger lakosság tagjait, hogy ne használják a buszokat, inkább gyalogoljanak, vagy taxival menjenek dolgozni, iskolába.
A tiltakozás végül 381 napig tartott, ez idő alatt a busztársaság járművei alig közlekedtek, nagy pénzveszteséggel járt az akció. Ezt pedig azzal „hálálták” meg, hogy a fekete hívek templomát felgyújtották, King háza pedig bombamerénylet áldozata lett. (King, 1973)
Ez azonban nem tántorította el a feketéket a jogaik megszerzésére irányuló törekvések folytatásában, Martin Luther King vált a mozgalom fő szószólójává.
 
 Little Rock-i kilenc 1957
 
Little rock-i kilenc – Ernest Green, Elizabeth Eckford, Jefferson Thomas, Terrence Roberts, Carlotta Walls LaNier, Minnijean Brown, Gloria Ray Karlmark, Thelma Mothershed, Melba Pattillo Beals Daisy Bates-el
A feketék szegregációja az iskolában is jelen volt, külön oktatási intézmények voltak fenntartva a fekete diákok számára, amik nem voltak olyan jól felszereltek, mint a fehéreké. Ez ellen akart tenni Daisy Bates polgárjogi aktivista, aki beíratott 9 diákot a Little Rock-i középiskolába. Az első tanítási napon a diákok megjelentek az iskolánál, de a Nemzeti Gárda útjukat állta, és nem engedték be az épületbe őket. Az eseményre figyelmes lett Eisenhower elnök is, aki rendeletével ugyanazzal a Nemzeti Gárdával védette a kilenc tanulót, hogy megfelelő védelembe eljussanak a tanórákra.
Az erőfeszítések eredménye az lett, hogy az iskolák deszegregálttá váltak, így a fekete diákok is ugyanabban a magas színvonalú oktatásban részesülhettek, mint fehér társaik. (Názer, 2008)
Tüntető ülőhely foglalás 1960
A Woolworth üzletlánc éttermében a fekete főiskolai tanulók „ülősztrájkot” folytattak mindaddig, amíg ki nem szolgálják őket is, ugyanúgy, mint a fehér társaikat. Ez az eset Észak-Karolinában történt, de híre ment a demonstrációnak, és több államban is csatlakoztak hozzájuk – Virginia, Tennessee és Georgia államban.
1960 végére annyira elterjedt az ülősztrájk, hogy még három állam csatlakozott hozzájuk, Nevada, Illinois és Ohio. A tiltakozók nemcsak az éttermekben akarták elérni, hogy megszűnjenek a kijelölt helyek, hanem a parkokban, színházakban, múzeumokban, könyvtárakban és egyéb nyilvános helyeken is. (King, 1973)
Birmingham-i tüntetés 1963
Ezen az eseményen gyerekek tiltakoztak a szegregáció ellen. 50 fős diákcsoportok vonultak fel tiltakozva, azonban a rendőrség megakadályozza őket és letartóztatásra került sor. Majd még 50 diák jelent meg, akik szintén erre a sorsra jutottak, ez így ment addig, amíg a börtönök meg nem teltek gyerekekkel. A rendőrség nem tudott mit tenni, elengedte őket. (King, 1973)

