Dolgozatom témájaként a cigány holokauszt jellegzetességeinek, és történetének bemutatását választottam. Azért tartom fontosnak a téma minél körültekintőbb ismertetését,  mert napjainkban egyre szélesebb körben kerülnek felszínre a cigánysággal szembeni előítéletek. Érthetetlen módon a társadalom egy rétege elfogadottnak tekinti a cigányság ellenes mozgalmak megjelenését, és a nacionalizmuson messze túlmenő rasszista szélső jobboldali megnyilvánulásokat. A cigányság és a magyarság között feszülő – megitélésem szerint jórészt kiszámítottan szított ellentét – sajnos mára már a magyar társadalom egyik legnagyobb problémájává nőtte ki magát. Úgy vélem országunk legnagyobb lélekszámú kisebbsége értékőrző hagyományai, különös kultúrája, egyedülálló zenei világa és főként társadalmi helyzete miatt különös figyelmet érdemel. Mindenek előtt szeretnék vázlatos visszatekintést adni a cigányságnak az ország életében betöltött szerepéről. A cigányok évszázadokon keresztül fontos gazdasági funkciót töltöttek be Európában, ezért számos uralkodó rendeletekkel biztosította védelmüket és mozgásukat. A szabad királyi városok határait szigorúan védték, csak nagyon korlátozott számban fogadtak be idegen nemzetiségű, letelepedni vágyó embereket, ezért a cigányok a falvakban, mezővárosokban találtak megélhetést biztosító munkát. Termékeik nyersanyagát nem vásárolták, hanem a használaton kívüli fémeket dolgozták fel újra. Mivel az adott település nem biztosította számukra az elegendő utánpótlást, a nagyobb készlet érdekében fel kellett kutatniuk és össze ellett gyűjteniük a nyersanyagot, az elkészült árut értékesíteniük kellett, ezért tulajdonképpen állandó mozgásban voltak.
A teknővájók és egyéb faárukészítők, üstkészítők tartós élettartanú termékeket állítottak elő, melyek iránt a kis lélekszámú középkori falvakban csak korlátozott kereslet volt, ezért meghatározott körbe vissza- vissza térő vándorlással kellett megélhetésük létfeltételeit biztosítaniuk.
A 16-18. századi Magyarországon amikor a laza társadalmi szervezettség és az állandó népességmozgás jellemző volt, a nyelvi, etnikai sokszínűség megszokott dolog volt, egyik népcsoportot sem érte rendszeresen és következeten hátrányos megkülönböztetés. A gazdasági életben a cigányok munkájára szükség volt, a társadalomszervezési törekvések közvetlenül – közvetve integrációjukat gyorsították A 17. században sok magyarországi földesúr az uradalma alá tartozó cigányokkal olyan kölcsönösen elfogadható együttélési formát igyekezett kialakítani, amelyben a konfliktusok a minimálisra csökkenthetők, illetve a cigányok munkaereje hatékonyan kihasználható. Ezért a letelepedést nem erőltették, sokkal inkább a cigányok mozgó életformájából és speciális szolgáltatásaiból származó előnyök kamatoztatására törekedtek. A földesúrtól való függést egyes családok elfogadták, mások teljesen elutasították. A többség azonban élt a lehetőséggel és a függetlenségük feladásáért cserébe a földesúr védelmet nyújtott számukra és megengedte, hogy az évszakok változásához igazodva más-más tevékenységgel foglalkozzanak – idénymunka, fémművesség, kereskedés. Így a cigányoknak nem kellett áttérni a paraszti életritmusra, nem kellett olyan munkát végezniük, amihez nem értettek. Földesuruk minden falujába eljuttatták fémműves szolgáltatásaikat, éves adót fizettek. Ez az új rendszer a földesúri ellenőrzéssel és a vajdák jogkörének kiterjesztésével járt együtt (Vidovics, 2007).
A cigányság társadalmi státuszában a török kiűzése után negatív változás következett be. A balkáni bevándorlók fejletlenebb társadalmi – gazdasági körülmények közül érkeztek, ezért itt csak a társadalom legalján vagy még inkább a társadalom szerkezetén kívül tudtak elhelyezkedni. Nagy csoportokban vándoroltak, hagyományaik, szokásaik nagyban különböztek a Magyarország területén élőkétől. A probléma kezelésével Mária Terézia próbálkozott meg, aki  a cigányok letelepítésére rendeletet hozott. 1893-ban József főherceg (I. Ciganológus triász tagja) kezdeményezésére cigányösszeírást végeztek, mely érdekes eredményt hozott. Megállapították, hogy a cigányok 93%-a kereső, 89%-a letelepedett és mindössze 3%-a vándorol. E tények alapján megdőlt az a nézet,  hogy a cigány etnikum sajátossága a vándorlás, mely a szabadság jelképe.
A dualizmus korában beállt gyors gazdasági fejlődés a hagyományos cigány mesterségek háttérbe szorulását eredményezte. A két világháború között a régi foglalkozások eltűnésének folyamata felgyorsult, a technikai, társadalmi fejlődéssel egyre kevésbé tudtak lépést tartani, aminek következtében megfigyelhető volt az anyagi, szociális, kulturális leszakadásuk a többségi társadalomtól.
