Dolgozatomban azt antiszemitizmust próbálom körüljárni, azzal a céllal, hogy valamiféle magyarázatot találjak arra, hogy miért történhetett meg a XX. században, a II. világháború során népirtás. Gyanítom, hogy olyan választ, ami alapján elfogadható lenne, vagy megérthető lenne, nem fogok találni. Esetleg közelebb kerülhetek az igazsághoz, de ez is kevés lesz ahhoz, hogy elfogadhatóvá váljon, ami történt.

Hitler ideológiája
Hitler faji ideológiája zsidóellenes politikához és rettenetes mértékű, tömeges mészárláshoz vezetett. Ezt az ideológiát a Mein Kamp című írásából lehet leginkább ismerni, amit akkor írt, amikor börtönben volt Landsbergben. Ideológiai kézikönyvében és önéletrajzi „művében” az emberiség létét faji kérdésként kezelte, ellentétként mutatta be a zsidók és az árják közti viszonyt. Úgy gondolta, hogy az árja faj a feje az emberiség és a civilizáció fejlődésének, ők a kiválasztottak, akiknek védeniük kell a származásukat, ez által a világot…
Azon a véleményen volt, hogy a zsidók hitványsága a vérükben található, tehát ez minden zsidóra érvényes, valamint a külsejükben és a kulturális életükben is megmutatkozik a rossz, ami minden bajnak az okozója, tragédiáknak, szerencsétlenségeknek.
A gondolatmenetét újra és újra cifrázta, amíg eljutott odáig, hogy szexuális perverzióval is megvádolta őket. Állította, hogy ők a felelősök a vérbajért, ami Németországban volt. Emellett kulturális fertőzéssel is rágalmazta őket, mivel ha bármihez közük volt, akkor az biztosan mocskos és rossz.
Addig addig elmélkedett, míg kitalálta, hogy a zsidóknak, mivel szerinte nincs saját kultúrájuk és nyelvük, mindig valamilyen néphez csatlakoznak azzal a céllal, hogy tönkretegyék és megsemmisítsék a másik népet (főleg a németeket), és világuralomra törjenek. Lehetséges, hogy ez a pont volt az, amikor úgy döntött, hogy ki kell irtani a zsidókat, mert ha nem, akkor fordítva fog történni.
Két világot állított szembe, és helyezte az egyiket a másik fölé. Szerinte Isten és a Sátán embereiről van szó, és amit ő tesz, azt Isten nevében teszi, a rosszal szemben. Ez a rögeszme milliók halálához vezetett.
 
Előítéletesség
Az előző gondolatokat folytatva, de inkább (meg)magyarázva az előítéletesség és az előítéletek kialakulásáról szeretnék röviden értekezni, mivel nehéz megérteni, de talán lehetetlen, hogy mi vezethet el addig a pontig, amikor az ellenérzések, a gyűlölet elfajul odáig, hogy tömeges gyilkosságokat hajtanak végre, mintha ez rendben lenne.
Csepeli György szerint az előfeltevés az alapja, aminek az a veszélye, hogy az adott illető hisz abban, amiről egyáltalán nem tudja, hogy biztos-e, de feltételezi, hogy igen. Ez azért van, mert ha tudatosulna az egyénben, hogy tévedett, akkor azzal párhuzamosan saját magát kérdőjelezné meg. Ezért az előfeltevéseket ésszerűnek és megalapozottnak véli.