Washingtoni felvonulás 1963
Az Abraham Lincoln által kiadott Emancipációs Nyilatkozat, mely eltörölte a rabszolgaságot, 100 éves évforulójára gyűltek össze. A felvonulás célja az volt, hogy kíméletlenül szembesítsék a szövetségi kormányt azzal, hogy mennyire tehetetlenek a faji megkülönböztetéssel és az ezzel kapcsolatos erőszakkal szemben a déli államokban. A társadalmi képviselet igen széleskörű volt, mivel a felvonulás szervezésében több szervezet is részt vett (az NCAAP, a National Urban League – Nemzetközi Városi Liga, Congress of Radical Equality – Egyenlőség Radikális Gyűlése polgárjogi mozgalmak; Brotherhood of Sleeping Car Porters nevű szakszervezeti mozgalom, valamint az SNCC – Student Nonviolent Coordinating Committee – Erőszakmentes Diák Közösség nevű ifjúsági polgárjogi mozgalom).(King, 1973)
Az eseményen megfogalmazódtak a legfontosabb követelések:
•    az elkülönítés felszámolása az iskolákban,
•    hatékony polgárjogi törvények megalkotása,
•    a munkahelyi faji diszkrimináció törvényi tiltása,
•    a polgárjogi aktivisták védelme a rendőri erőszakkal szemben,
•    és törvényben meghatározott minimálbér meghatározása.
A felvonuláson több mint 250 ezer ember vett részt. Ekkor hangzott el Martin Luther King legfontosabb beszéde is.
„Ma azt mondom nektek, barátaim, hogy a jelen pillanat nehézségei és csalódásai ellenére van egy álmom. Olyan álom ez, amely mélyen gyökerezik az amerikai álomban.
Van egy álmom: egy napon felkel majd ez a nemzet, és megéli, mit jelent valójában az, ami a hitvallásban áll: „Számunkra ezek az igazságok nyilvánvalóak, minden ember egyenlőnek van teremtve.”
 Van egy álmom: egy napon Georgia vöröslő dombjain a hajdani rabszolgaság fiai és a hajdani rabszolgatartók fiai le tudnak ülni a testvériség asztala mellé.
Van egy álmom: hogy egy napon még Mississipi állam is, amely ma az igazságtalanság és az elnyomás forróságától szenvedő sivatag, a szabadság a jog oázisává fog változni.
Van egy álmom: négy kicsi gyermekem egy napon olyan országban fog élni, ahol nem a bőrük színe, hanem a jellemük alapján fogják megítélni őket.
Van egy álmom.
Van egy álmom: hogy egy napon Alabama államban, ahol a kormányzó ma szünet nélkül csak a beavatkozásról és a hatálytalanításról beszél, megváltozik a helyzet, de úgy, hogy a fekete kisfiúk és a fekete kislányok testvérként, kézen fogva járhatnak a fehér kisfiúkkal és kislányokkal.
Van egy álmom.
Van egy álmom: egy napon minden völgy fölemelkedik, minden hely és halom lesüllyed, az egyenetlen egyenessé lesz, és a dombvidék síksággá! Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember!
Ez a mi reménységünk. Ezzel a hittel térek vissza délre.”
Választójogi küzdelem 1964
Habár a feketéket megillették a választójogok, mégsem volt annyira egyszerű a szavazás számukra. Ahhoz, hogy letehessék voksukat véleményük mellett, regisztrálniuk kellett a hivatalokban, de ez nem volt mindig sikeres. Az Egyesült Államokban élő feketeék mindössze 5%-a tudott regisztrálni és szavazni.
1964. július 2-án Johnson elnök aláírta a Polgárjogi Törvényt, mely tiltotta  a hátrányos megkülönböztetést faji, nemi, vallási vagy nemzeti hovatartozásra vonatkozóan. (King, 1973)

A Vietnami háború kritikája 1965
King erősen kritizálta az USA szerepét a Vietnami háborúban, szerinte a háborúra fordított pénzösszeget akár a szegénység felszámolására is lehetne fordítani. Mindezt a Vietnamon túl című beszédében mondta el, New Yorkban.
Ezek után a média bírálni kezdte King-et, hogy akkori beszéde nem tenne jót a polgárjogi küzdelemben eddig elért sikereinek. (King, 1973)
Martin Luther King utolsó beszéde 1968
King utolsó beszédét Memphisben tartotta, amikor fekete takarítónők a tisztességes munkakörülményeikért tüntettek.
Noha nem tudhatta, hogy utoljára beszél az emberekhez, mégis azt mondta: ő már felért a hegytetőre, nem aggódik, hogy mi lesz ezután, csak Isten akaratát akarja teljesíteni, mert ő megengedte, hogy felmenjen a hegyre és lássa az ígéret földjét. Azt is mondta, hogy lehet ő már nem tud oda menni az emberekkel, de boldog, nem aggódik, nem fél semmitől, mert ő már látta az Úr eljövetelét.  
2. Erőszakos megoldások