A 18. században a lótartás általános megtiltása sokak megélhetési forrását vette el. Jellegzetes oláh cigány foglalkozás a lókereskedés, lókupecség. Tényként mondható ki, hogy a hatóságok hozták a cigányokat olyan helyzetbe, hogy még azok is elszegényedtek, koldusbotra jutottak, akik egyébként mesterségükből el tudták volna  tartani magukat és családjukat. A cigányság rögzült foglalkozásrendje a 19. században a kisipari áruk piacának szűkülésével már a századfordulón kezdett felborulni. A több generáción át gyakorolt mesterséget, ami erkölcsi tőkét és egy bizonyos fokú társadalmi presztízst biztosító alap volt számukra elvesztették, útjuk innen egyenes volt a teljes létbizonytalanságba, s az addig nem ismert nyomorba.
Két vonulat figyelhető meg ezzel kapcsolatban; az ipari szakmák elveszítették piacaikat, a társadalom perifériájára szorultak, így lassan kikoptak ugyanakkor azok a szakmák, amiket az ipar nem tudott pótolni és a paraszti kultúra számára nélkülözhetetlen termékeket állítottak elő – teknővájók – továbbéltek.
A korabeli leírásokból tudni, hogy a cigányok számottevő mennyiségű földdel nem rendelkeztek, holott agrártársadalomban éltek. Nem voltak termelőeszközeik, ezért csak idénymunkát tudtak vállalni, illetve a földmunkához szükséges állatokat biztosították a földművelő gazdák részére. Mivel a kor gazdasági feltételei nem tették lehetővé a stabil munkakörnyezetet, a cigány foglalkozások viszonylag gyorsan változtak ahhoz, hogy bármelyikben is elmélyülhettek volna, speciális tudásra tettek volna szert. Az éppen aktuális igények keltették életre a tevékenységet, nagyfokú mobilitás jellemezte csoportjaikat.
A cigányoknál a mesterség apáról fiúra szállt, de új cigány foglalkozások úgy is létrejöttek, hogy a hagyományos mesterségből megélni nem tudó családok a nem cigányoktól átvettek olyan tevékenységeket, amik számukra már nem voltak kifizetődők. A cigányok nem tudtak tőkét felhalmozni, ugyanis a legrosszabbul fizetett, nehéz körülmények között végezhető feladatokat látták el. Tőke nélkül pedig esélyük sem volt nagyobb befektetést igénylő szerszámokat beszerezni, műhelyt kialakítani.
Foglalkozástörténeti szempontból tehát megállapítható, hogy az iparosodás a dualizmus korában a korábbi, ősi cigánymesterségek háttérbe szorításával a cigányok népes csoportjait tette foglalkozás nélkülivé, s így önmagát eltartani képtelenné. Ez a társadalmi szempontból veszélyes tendencia közvetve a cigányokkal szembeni ellenérzések forrásává vált.      
Az 1893-as összeírás adataiból kiderül, hogy az értelmiség szolgálatában – papok, írástudók – 152 cigány dolgozott, akik az állandóan letelepedett cigányokból kerültek ki. A hagyományos cigány termelési szerkezet nem tette lehetővé a kezdetleges munkamegosztás kialakulását, amelyben elkülönül a szellemi és fizikai dolgozók csoportja. Többek között ezért sem jött létre a cigány papi, írástudó réteg, hiszen ezek a pályák a cigányok elöl elzártak voltak. Az érvényesülés szinte egyedüli útja ebben az időben a cigányzenész foglalkozás volt.
A 19. században az állattartás a földműveléssel szemben hátrányba szorult. A jobbágyfelszabadítás után az állattartást a földnélküliek, a bérmunkában dolgozók látták el. A cigányok a disznó-, marha-, juhpásztorok, a szavasmarhát terelő csordás, illetve kondás munkát végezték, ami alacsonyabb társadalmi rangú munkának számított, mint a szilaj nyáj őrzése, ezért nincs cigány juhász vagy csikós.
A cigányok által űzött mesterségek területi elterjedése:
Abban az időben, amikor az ipar és a kereskedelem nem tudott kielégíteni olyan igényeket, amelyek a városoktól távol eső falvak és tanyák lakosai körében jelentkeztek jelentős szerephez jutottak a cigány kovácsok, akik vándorlásuk során ezekre a településekre is eljutottak. Magyarországon a kovácsmesterség ősi cigány mesterségnek, az egyik legnépesebb és legrangosabb foglalkozásnak tekinthető.
Kovácsok után legtöbben üstkészítőként – khelderas – és edényfoltozóként – gurvar- dolgoztak a cigányok közül. A különböző oláhcigány csoportok az űzött mesterségükről kapták nevüket. A szegkovácsok- iszkápás cigányok – fokozatosan kiszorultak a munkaerőpiacról, amíg a hajók fából készültek, addig ez volt a fő foglalkozásuk, majd később a nagy vasútépítéseken tudták őket alkalmazni, elsősorban sínszögeket gyártottak. A 19. század során is vándorló életmódot folytattak, legtöbbször nem is pénzért, hanem élelemért dolgoztak.
Famunkával a Somogy és Baranya vidékén élő beás cigányok foglalkoztak. A teknő-, fakanál-, orsókészítők árui nyírfából készültek, amelyért sokszor az ország más vidékeire kellett vándorolniuk.  A teknővájó cigányok termékei falun igen keresettek voltak, mert a paraszti gazdaságban mindennapi használati eszközökké váltak – mosó-, disznóölő-, kenyérdagasztó-teknő. A teknővájó mesterség és életforma meghatározó volt, a család erős összetartozását kívánta meg.