Allport vizsgálata
Allport fogalmaz úgy, hogy „hibás és rugalmatlan általánosítás ”-ról van szó, ami a feltételezője szemszögéből teljesen releváns, igaz állításnak tűnik. Ezt a gondolatot erősíti a következő közmondás: „kivétel erősíti a szabályt”, mivel az előítéletesség oldalára lehet fordítani, hiszen ha valaki kitűnik, kimagaslik egy csoportból, akkor az igazolja a feltevés igaz tartalmát. Emiatt van az, hogy amikor az előítéletet szeretné valaki józanésszel és igaz tényekkel csökkenteni, akkor falakba ütközik, mert az ellentmondásokkal szemben nagy az ellenállás.
Az általánosításoknak egyrészt hihetőnek kell lenniük, másrészt egyszerűnek, mivel nagyobb tömeg ebben a formában tudja befogadni. Minél többet kommunikálják ugyan azt, egyre inkább elkezdenek kopni a kijelentések, és válnak egyre inkább butasággá.
Felsőbbrendűségében addig lehet biztos egy csoport, ameddig van alsóbbrendű a saját nézőpontja szerint. Ez viszont egy hatalmas ellentétet hordoz magában. Ugyanis az egyik csoport amikor megveti, utálja a másik csoportot, aközben szüksége is van arra, hogy létezzen ez a csoport. Hiába mondja, hogy nem, mert ha nem léteznek, akkor az egyénnek, vagy a csoportnak az önmeghatározás negatív volta helyett, a pozitív oldalon kellene bizonyítania saját magának, hogy ki is ő valójában. Nyilván sokkal egyszerűbb valami rosszhoz hasonlítania magát, és ezáltal jónak feltűnnie, mint tettek sorozatával meghatározni önmagát.
Allport úgy fogalmaz, hogy az általánosítás abban az esetben része az előítéletnek, ha mellette megnyilvánul az ellenszenv is. Ennek az ellenszenvnek az a feladata egyrészt, hogy megbizonyosodjon a saját csoportja iránti feltétlen és bizonyára elfogult szeretetről, másrészt a másik csoport felé érzett negatív érzéseket megteremtse, erősítse.
Allport egy ötfokú skálát határozott meg, melyben az látható, hogy az előítéletesség milyen irányban mozog az érzések és a viselkedés között. Ez a skála a következő pontokból áll:
1.     szóbeli előítéletesség
2.    elkerülés
3.    hátrányos megkülönböztetés
4.    testi erőszak
5.    kiirtás
Hitler rögeszméi, tettei, magától értetődőnek vett elméletei, sokkolják a világot a mai napig. Neki sikerült Allport skáláján eljutni az ötödik pontig, a kiirtásig, amit szervezetten, gyakorlatilag legálisan, rendszerszerűen véghez tudott vinni. Ebben jelentős szerepe volt annak, hogy rengetegen álltak mögötte.

Mi is az az antiszemitizmus?
A zsidógyűlöletet az különbözteti meg a történelem során létrejött összes többi etnikai, vallási, faji, ideológiai stb. gyűlölettől, hogy következtében hatmillió zsidó vesztette életét. De erkölcsi oldalról vizsgálva nehéz lenne különbséget tenni, mivel a mészárlás az mészárlás, számoktól függetlenül.
A második világháború során a német nemzetiszocialisták meghatározták, hogy kik azok, akiket zsidónak kell tekinteni. Ez alapján a definíció alapján azokat, kortól függetlenül, akiknek a nagyszülei között legalább két zsidó van/volt. Innentől kezdve, aki belekerült ebbe a halmazba, halálra volt ítélve, mivel a zsidók teljes kiirtása volt a cél.
Az antiszemita nézetekre jellemző, hogy felhasználják őket személyes kudarcok által okozott feszültségek levezetésére, bűnbak szerepbe helyezik a zsidókat. Másrészt a csoportkohézióban is szerepet játszik a társadalmakban, harmadrészt pedig politikai ideológiákat, célokat igazolhat.