A Ku Klux Klán története
A Ku Klux klánra a nyílt politikai szerepvállalás, a Biblia tanai iránti elkötelezettség és nyers brutalitás, erőteljes szimbólumhasználat és hatékony propaganda volt jellemző. Tevékenységükben jelen voltak a templomgyújtogatások, bombamerényletek, halálos fenyegetések, lincselések és gyilkosságok.
A titkos társaság sokszor elhalt és több alkalommal is feltámadt hamvaiból.
A név eredete
Több változat is létezik a társaság nevét illetően:
•    Sir Arthur Conan Doyle szerint – a szervezet nevének első két tagja (ku klux) a fegyver závárzatával azonosítja
•    Egy másik értelmezés szerint a társaság a latin „lux”, azaz fény kifejezésből tulajdonítják elnevezésüket, a klán tagjai a világosság hordozóinak tekintik magukat
•    Valójában a görög nyelvből származó „küklösz” szóból ered, vagyis a kör. A végére helyezett klán szó a tagok közti testvériséget szimbolizálja. (del Bosque, 2003)

Az első Ku Kulx Klán
Életre hívása a társadalmi viszonyoknak köszönhető, az amerikaiak féltették a verejtékkel megszerzett javaikat, földjeiket a bevándorlóktól. 1830 és 1850 között 2,5 millió emigráns érkezett az Egyesült Államokba, főként írek és olaszok. Ezek a nemzetek nem akarták és nem is tudták elsajátítani a helyiek szokásait, hagyományait. Saját kis „országot” emeltek maguknak az államon belül.
    Legelőször az American Protestant Union, majd a Republican Party alakult meg. Az alapító okirat kimondja, hogy a bevándorlók nyíltan szembeállnak a köztársaság kormányformával. Később megalakult a Native American Party – Natív Amerikaiak pártja, akik kijelentették, hogy az USA „Európa leprásainak ispotályává, fegyenctelepévé fog válni.
    A polgárháború után a fekete kisebbség vált a célkeresztbe, az északi államok győzelme után eltörölték a rabszolgaságot és elviekben garantálták a fekete emberek szavazati jogait.
    A Ku Klux Klánt 1885 karácsonyán alapította meg a konföderációs Hadsereg 6 veteránja – John G. Lester, James R. Crowe, John B. Kenedy, Calvin Jones, Richard R. Reed és Frank O. McCord. Legfontosabb céljuk az volt, hogy megfélemlítsék a feketéket és a szimpatizánsokat, így biztosítsák a fehérek dominanciáját. (del Bosque, 2003)
    Olyan szimbólumokat használtak, amik alkalmasak voltak a tekintély kivívására: fehér köpenyt és csuklyát hordtak, így sikeresen megőrizhették anonimitásukat, továbbá lovaikat is fehér lepelbe öltöztették, hogy véletlenül se lehessen kideríteni kik is ők. Találkáik során éjszakai fáklyás felvonulásokat tartottak, álarcokat és kereszteket égettek.
    Sokan úgy vélték ezek a lovasok nem evilági teremtmények, hanem a konföderációs hadsereg elesett katonáinak szellemei. Azokat a feketéket, akik ellen panasz hangzott el, könyörtelenül megverték és szurokba és tollba forgatták őket, később már a gyilkosságtól se riadtak vissza. Akik szimpatizáltak a feketékkel, azoknak fenyegető üzeneteket hagytak, és ha nem hagyták el ezek után a várost, akkor ellenük is erőszakkal éltek.
    Az egyre több erőszakot a kormány sem nézhette tétlenül, így 1871-ben megfogalmazta és elfogadta az Antikuklux-törvényt, ami lehetővé tette a fegyveres szembeszállást.

A Ku Klux Klán második korszaka
    1915-ben William Joseph Simmons nevű metodista lelkész hívta életre újra a társaságot. Mind régi, mind pedig új elemeket felhasználva alkotta meg ideológiáját. Ennek az új Klánnak a tagjai csak és kizárólag 16. életévüket betöltött, natív amerikai származású, protestáns férfiak lehettek. A szervezet azonban financiális problémákkal küszködött, melyhez hozzájárult az is, hogy a vezér nem volt birtokában a legfőbb vezetői erényeknek.
    Erre hozott megoldást Edward Young Clarke és Mrs. Elizabeth Tyler személye, akik 1920-ban szervezett toborzókampányba kezdtek, így 1921-re a tagoklétszáma meghaladta a 100.000 főt.
    A déli államok területén a KKK tagsága az afroamerikai lakosság ellen lépett fel verésekkel, lincselésekkel és gyújtogatásokkal, míg északon a kommunista-ellenesség volt a jellemző. (del Bosque, 2003)