A Tisza-Maros területén adottak voltak a feltételek a szénégetéshez. A faszenet a kovácsok, lakatosok, bádogosok vették a fémek izzításához, a háziasszonyok padig a vasaláshoz. A Dél-Tiszántúlon letelepedett csoportok nádból, vesszőből készítettek háztartási eszközöket. Főleg Erdélyben alakult ki a szitakötő foglalkozás, amit nők végeztek. A háztartásokban és a malomiparban használatos eszközöket készítették, árulták. A vályogvetés a legnehezebb sármunkák egyikének számított, főként a Tisza bal partján foglalkoztak vele. A vályogból való építkezés országosan elterjedt. Használata ott említésre méltó, ahol kő, fa nem állt rendelkezésre. A társadalmi fejlődéshez való igazodást mutatja, hogy a vályogvetők közül a 19. században sokan polgárosodtak, számuk megnövekedett. A téglagyártás megjelenésével a termék iránti igény csökkent, a foglalkozás hanyatlásnak indult. A dögnyúzó foglalkozás a Hortobágyon és környékén volt elterjedt. Sok település külön leszerződött a „dögösökkel”.
Jellegzetes oláh cigány foglalkozás volt a  lótenyésztés, kupeckedés, a nők körében a jóslás, kártyavetés, koldulás.
A cigány foglalkozások a cigány lakosság mintegy felének biztosítottak megélhetést. A többiek osztoztak a nem cigányokkal a különféle napszámos munkákban, kisebb számban bányászként, szövőként, dohánygyári munkásként is dolgoztak.
Évszázadokon át a cigányok által folytatott kiegészítő foglalkozások a termelési folyamatok fő irányától messze estek, mégis szervesen kapcsolódtak a hagyományos társadalom felépítéséhez. A cigányság Magyarországon való megjelenésének pillanatától kezdve részt vett a munkamegosztásban, fontos szerepet vállalt a társadalom és a gazdaság életében. Több generáción keresztül kizárólag csak az általa ismert és tudott mesterségeket űzte (Vidovics, 2007.).
A hagyományos cigány mesterség sajátossága, hogy a gádzsó környezetre épít. A munkával szerzett kereset a máról holnapra való tengődést tette lehetővé, többféle megélhetést nyújtó tevékenységgel kellett foglalkozniuk egyszerre (pl. napszámos-zenész). A cigányok körében a foglalkozás és a vér szerinti származás csoportképző elem volt a 18-19. században. Ez egyben nyelvi elhatárolódást is jelentett a helyi társadalmi hierarchia különböző fokán álló cigánycsoportok között.(muzsikus cigány – magyar, teknővájó- beás, üstfoltozó – romani anyanyelvű). A cigányság helyzetét, létviszonyát nagyban befolyásolta a munkalehetőség. A kisipari áruik piacának szűkülése és az ebből adódó létbizonytalanság életük meghatározó tényezőjévé váltak. A fokozatos le- és elszakadás a mindennapi megélhetést biztosító léttől mélyítette az életformájukkal szembeni amúgy is meglévő társadalmi előítéleteket.
Bár idénymunkásként, vándoriparosként, kereskedőként vagy éppen muzsikusként sok tízezer roma kapott fontos szerepet a helyi közösségek életében, a többségi társadalom egy része rasszista előítéletekkel viseltetett a cigányokkal szemben. A Horthy-korszak cigánypolitikája sokban hasonlított a német helyzetre. A romaügy Magyarországon is közbiztonsági kérdésnek számított, a politikai elit alig törődött vele. A rendészeti fellépés itt is az ún. "kóbor cigányokra", azaz vándorló, állandó munkával nem rendelkező romákra korlátozódott. A húszas években hazánkban is születtek új, cigányellenes rendeletek. 1928-tól évente kétszer előírt országos "cigányrazzia" keretében gyűjtötték össze a vándorcigányokat, majd kitoloncolták, vagy szigorított dologházakba zárták őket. 1931-ben megnehezítették számukra az iparengedélyek kiadását.
A magyarországi cigányokat már évtizedekkel a holokauszt előtt kollektíve és rendeletileg megbízhatatlanná minősítették. Az 1916-os, 1928-as és 1936-os BM-rendeletek a "kóbor" cigányok röghöz kötéséről, internálásáról, a razziákról megteremtették a magyarországi jogrendben és közigazgatásban annak a feltételeit, hogy a romákat a helyi hatóságok csendőrök által bármilyen indokkal vagy anélkül hatósági kényszerintézkedések alá vessék és internálják. Évente két országosan kiterjedt"cigányrazziát" tartottak, de más alkalmakkor is sokakat internáltak cigány voltuk miatt. A cigányok esetében a jogállam a legkisebb mértékben sem működött, a hatóság képviselőjének belátása szerint bármikor internálótáborokba vihették őket. A razziákat gyakran kegyetlen módon, az emberek durva megalázásával, ütlegelésével végezték a visszaemlékezők tanúsága szerint (Bársony, 1970.).