Az antiszemitizmust három téma körül csoportosíthatóak.
1.    A zsidóellenesség történelmével kapcsolatos, melyre teológiai, vallástörténeti, és történelmi kutatások adnak választ.
2.    Hogyan lesz valaki antiszemita, és miért a zsidógyűlölettel fejezik ki a csoportidentitásukat? Az ilyen kérdésekre a személyiséglélektanban, a szociálpszichológiában, a történelmi konfliktuskutatásban, és a szociológiában lehet valamiféle választ találni.
3.    Ideológiai szempontból is lehet vizsgálni az antiszemitizmust, melyet politikatörténeti és tudományi valamint szociológiai vizsgálatok mutatnak be.
A modern antiszemitizmus kialakulásában Katz szerint közrejátszott az is, hogy a zsidók nem asszimilálódtak teljesen mikor a hagyományos zsidó társadalom felbomlott, és a zsidóság elkezdett a modern Európa része lenni .
Karády Viktor  1997-ben azt írja, hogy azok a képességek, szellemi tőkék, amik a zsidóknak vannak, értékké váltak. Fontosnak tartották az írástudást, idegen nyelvek ismeretét, mobilitást, pénzgazdálkodáshoz való értést. Ezek a tulajdonságok a kapitalista gazdaságban és társadalomban kedvező helyzetbe hozták őket a versenyben, a konkurenciával szemben. Akik le voltak maradva, azok igyekezték felvenni a versenyt a zsidókkal szemben.
Az antiszemitizmust nem lehet csak történeti oldalról vizsgálni, mert olyan társadalmakban is jelen van/volt, ahol vagy egyáltalán nincsenek, vagy nagyon kevesen a zsidók. Emiatt az antiszemita oldaláról érdemes megnézni, és megpróbálni megérteni, hogy az antiszemita személyiségének miért van erre szüksége. Azokat az elméleteket, melyek az individuum pszichológiai szükségletei felől közelítik meg, és a személyiséget kutatják, hogy mi lehet az, ami miatt előítéletes felfogású lesz az egyén, motivációs elméleteknek hívják, melyek pszichoanalízis elméletekből fejlődnek ki.
A pszichoanalitikusok nem ugyan olyan okokat látnak a zsidóellenesség mögött, de egyezik a véleményük arról, hogy az egyénen belül kell keresni, hogy miért keres bűnbakot.
„A pszichoanalitikus kezelés arra törekszik, hogy képessé tegye a beteget mindazoknak a tetteknek és eseményeknek, vágyaknak és tudattalan konfliktusoknak a felidézésére, amelyet korábban elfelejtett vagy a tudatából száműzött, s amelyek így valamilyen neurotikus betegséget alakíthattak ki. A pszichoanalízis módszere lehetővé teszi, hogy a beteg szabadon, minden kényszer nélkül kifejezhesse gondolatait és érzelmeit, s így a személyiség tudattalan területei is hozzáférhetővé válnak.”
Ahhoz, hogy felülemelkedjenek bizonyos elfojtott gondolatokon, vágyakon az egyén, ezeknek felszínre kell kerülniük. Gyakran előfordul, hogy az analitikusra vetítik ki a vágyaikat, támadják, rajta élik ki az agressziójukat, hogy ne kelljen szembesülniük a tudattalanukkal. Ez a fázis sokszor akkor következik be, amikor a gyermekkori traumákat oldaná fel az analitikus, melyek a jelenlegi problémáknak a gyökerei.

A frusztráció-agresszió elmélet is egy motivációs elmélet. Az a lényege, hogy az egyén, zsidóktól független feszültségeit levezesse, és attól a frusztrációtól, ami benne van megszabaduljon. Baj akkor van, amikor az agressziója nem a feszültséget kiváltó ellen irányul, hanem másra. Ennek okai többek között a büntetéstől való félelem, előítéletesség, bizonyos személyiségjegyek.
Bibó szerint „…az antiszemitizmus nem merül ki a zsidók nem szeretésében, hanem az antiszemitizmus egy abszurd és torz ideológia, ami a zsidóknak teljesen fantasztikus közös akciókat, közös akcióra való képességet, összeműködést és mindemögött egy világméretű összeesküvést tulajdonít”
A kognitív elméletek szerint mindenki a szocializációja során tanulja meg a legelterjedtebb sztereotípiákat. Tudatosítani kellene az egyénekben, hogy mik is azok a sztereotípiák, és mik az előítéletek, és hogy ezeket mikor alkalmazzák a mindennapokban. Az előítéletek felismerésével lehet elérni, hogy az egyén az előítéletes gondolkodás csapdáit kikerülje. Tehát tudatossággal az antiszemitizmus csökkenthető lenne, és talán megszüntethető is.
Lichtblau és Reichmann szerint azzal, hogy feszültségek, konfliktusok vannak a zsidók és a nem zsidók között, még nem lehet megmagyarázni, hogy miért alakult ki a modern antiszemitizmus, és miért lett politikai ideológia az antiszemitizmusból. Azok az elemzések, melyek a modern politikai antiszemitizmussal foglalkoznak, megegyeznek abban, hogy a kapitalizmus első nagy válsága összefüggésben van a kialakulásával. Volkov és Bibó viszont úgy gondolja, hogy bizonyos régiókban, országokban a kapitalista modernizáció térnyerésével együtt járó konfliktusról van szó.
Az elitnek a modern társadalmakban jelentős szerepe van abban, hogy az antiszemitizmus politikai tényezővé lesz-e. Szükség volt arra, hogy az elit egy nagyobb része propagálja, és mellettük sokan elfogadják az antiszemita nézeteket magyarázatként a politikai és társadalmi konfliktusok értelmezéseként ahhoz, hogy jelentős befolyásra tegyenek szert antiszemita politikai erők.
Meg kell különböztetni azt, amikor az egyén egy mesterséges helyzetben nyilvánít véleményt, vagy a hétköznapokban találkozik olyanokkal, akikkel nem egy csoportba sorolja magát. Ez azért lehetséges, mert azokban a társadalmakban, ahol elítélik a diszkriminációt, az agressziót, ott az egyén nem viselkedhet úgy, ahogy akar.