A KKK aranykora
    Az 1920-as években, a vezér eltávolítását követően ért a csúcsra a szervezet, új vezetője Hiram Wesley Evans lett, aki megalapította a Nagy Éjszakák nevű rituálét. Ennek során új tagokat avattak valamint a közösségformáló hatása is óriási volt. A ceremónia sötétedés után kezdődött, mikori s felmentek a város legmagasabb pontjára, ahol oltárt építettek. Erre az oltárra az Egyesült Államok zászlaját, a Bibliát és egy tőrt helyezték, az oltár mögé egy hatalmas fából készült keresztet állítottak, melyet éjfélkor meggyújtottak, hogy a városlakók jól lássák és érezzék, a társaság létezik és figyeli őket.
    Eközben népszerűségük egyre nőtt, 1925-re létszámuk elérte a 3 millió főt.
    1929-re politikai hatalmuk csúcsára értek, Warren G. Harding lett az elnök, aki szintén a titkos társaság tagja volt. Ezek után a szervezet túl nagyra nőtt, belső viszályok kezdtek kialakulni, ami a KKK bukásához vezetett. (del Bosque, 2003)

A Társaság harmadik korszaka
Dr. Samuel Greene nem tudta elfogadni a társaság bukását, így újra akarta alapítani, azonban csak csekély sikerekkel. 1949-es halála után Sam Roper vette át posztját, akinek vezetése alatt a klán még nagyobb hanyatlásba kezdett.
Ekkor kapóra jött az 1954-ben elfogadott törvény, miszerint az amerikai iskolákat deszegregálni kell, azaz a fekete és fehér gyerekeknek nem kell külön iskolába járniuk. Ez olyan felháborodást keltett az amerikai lakosság körében, hogy a Klán egyre népszerűbbé vált. (del Bosque, 2003)
A déli államok területén új szervezet alakult, Fehér Állampolgárok Tanácsa néven, immáron szervezetten próbálták megakadályozni a fekete tanulók bejutását a fehér iskolákba. Ismét elszaporodtak a lincselések, verekedések és brutális bűncselekmények.
Ebben az időben zajlott a Montgomery-i buszbojkott és Martin Luther King vezetővé válása. A társaság reakciói a következők voltak: elrejtőzött mesterlövészek támadták a feketéket szállító buszokat, fekete polgárokat vertek, templomokat gyújtottak fel. A rendőrség több klántagot is letartóztatott, pénzbírságra ítélt, azonban kitartottak és sokáig folytatták tevékenységüket.
Ekkoriban a klánra a nagymértékű agresszió és mérhetetlen erőszakosság volt jellemző, ami annak volt köszönhető, hogy a tagok az alsóbb osztályokból kerültek ki.
A Fehér Állampolgárok Tanácsa és a KKK befolyásolták egymás működését, a tagok beépültek a egymás szervezetébe. A Tanács, mint civil mozgalom a háttérbe szorult, ezzel együtt a Klán is hanyatlani kezdett. Eldon Edwards döntött úgy, hogy ennek véget vet, 1955-ben megszervezett egy gyűlést, amelyen felállításra került az U.S. Klans, Knights of the Ku Klux Klan – Egyesült Államok Klánjai, a Ku Klux Klán Lovagjai – nevű szervezet. Ezen a néven lassan újra talpra állt, de most már elhatárolódott az erőszaktól, ideológiájukat így csak beszédekben, felvonulásokon terjesztették.
1960-ban azonban Edwards meghalt, így a Klán visszatért korábbi, jól bevált módszereihez.

A Klán a ’60-as években
    Edwards helyét Robert Lee „Wild Bill” Davidson vette át, nevéből eredően fogékonysága a nyers erőszakra nagy volt. Egyik beszédében így nyilatkozott: „ha fegyver kell hozzá, hogy a fekete fajt lent tarthassuk, úgy a Klántagok fegyvereket fognak használni”.
    1961-ben az amerikai polgárok megválasztották John F. Kennedyt az USA elnökének, aki köztudottan elkötelezett volt a civil jogok iránt, és eltökélten harcolt a társadalmi integrációért. Ez az esemény visszavetette a Klán munkásságát, és lendületét, de erre a válasz még több felvonulás és még több keresztégetés, még több toborzás és több bűncselekmény volt. (Konok, 2008)
    Az U.S. Klans név megváltozott, Robert Shelton vezetésével immáron Invisible Empire, United Klans, Knights of the Ku Klux Klan of America Inc. – azaz Láthatatlan Birodalom, Egyesült Klánok, az Amerikai Ku Klux Klán Lovagjai Társaság névre hallgatott, és agresszív, nyílt hadviselést hirdetett a feketék és az őket támogató polgárjogi mozgalmak ellen.
    Számos alkalommal léptek fel az aktivisták ellen, fémcsövekkel, feszítővasakkal, a helyi rendőrség szeme láttára. 1964-re a Klán kontroll alatt tartotta a déli államok többségét, különösen Mississippi, Alabama és Georgia államban. (del Bosque, 2003)