A romák második világháború alatt elszenvedett üldöztetéseire tulajdonképpen nem külön törvények alapján került sor: ezeket 1916-tól kezdődően a Belügyminisztérium különböző diszkriminatív rendeletei – a "kóbor" cigányok röghöz kötéséről, razziákról, internálásokról, a kollektív megbízhatatlanná minősítésről – készítették elő. 1939 szeptemberében Endre László (későbbi, a deportálásokat szervező belügyi államtitkár) a cigányok gyűjtőtáborokba internálását javasolta. A magyar közvélemény a harmincas évek végén már tudomást szerezhetett a külföldön zajló eseményekről is, hiszen 1939-ben a Soprontól 6-7 kilométerre fekvő Lackenbachban már állt az a koncentrációs tábor, ahol sok ezer burgenlandi roma szenvedett. Ez a hír egy környékbeli magyar lapban is megjelent. E tábor lakóit 1942-ben szállították Auschwitzba. Ugyanabban az esztendőben, Esztergomban zárt cigánytelep létesítéséről döntöttek a városatyák: "Cigánynak tekintendő minden cigány származású személy, továbbá, aki cigányokkal él együtt. Cigányok a telepet csak munkavégzés céljából hagyhatják el, a városi sétányon nem haladhatnak át, a városi padokra nem ülhetnek le."
Amikor holokausztról beszélünk, legtöbbünk a zsidó nép üldöztetésére és megpróbáltatásaira gondol. Sokan nem is tudják, hogy volt roma holokauszt is.  A II. világháború alatt bekövetkezett roma holokauszt  kevésbé nyilvános, pedig a cigányságot is érték atrocitások, munkatáborba deportálás, illetve koncentrációs táborokban tömeges irtás.
Ők úgy nevezik: porrajmos (ejtsd:porajmosz). A kifejezés a cigány nyelv egyik balkáni dialektusából származik, magyarországi lovári alakja pharajimos. Eredeti jelentése „elpusztítás, elnyeletés”. A roma holokauszt cigány nyelvű elnevezései még a samudaripe (sa: mind, összes; mudaripe: gyilkosság) és a kali trash (kali: fekete; trash félelem) (www.wikipedia.org.hu).
Deportálásukat 1944-ben államtitkárként irányító Endre László a harmincas években még főszolgabíróként követelte, hogy a "bűnöző oláhcigányokat" zárják koncentrációs táborokba, a férfiakat pedig sterilizálják. Egy kollégája a német példára hivatkozva minden "élősdi" cigánycsaládot munkatáborba akart záratni. Volt, aki javasolta, hogy a romákat "hat éves kortól, nemre való tekintet nélkül eltávolíthatatlan vegyszerrel megjelöljék". Orsós Ferenc akadémikus, a Magyar Orvosi Kamara későbbi elnöke, a harmincas években a helyszínen tanulmányozta dr. Ritterék adatbázisát.
 A harmadik zsidótörvénnyel kapcsolatos 1941-es felsőházi felszólalásában úgy vélte, hogy a vérkeveredés a cigányokat, "ezt az alacsonyabb rendű fajt is tönkreteszi". A német "cigánykutatásokra" és a nürnbergi fajtörvényre hivatkozva Orsós javasolta a vegyes házasságok betiltását is. Ravasz László református püspök 1942. februári prédikációjában így fogalmazott: "Azt már világosan látjuk, hogy a magyar-cigány keveredés ártalmas, ennek megfelelő intézkedés még nincs."
A faji radikalizálódás az 1938-1941 között visszaszerzett területeken élő zsidókat és cigányokat is sújtotta, sőt az első deportálási elképzelések is itt fogalmazódtak meg. 1941-ben a visszafoglalt Délvidéken egy tábornok a betelepedett szerbek és zsidók mellett a cigányokat is távozásra szólította fel. Kárpátalja kormányzói biztosa a 18 ezer "hontalan" zsidó mellett cigányokat is deportáltatott Galíciába, ahol valószínűleg kivégezte őket az SS.
A kétségkívül létező hasonlóságok mellett a magyar zsidók és cigányok sorsa jelentősen eltért. A zsidókkal ellentétben a romákat a háború alatt éppúgy besorozták katonának, mint a többi magyar állampolgárt. Míg Hitlerék többször követelték a magyar kormánytól a zsidók deportálását, addig a cigánykérdés napirendre sem került. A nácik cigánypolitikájának következetlenségét jól jellemzi, hogy az 1944-ben a "végső megoldást" Magyarországon levezénylő Eichmann, nem foglalkozott a körülbelül 200 ezer fős magyar cigánysággal. Bár kisebb roma csoportok az internáló táborok deportálásakor már 1944 tavaszán Auschwitzba és Mauthausenbe kerültek, a "cigánykérdés" igazából csak 1944 nyarán vált fontossá. Augusztusban elrendelték 50-60 cigány munkásszázad felállítását, de a kontingenseket nem töltötték fel teljesen. Az intézkedés ismét elsősorban a vándorcigányokat sújtotta. Míg tavasszal gyakran a cigánytelepeken állították fel a gettókat a zsidóknak, most tucatnyi helyen a romák kerültek cigánygettókba. A Kárpátokban a honvédség létesített kényszermunkatáborokat a helyi roma lakosságnak.
A német megszállást követően, 1944 tavaszán az egész ország területén megkezdődött a gettók felállítása. Nem sokkal később sor került a deportálásokra is. Auschwitzba először a kistarcsai internáló táborból szállítottak foglyokat. Ettől kezdve számos Szolnok, Csongrád, Bács-Kiskun, Pest, Heves, Nógrád megyei település roma lakosságát vitték munkatáborokba, augusztusban pedig a Honvédelmi Minisztérium elrendelte cigány munkásszázadok felállítását. Ezeket a munkaszolgálatosokat leginkább sáncásáson, hadiépítkezéseken, aknafelszedésen dolgoztatták, jelentős részük pedig szintén Németországba került a későbbiekben.
Külföldre hurcolásuk nagy arányokban a nyilas hatalomátvétel után indult főleg az ország nyugati és középső vidékeiről. 1944. november 2-án, 3-án megkezdődött a roma családok összeszedése és internálása Zala, Veszprém, Vas, Baranya, Somogy, Tolna, Komárom, Győr, Sopron, Pest megyék településeiről. A Budapest környéki romákat november 2-a és 6-a között terelték össze a helyi csendőrségeken, majd az óbudai téglagyárba vitték. November 8-án bevagonírozták őket a budaörsi pályaudvaron, hogy innen szállítsák Dachauba, majd néhány nap elteltével egy részüket tovább a buchenwaldi, bergen-belseni és ravensbrücki lágerekbe. A dachaui lágerrendszernek összesen 20 075 magyar foglya volt, ebből 1126 magyar cigány.
A magyarországi csendőrök és nyilas hatóságok több településen minden dokumentáció nélkül végezték ki a teljes roma közösséget: 1944 késő őszén a Tolna megyei Lengyelben, 1945. januárban a Fejér megyei Lajoskomáromban, februárban a Zala megyei Lentiben. Várpalota környékén február utolsó napjaiban és március elején néhány nap alatt körülbelül 150 romát lőttek agyon a nyilasok (Mezei, 2003.).
A cigányság szervezett összegyűjtése az orosz előrenyomulás miatt ez főleg a nyugat-dunántúli megyékre korlátozódott. A legnagyobb gyűjtőközpont a komáromi ún. "Csillagerőd" volt, ahová több ezer magyar romát hurcoltak. Az itt fogva tartott nők, férfiak és gyerekek a nyári zsidó gettók borzalmait idéző körülmények között sínylődtek. Sokan belehaltak az éhezésbe és a bántalmazásba. A romaellenes akció nem a cigányság egészének fizikai megsemmisítésére irányult: Komáromban kiválogatták a munkaképeseket, a gyermekes anyákat, az öreg és beteg embereket hazaengedték, de sokszor 13-14 éves lányokat munkaképesnek nyilvánítva mégis visszatartottak. A kiválogatottak Dachauba és Bergen-Belsenbe kerültek, ahol sokakat meggyilkoltak, mások embertelen áltudományos orvosi kísérletek áldozataivá váltak. Ravensbrückben különösen sok fiatal magyar roma lányt sterilizáltak. Magyarországon több helyen tömegkivégzésekre került sor. Csendőrök és nyilasok Szolgaegyházon, Nagyszalontán, Dobozon, Várpalotán, Lajoskomáromban és Lengyelben több száz romát – köztük gyermekeket és nőket – gyilkoltak meg gépfegyverekkel és kézigránátokkal. A magyarországi roma holokauszt mintegy 5000 életet követelt. Az üldözöttek száma tízezrekben mérhető (www.holokausztmagyarországon.hu).
Az 1947-48-ig tartó demokratikus időszak megváltoztatta a magyarországi cigányságnak az egész társadalommal való viszonyát, ugyanis az 1944 előtti rendszer nem ismerte el egyenjogúnak a cigányokat, a demokráciában egyenjogúságot kaptak. A változások társadalmi téren pozitívan hatottak, azonban gazdasági téren a romáknak káruk származott ebből, mert a társadalmi változások eredményeként a tradicionális cigány foglalkozások iránti kereslet megfogyatkozott. Ily módon a cigányság történelmi tőkéje semmisült meg.
A rendszerváltás strukturális következményeként a roma kisebbség zöme kikerült a munkamegosztás rendjéből, s felnőtt, munkaképes tagjai munkanélkülivé váltak, a pályakezdők munkavállalási esélyei gyakorlatilag megszűntek. A roma kisebbség helyzetét tovább súlyosbítja, hogy a többségben korábban is meglévő, bár nyilvánosságra nem jutó előítéletek és megkülönböztető hajlandóságok a rendszerváltást követően szabadon teret nyertek és felerősödtek. Mivel a szegénység megítélése is változott a közvéleményben, a romáknak egyszerre kell szembe nézniük a kulturális és etnikai másság által kiváltott ellenérzésekkel, valamint a romákat sújtó szegénységet előítéletesen értelmező ellenséges magyarázati sémákkal. (Székelyi Mária-Örkény Antal-Csepeli György, 2001.)
A politikai rendszerváltás, ahogy a más kelet-európai államban, Magyarországon is viszonylag gyorsan és békés úton zajlott le. A gazdasági és társadalmi átalakulás azonban ennél sokkal hosszabb, évtizedekig tartófolyamat, amelynek „nyertesei” és „vesztesei” vannak és lesznek. Ebben az „átmeneti” időszakban lényeges változások zajlottak le az ifjúsági szubkultúrák világában is. A demokratikus átmenet, a szabadságjogok kiterjesztésének időszakában új típusú agresszív, idegengyűlölő csoportosulások jelentek meg, melyeket leginkább a skinhead ideológia jelenít meg. Mely két, viszonylag különböző társadalmi helyzetű, ifjúsági csoport körében talál leginkább követőkre: legrosszabb helyzetű, legesélytelenebb fiatalok körében, valamint olyan relatíve jó helyzetű középosztályi családok gyermekeinél, akiknek megszerzett pozíciója veszélybe került és ezért ezt az időszakot létbizonytalanságként élik meg. Nem csak ezek a társadalmi tényezők határozzák meg az egyén értékeit, attitűdjét és viselkedését, hanem azok a szocializációs folyamat eredményeként elsajátított pszichikus készségek és tulajdonságok összhatásaként alakulnak ki. Az előítéletes attitűdök sokféle szociálpszichológiai magyarázata közül a bűnbakképzés is beletartozik, mely összekapcsolódik a tekintélyelvű személyiség elméletével. (Fábián Zoltán – Erős Ferenc, 1996).