A KKK negyedik korszaka
    A rengeteg törvényi határozásnak köszönhetően ellehetetlenült a klán működése, rájöttek, csak úgy élhetik túl, ha konszolidálják magukat. Új embert választottak vezérnek, David Duke személyében, azért mert Duke politikai karrierje lévén, a Klán be akart épülni a törvényhozásba és a kormányzatba.
    Duke vezetésével ifjúsági tagozatokat állítottak fel, már nőket és lányokat is felvettek a tagok közé. Később politikai karrierje miatt Duke távozott, ezek után sorra váltogatták a vezetőket. (del Bosque, 2003)
A korszak leginkább KKK-ra „alkalmas” vezetője Bill Wilkinson volt, habár retorikai képessége nem volt annyira jó, de az erőszakhoz való hozzáállása annál inkább nyitott volt. Vezetése alatt a szervezet leginkább egy titkos földalatti neonáci hadsereghez volt hasonló, aminek tagjai rendszeresen vettek részt katonai gyakorlatokon, és kész fegyverarzenállal rendelkeztek. Wilkinson pedig nem félt nyíltan bátorítani embereit az erőszakra.

Az ötödik korszak
    A KKK ötödik, jelenleg is tartó korszaka 1981-ben vette kezdetét, azonban nem egységes, államokra bontva ugyan, de ugyanazokért a célokért harcol. Az internet terjedésével a toborzás is könnyebbé vált számukra, a web az elsődleges kommunikációs csatorna. Ezen keresztül hirdetik a történelmi örökséget, a fehér keresztény állampolgárok életvitelét. (del Bosque, 2003)
Malcolm X
A név egy fekete bőrű, amerikai muzulmán papot takar, eredeti nevén Malcolm Little, aki ugyanazt akart elérni, mint Martin Luther King, de nem ugyanazokkal az eszközökkel. Míg King a békés, erőszakmentes megoldások híve volt, Malcolm X azt vallotta, hogy csak erőszakkal lehet harcolni a jogokért. (del Bosque, 2003)
A Nemzeti Iszlám mozgalomba tömörítette fekete aktivistáit, Malcolm X jóval radikálisabb és határozottabb fellépésű férfi volt, remek retorikai képességekkel megáldva.
Egy idő után Malcolm X már nem volt elégedett az Iszlám mozgalom nyújtotta lehetőségekkel, így kilépett abból, ekkorra a szervezetnek már 25 ezer fős létszáma volt. Annyira radikálisan gondolkodott, hogy többször is ellentmondásba keveredett az Iszlám mozgalommal, akik többször is megfenyegették. Létrehozta az Afroamerikai Egység nevű szervezetet, mellyel politikai nézeteit igyekezett érvényre juttatni. Nézetei főleg az iszlám, a fekete nacionalizmus és a kommunizmus keveréke volt.
Az Iszlám mozgalom ekkor már árulónak tekintette a férfit, így 1965-ben a szervezet merénylői agyonlőtték egy beszéde alkalmával. (Konok, 2008)