A cigány etnikumot nem lehet homogén egységes csoportként definiálni. Hazánkban három nagy csoport létezik (romungro, beás, oláh) de ezek számtalan alcsoportra bonthatók. A cigány csoportokról létrejött romaidentitás nélküli történelem és a roma kultúra becsmérlése igen megnehezíti a roma kultúra elismertetését és az erős roma identitás kialakulását. De azért hozzá tenném óvakodnunk kell az olyan vonások általánosításától, melyek csupán az egyik csoportra jellemzőek. Patrick Willams kifejezésével élve nem volna helyes egy olyan házassági intézmény szintóknak és kálóknak tulajdonítása, mely csak a romákra jellemző. Ugyanígy minden franciaországi oláhcigányra alkalmazni a krisz intézményét, amely csak a kelderásoknál létezik (Prónai, 2000.). Nem is beszélve a zenész cigányok tradícióiról, vagy az utóbbi időben hazánkban újra életre keltett vajda rendszerről. Ez sajnos egy olyan hiba, melyet számos, cigányokról szóló irodalomban fellelhetünk, és amely egyúttal fenntartja „egy homogén társadalomról” való általános elképzelést. Az is megállapítható, hogy amíg egy etnikai csoportot a társadalom homogén csoportként határoz meg, addig az etnikum minden tagját hasonló módon rekeszti ki. Amikor azonban a társadalmat gazdasági megfontolások alapján osztályozzák, akkor az etnikai csoport az osztályok mentén széthasad, de a gazdag vagy szegény, városi vagy telepen lakó, értelmiségi vagy analfabéta, cigány anyanyelvű vagy magyarul beszélő, romungro, beás, vagy oláh ugyanabba a kirekesztett kategóriába esik (Örkény). Wilson megfogalmazása szerint nem az előítélet és a rasszizmus szűnik meg, hanem az etnikum jelentősége csökken a társadalmi pozíció meghatározásában (Ladányi, Szelényi, 2003.).
Az ellentétek e rendszeréhez társul a másikról alkotott sztereotip kép, és a félelem vagy lenézés jellemezte védekező reakció számos fajtája, amely hozzájárul a cigányok és a gádzsók elkülönüléséhez. Merítenék egy rövid összefoglalót Michael S. Stewart: Deprivatizáció, romák és „underclass" című munkájából: „norvég antropológus „a parasztok szemében a „cigányok" kivétel nélkül „nélkülözők", akiknek egy jó rendes paraszt mindig adhat valamit jótékonyságból." Jóllehet, a legtöbb cigány valóban függ paraszti patrónusától, az elmúlt években néhány cigány család szert tett olyan anyagi forrásokra, amelyekre a parasztoknak is szükségük van. De annak ellenére is, hogy ezzel megváltozott a falusiak és a romák viszonya, mindenki – beleértve a romákat is – továbbra is úgy tesz, mintha a romák függő helyzetben lennének. A végső csavar pedig az, hogy a falusiak úgy kezelik a romák alkalmazását, mint a jótékonyság aktusát, amivel maguk előtt is legitimálják, hogy miért terményben, és nem pénzzel ellentételezik (Oláh, 2008.).
Míg a romák társadalmi integrációját hátráltató tényezők egyik nyilvánvaló indikátora a lakóhelyi szegregáció, addig bizonyos mértékig szintén elkülönülést okozhat a többségi lakosságtól eltérő nyelv használata, ami azonban a cigányság kulturális örökségének és identitásának megkérdőjelezhetetlenül releváns eleme. Mindkét dimenzió mentén számottevő országok közti eltéréseket találunk a kelet-európai cigányság helyzetében.
Az elmúlt években a romák helyzetét vizsgáló kelet-európai empirikus kutatások  alapján  a magyarországi romák helyzete több szempontból hasonló, bizonyos szempontok alapján  azonban  eltérő a régió más országaiban élő cigányokéhoz képest. Magyarország elsősorban a romák és a szomszédságukban élő nem romák közti, a többi országhoz képest relatív kis eltérés alapján emelhető ki. A roma lakosság helyzete minden dimenzióban rosszabb, mint a nem romáké, ugyanakkor több indikátor – így például a munkanélküliek aránya, a jövedelmi szegénység, vagy egyes alapszolgáltatásokhoz való hozzáférés – mentén a régióban nálunk tapasztalható a legkisebb különbség az egymás közelében élő cigányok és nem cigányok között. Mindez arra utal, hogy Magyarországon a többi kelet-európai országhoz képest jelentősebben hat a társadalmi helyzetet meghatározó egyes dimenziókra a regionalitás, és viszonylag kisebb szerepet játszanak más, strukturális tényezők, valamint a diszkrimináció, azaz a roma lakosság hasonló társadalmi helyzetű, mint a környezetében élő nem roma társadalom. Az egyenlőtlenségek tehát – az itt bemutatott indikátorok alapján – sokkal inkább szociális, semmint etnikai természetűek Magyarországon, legalábbis a régió többi országával összevetve.
Egy másik jellemző trend a közép-kelet-európai cigányok helyzetét felvázoló indikátorok alapján a balkáni és a közép-európai országok roma és nem roma lakossága között kimutatható különbségek. Nem meglepőek ezek az eltérések olyan, az országok közötti gazdasági különbségekre visszavezethető indikátorok esetén, mint például a szegénység, annál meglepőbb azonban, hogy ugyanilyen, földrajzi koordináták mentén észak-déli irányú különbségek mutathatók ki az iskolai szegregáció, valamint az adott cigány nyelv otthoni használatának elterjedtsége esetében is. A balkáni országoktól a közép-európai országok felé haladva ugyanis egyre kevésbé jellemző a roma nyelv használata családi környezetben, ugyanakkor egyre erőteljesebben jelentkezik az oktatás rendszeren belüli szegregáció. Ezeknek a különbségeknek a hátterében olyan összetettebb, társadalmi, gazdasági, történelmi és kulturális mechanizmusok állhatnak, amelyek feltérképezése alapvető fontosságú a kelet-európai cigányság integrációjának elősegítése érdekében (Bernát, 2006.).
Eddigi tanulmányaim és az elérhető információk alapján úgy gondolom, ahhoz, hogy a cigányság helyzetén érdemben javítani tudjunk, nem cigánypolitikával, illetve cigánykérdéssel kell foglalkoznunk. Véleményem szerint nem külön témaként kell a helyzetre tekinteni, hanem társadalmi szintű problémaként. Pozitív változást szerintem az jelentene, ha egyrészről a roma lakosság köréből is kiemelkedhetne egy olyan értelmiségi vezető réteg, amelyre az amerikai polgárjogi mozgalmak alkalmával is példát láthattunk. Másrészről az oktatás és foglalkoztatás területeit kellene megreformálni, ahol nem feltétlenül támogatások nyújtására és kedvezményekre lenne szükség, hanem a feltételek átalakítására, valamint a szemléletek megváltoztatására.
Válogatás az elmúlt évek szélsőjobboldali megmozdulásokról

Magyarországon tombol a cigányellenesség
 
Bőrfejűek támadtak a verőcei cigányokra szerdán. A Magyar Sziget elnevezésű rendezvényre tartó, "fehér Magyarországot" hirdető fiatalok egy terhes nőt és egy fiatal roma fiút vertek meg.
A rendőrség fokozott ellenőrzést tart a Pest megyei településen – közölték az érintettek szerda este. Raffael Gyula, a Magyarországi Cigányszervezetek Fórumának (MCF) Pest megyei elnöke az MTI-nek szerda késő este a következőket nyilatkozta. A településen élő romák tőle kértek segítséget, attól tartva, hogy az atrocitások tovább folytatódhatnak.
Gáspár István, a helyi romák szószólója azt mondta: a Magyar Sziget rendezvényre érkezőkkel már a korábbi évben is volt nézeteltérésük, de idén először került sor verekedésre.
Legutóbb ismeretlen személyek egy cigány asszonyt lőttek le házában, lányát pedig megsebesítették.

Cigányellenes kijelentései miatt feljelentik az edelényi polgármestert

"A cigányok által többségében lakott településeken, például Lakon, például Szendrőládon a terhesség ideje alatt szándékosan olyan gyógyszereket szednek, hogy bolond gyerek szülessen, hogy dupla családi pótlékot tudjanak lehívni" – a többi között ezt mondta az edelényi polgármester a júniusi testületi ülésen. A felvétel augusztus közepén felkerült az egyik videomegosztó oldalra az interneten.
A polgármester kijelentései között az is szerepelt: "utánajártam, és igaz, gumikalapáccsal veri a terhes nő a hasát, azért, hogy nyomorék gyereket szüljön". Molnár Oszkár, aki egyben fideszes országgyűlési képviselő, a Független Hírügynökségnek csütörtökön azt mondta: minden szavát vállalja.
(www.origo.hu/itthon/20090903-ciganyellenes-kijelentesei-miatt-feljelentik-az-edelenyi-polgarmestert.html)
Megfenyegettek egy reklamáló roma asszonyt
Verőlegények fenyegettek meg egy roma kismamát Békéscsabán, miután reklamált egy ételt kiszállító cégnél – állítja a RomNet internetes portál. A portál szerint a megrendelt étel miatt reklamáló nőt csütörtökön este, majd pénteken is megfenyegették verőlegények, akik közül többen állítólag a Magyar Gárda egyenruháját viseltek. A nő nem tett feljelentést, a rendőrség ugyanakkor garázdaság miatt indított eljárást.
A rendőrséghez először csütörtökön éjfél előtt érkezett bejelentés, hogy Békéscsabán egy belvároshoz közeli utcában többen dulakodnak, veszekednek. Mire a rendőrök kiértek, addigra már mindenki távozott a helyszínről. Az utcában lakó egyik kismama ételt rendelt egy helyi pizzériából, a kiszállítás után azonban észrevette, hogy a dobozban a leves ráfolyt a többi ételre. Telefonon reklamált a cégnél, mire az ételszállítók verőlegényeket küldtek rájuk – mondta a békéscsabai asszony, aki nem akart feljelentést tenni.
Pénteken este a nő házánál 10-15 férfi jelent meg, amire az asszony családtagjai is összegyűltek. A szóváltás miatt újra kihívták a rendőröket. A kommandósok végül 12 férfit igazoltattak. A megfenyegetett nőt ismét meghallgatták, de az asszony továbbra sem kívánt feljelentést tenni. A rendőrség a történtek miatt járőrözik a környéken – közölte Hajdú Antal, a Békéscsabai Rendőrkapitányság vezetője.