Fekete Párducok
A Black Panther Párt az egyike azoknak az amerikai radikális csoportoknak, akik egyszer és mindenkorra el akarták érni, hogy az Amerikai Egyesült Államokban is „emberszámba” vegyék a feketéket. A párt tagjai, valamint az összes nacionalista célja, hogy olyan közösségeket vagy akár államokat kell létrehozni, ahol mindenek előtt a fekete nemzet, mint egység érdekeit fogják szolgálni. (Konok, 2008)
1966-ban alapította két fekete egyetemista, Huey P. Newton és Bobby Seale, a szervezet célja a fekete polgárokkal szembeni rendőrségi atrocitások és egyéb erőszakos események elleni fellépés.  Számos olyan akciót szerveztek, amelyek a szegény fekete állampolgárok életkörülményeit javította: politikai és gazdaságtani tanfolyamokat tartottak, használt ruhákat osztottak, elsősegélynyújtást és önvédelmet oktattak, drog és alkoholellenes programokat szerveztek, egészségügyi szűrést rendeztek, valamint ingyenes iskolai étkeztetést és orvosi rendelőket biztosítottak.
Főbb ismertető jelük a fekete öltözet volt és a fegyver viselése. Sokszor kerültek összetűzésbe a rendőrséggel erőszakosságuk miatt, nem egyszer fordult elő a tűzharc a két oldal között. Rájuk nagy hatással voltak Malcolm X nézetei, így elkezdték azt terjeszteni a különböző államokban. Ennek hatására az FBI felfigyelt a szervezetre és fel akarták számolni őket. (Konok, 2008)
1968-ban a három alapító tag közül egyet letartóztattak, majd később egy másik alapító tag besúgó lett a rendőrségnél, és 1969-ben megtámadták a főhadiszállásukat, ahol szabályszerűen kivégezték az ott tartózkodó tagokat. (Konok, 2008)
Ezek után nem nagyon történt semmi a fekete történelemben, mely az ellenül irányuló rasszista törekvéseket megváltoztatta volna. Azt gondolták Amerika vezetői, hogy a polgárjogi mozgalommal megkaptak mindent a feketék, amire vágytak. Azonban a közvélemény nemhogy javult, csak rosszabb lett. Még élesebbé vált a fehérek és a feketék közti vonal a ’80-as évekre. Egyre több viszály bontakozott ki a két nemzet között, bandaháborúk dúltak az utcákon.
 
3. A Barack Obama „jelenség”
A fekete állampolgárok csak akkor érezhették igazán egyenlőnek magukat, mikor 2004-ben megjelent a történelem legelső színes bőrű politikusa, Barack Obama az Amerikai Egyesült Államok szenátusában.
2007-ben jelentette be, hogy indul az USA elnöki posztjáért, amit az iraki háború befejezésével, az energiafüggetlenség megnövelésével és egészségügyi reformmal akar elérni. A Demokrata Párt jelöltjeként indult, sokáig Hillary Clinton ellenfeleként, de végül sikerült legyőznie Őt. Ezt követően Clinton biztosította Obamát a támogatásáról. Így Obama egyedüli ellenfele a republikánus jelölt, John McCain volt. A novemberi választásokon Obama 53%-kal megnyerte az amerikai elnökválasztást. (Romsics, 2008)

McCain: 163 elektor – 46%, összesen 56 611 357 voksot kapott
Obama: 338 elektor – 53%, összesen 64 206 510 voksot kapott
Belpolitikájának lényegesebb lépései
Guantanamoi fogolytábor
        Ezt a börtönlétesítményt 2001. szeptember. 11-e után hozták létre és a terrorizmussal vádolt elítélteket  tartják fogva itt. Obama első hivatali napján felfüggesztette az itt tartottak pereit. Később aláírta a fogolytábor megszüntetésére vonatkozó utasítást, azonban ez az intézkedése nem lépett érvénybe, a börtön ma is üzemel.