(www.origo.hu/itthon/20090711-bekescsaba-megfenyegettek-egy-roma-not.html)
Véresre vertek egy darányi roma családot, mert egyikük a kelleténél hangosabban hallgatta a zenét. A romák évek óta tartó terrorról beszélnek.
Kocsik fékeztek a darányi ház előtt; helyi erős emberek rontottak be és ütötték az ottlakókat, ahol érték. A fiatal Orsós Csabát az ajtóban kapták el. Kirángatták a ház elé és rúgták, öklözték.
Annyira megverték, hogy maga alá vizelt.
Négy felnőtt és négy gyerek volt éppen a házban. A gyerekek sikítva szaladtak az utcára, a felnőttek azonban nem menekülhettek. A támadók mindenkit ütöttek, a két öreget is beleértve. Az idős Orsós Jánost az ágyból rángatták ki, és felesége sem úszta meg. – Nem számított nekik, hogy szívbeteg vagyok – siránkozik Orsós Jánosné. – Pofoztak és azt kiabálták: te vén kurva miért nem tudsz parancsolni a fiadnak!?
A vérben ázó fiatalember nyolc éves fia nem nézte tétlenül, hogy apját verik. Egy ásót vágott az egyik támadó lábába.
A csapat, miután kitombolta magát, elment, de később újból visszajött. Ezúttal baseball ütő volt náluk, és megfenyegették a romákat: ha eljár a szájuk, kinyírnak mindenkit. A megvert család összes bűne az volt, hogy egyikük túl hangosan hallgatta a zenét.
A szegényes portán ma a félelem az úr. Orsósék sírva mesélik a történteket és megrezzennek minden elhaladó autó zajára.
(c-press.hu/200706061055/belfold/veresre-vertek-a-roma-csaladot-evek-ota-tart-a-terror.html)
Gyöngyöspatán egy helyi konfliktus miatt egy hete polgárőrnek nevezett gárdisták járőröznek, vasárnap délután pedig a Jobbik nagygyűlést tartott a falu főterén, majd mintegy 2000 ember végigmasírozott a cigánysoron. Vona Gábor "Európába" küldené a Jobbik elvárásainak alkalmazkodni nem tudókat, a romák szerint esélyük sincs dolgozni vagy tanulni.
Itt nem cigányterror, itt gárdaterror van – mondja id. Farkas János, a gyöngyöspatai cigány önkormányzat volt elnöke, miközben kimutat a cigánysoron álló háza ablakán, amely előtt épp a Jobbik-közeli Barikád Tv forgat. A stáb nem először jár itt: két héttel korábban személyesen Vona Gábor küldte a helyszínre, miután Gyöngyösön két falubeli nő arra panaszkodott, hogy Patán lassan kibírhatatlan lesz az életük a romáktól.
(index.hu/belfold/2011/03/06/ciganyterror_es_gardaterror_gyongyospatan/)

Az ilyen és ehhez hasonló bűncselekmények térnyerését legitimálják a manapság egyre inkább elterjedőben lévő gyűlöletbeszédek. Melyek intellektuális problémát jelentenek, mert egységesként jeleníti meg a faji előítéleteken alapuló sztereotípiákat, melyeket aztán gyűlöletkeltő kontextusba helyez, olyan látszategységet teremtve ezáltal, mely egybemossa a szöveg kontextusban megjelenő társadalmi jelenségekkel.
Ha a média és a politikusok által is hétköznapi jelenséggé válnak a rasszista vagy azt tételező megnyilvánulások, a köztudatba kerülve, a romákkal szemben megnyilvánuló intolerancia tettekben fog megnyilvánulni. Közös érdekünk, hogy ennek gátat szabjunk, hogy a történelem ne ismételje meg önmagát.

Irodalomjegyzék

1.    A magyar cigányság üldöztetései. www.holokausztmagyarországon.hu
2.    Brenát Anikó: A magyarországi cigányság helyzete közép-keleteurópai összehasonlításban. (elektronikus verzió, készült 2006-ban) www.tarsadalomkutatas.hu
3.    Fábián Zoltán – Erős Ferenc Autoritarizmus és társadalmi tényezők a cigányellenesség magyarázatában In:  Erős Ferenc: Azonosság és különbözőség, Scientia Humana, Budapest 1996. 182-183. oldal
4.    Julius Wilson idézi: Ladányi János, Szelényi Iván A kirekesztettség változó formái. Bp.: Napvilág, 2003. 21-23. p.
5.    Mezei Zoltán József: Porrajmos – a roma holokauszt, Hetek, 2003. 08. 01. (VII/31)
6.    Oláh József: Roma identitás és önreprezentáció. 2008. 02. 20. www.c-press.hu
7.    Örkény Antal: Az összes romát egy kalap alá veszik.
8.    Prónai Csaba: Cigányok Európában. Bp.: Új Mandátum, 2000. 36. p
9.    Székelyi Mária-Örkény Antal-Csepeli György: Romakép a mai magyar társadalomban. In.: Szociológiai Szemle 2001/3. 19-46. oldal
10.    Vidovics Renáta: Porrajmos Magyarországon – Európai, történeti kontextusok. 2008. 02. 07., www.romapage.hu
11.    Vidovics Renáta: A cigányság történelmi szerepe a magyar munkamegosztásban 2007. 05.04., www.romapage.hu
12.    www.wikipedia.org.hu
13.    www.holokausztmagyarországon.hu