Pénzügyek a Fehér Házban
    A Fehér Ház magas rangú munkatársainak fizetését befagyasztotta a gazdasági világválságra hivatkozva. Valamint megszigorította a lobbizásra vonatkozó szabályokat, ezentúl tilos lesz elfogadni bármilyen ajándékot a kormány tagjainak. Obama eltörölte azt a rendelkezést is, hogy az USA nem ad pénzügyi támogatást olyan nemzetközi szervezeteknek, amelyek abortuszt végeznek.
Energiafüggetlenség
    2009-ben két határozatot adott ki az üggyel kapcsolatban. Az egyik, hogy a közlekedési minisztériumot felszólítja az üzemanyag-hatékonyság növelésére, a másik pedig engedélyezi a tagállamoknak, hogy szigorítsák a kipufogógáz-kibocsátásra vonatkozó szabályokat.
Egészségügyi reformja
    Ez idáig az Egyesült Államokban az ún. „fee for service” féle rendszer létezett, ami nagyjából azt jelentette, hogy minden szolgáltatásért külön díjat kell fizetni, és előfordult, hogy a betegeknek olyanokért kellett fizetniük, ami felesleges vizsgálat volt számukra. Obama elfogadtatott egy reformcsomagot, melyben azoknak is ellátást biztosítanak, akik nem rendelkeznek azzal.
Külpolitikája
    Bush politikájához képest Obama felfogása a külügyekkel kapcsolatban 180 fokos fordulatot hozott. Béketárgyalásokat kezdett több olyan országgal is, akiket korábban ellenségként kezelt az USA. Ilyen pl.: Irán, a Latin-Amerikai országok, Irak, Izrael.
Obama jelentősége abban is rejlik, hogy ő inkább a külüggyel foglalkozott már a szenátus tagjaként is és elnökként is rendkívüli figyelmet fordít a világ békéjének fenntartására.
2009-ben nagy vitát kiváltva Obamának ítélték oda a Nobel-békedíjat „a nemzetközi diplomácia megerősítéséért és a népek közötti együttműködés elősegítéséért tett erőfeszítéséért”.
Mind az erőszakos, mint a békés megoldások segítettek abban, hogy a feketék érvényre juttassák jogaikat, és követeléseiket. Hiszen honnan is indultak? Rabszolgaként éltek egy idegen országban, tárgyként tekintettek rájuk, sokszor a gazdájuk a lovakat értékesebbnek tekintette, mint őket. Kemény küzdelem árán több évszázadon keresztül jutottak el oda a fekete emberek, hogy teljes jogú állapolgáraivá váljanak az Amerikai Egyesült Államoknak.

Martin Luther King győzelmét az egész fekete nemzet győzelmének tekintjük, neki hála, hogy ma az USA 44. elnöke színes bőrű és népszerűbb, mint valaha. Barack Obama elnöksége nemcsak a fekete polgárok, de a világ polgárinak is történelmi jelentőséggel bíró eseménye. Már elnökválasztási kampánya során is hihetetlen népszerűségnek örvendett. rendszeresen követem a világ eseményeit, de ekkora felhajtást még nem nagyon láttam egy politikus körül zajlani, mint amit Obama körül láttam. De azt hiszem ennek több oka is van.
Obamának köszönhetően az USA több olyan országgal is kezdett béketárgyalásokat folytatni, akik ellenséges országoknak számítanak. Úgy gondolom Barack Obama elnöksége, tevékenysége forradalmi és békés fordulatokat hozhat nemcsak az Egyesült Államok, de a világ országainak életébe is, csakúgy, mint Martin Luther King.
 
Irodalomjegyzék
o    Konok Péter: A Ku-Klux Klán története. Egy amerikai tragédia In: Rubicon 2008/9. szám P. 22-30
o    Konok Péter: Ökölbe szorított kéz. Fekete radikalizmus az Egyesült Államokban In: Rubicon 2008/9. szám P.30-38
o    Frank Tibor: „Van egy álmom”. Martin Luther King Amerikája In: Rubicon 2008/9. szám P. 38-46
o    Názer Ádám: Mérföldkövek. Az amerikai polgárjogi mozgalom főbb állomásai In: Rubicon 2008/9. szám P. 46-62
o    Martin Luther King: Nem hallgathattam, Gondolat, 1973, Budapest
o    Torrente del Bosque: A Ku Klux Klán története, Vagabund Kiadó, 2003, Budapest
o    A 2008-as elnökválasztás összes eredménye, www.origo.hu/amerikai-elnokvalasztas-2008/blog/20081104-amerikai-elnokvalasztas-2008-eredmenyek.html   (2011. 05.26.)
o    Az amerikai egészségügyi rendszer átalakítása, www.hazijogorvos.hu/content/view/669/78/  (2011.05.26.)
o    Barack Obama élete és munkássága, hu.wikipedia.org/wiki/Barack_Obama (2011.05.26.)
o    Claudette Colvin en.wikipedia.org/wiki/Claudette_Colvin  (2011.05.26)
o    Mrtin Luther King: Van egy álmom című beszéde, www.kenya.eoldal.hu/cikkek/martinlutherking.html  (2011.05.20)
o    Martin Luther King :I’ve been to the mountaintop, en.wikipedia.org/wiki/I've_Been_to_the_Mountaintop (2011.05.20.)
o    Fekete Párducok Párt, www.blackpanther.org  (2011.05.26.)
o    Romsics Gergely: Barack Obama. Az első fekete elnök, vagy a második Kennedy? In: Rubicon 2008/9. szám p. 4-10