Háromféle kommunikációs eszközt, állítást fogok bemutatni, amik alapján megközelítem az antiszemitizmust.
•    Az első a realisztikus állítások, melyek egy másik csoportról tudott tényeket, és feltételezéseket használják fel, a saját csoport megértésére.
•    A másik az idegengyűlölő állítások, melyek fenyegetettséget tulajdonítanak egy másik csoportnak, anélkül, hogy a tagjai között bármiféle különbséget tennének.
•    A harmadik pedig a kimérikus állítások, melyek olyan jellemzőket sorolnak fel a másik csoport tagjaiban, melyek nincsenek alátámasztva.
Igazából akkor lesznek nagyon fontosak ezek a kijelentések, amikor már a társadalompolitikában is megjelennek, és nagyon széles rétegben elterjednek.
Amikor mögé nézünk az idegengyűlölő állításoknak, akkor láthatjuk, hogy egész sort mutatnak be azokból a társadalmi helyzetekből, amik veszélyt, fenyegetést jelenthetnek a saját csoportjukra nézve. Tehát nem konkrét embereket gyűlölnek az idegengyűlölők, hanem a saját félelmeiket vetítik másokra.
A kimérikus állításokat két csoportra lehet bontani, erősebbre és gyengébbre. Az erősebbre az jellemző, hogy különböző tulajdonságokat fogalmaznak meg, amik egyáltalán nem jellemzőek a másik csoportra, viszont pont ezért azokat, akiket felruháznak ezekkel a tulajdonságokkal, az egyén saját csoportjának normái alá helyezi. A gyengébb verzió, amikor olyan állítás hangzik el, ami idegengyűlölettel összetéveszthető, viszont általánosításokat fogalmaz meg.
Nagy különbség az idegengyűlölet és a kiméra között, hogy az idegengyűlölet a társadalmat veszélyeztető vélt vagy valós félelem levezetése, addig a kiméra az egyén pszichéjét fenyegető veszélyekre adott válasz.
A külső vagy másik csoportokat nem a fizikai jellemzőik határozzák meg elsődlegesen, hanem a kultúrájuk, gazdaságuk, vallásuk stb. Ezekben találják meg a fenyegetettséget a referencia csoportok, és sokszor társítják hozzájuk a külső jegyeket, mint például a bőrszínt, orrméretet, szemszínt stb.
Az antiszemitizmus zsidóellenességet fejez ki. A nem zsidók ellen irányuló ellenességet nem jelölik külön szóval. Náluk azért van mégis így, mert van valami jelentős mértékű abban, ahogy velük és az értékeikkel szemben felléptek az évszázadok során, és a „végső megoldás” nevében milliókat végeztek ki. A zsidók idegengyűlölet alanyai, és emellett jelentős mértékű kimérikus ellenségkép is lett belőlük.
A sajátcsoportnak akkor lesz érdeke megtámadni a külső csoport értékeit, kultúráját, fizikai jellemzőit, amikor ki akarja zsákmányolni őket, és ezt meg is teheti az adott térben és időben. Az egész társadalmat tekintve akkor hangzottak el kimérikus állítások, amikor már teljesen kizsákmányolták, és hatalmuktól megfosztották őket.
Lélektani sajátosságok az antiszemitizmusban
Amikor egy társadalom eljut odáig a fejlődésében, hogy már nem csak a születés határozza meg, hogy ki hova kerülhet a társadalmi ranglétrán, hanem már az egyén hozzáállása, tudása, sikerei, kudarcai is befolyásolják ezt, akkor azoknak a csoportoknak a szerepe nőni fog, ahová szorgalommal és mindenféle más tényező megléte mellett az egyének lehetősége van feljebb kerülni ezen a bizonyos létrán.
A demokratikus, modern társadalmak fokozatosan növelik az egyének szabadságát, ami egyrészt jó, másrészt rossz. Jó, mivel lehetősége van az individumnak a kibontakozásra, siker élményekre, de rossz, mert megfelelő keretek nélkül, ami biztonságot nyújtana, kudarcok sorával találhatja szembe magát az egyén.
A szocializáció szerepe felértékelődik a modern társadalmakban, mivel akkor tudja a saját képességeit, tulajdonságait kihasználni mindenki, ha már kisgyermekkortól kezdve neveléssel, odafigyeléssel a saját egyéni fejlesztésre hangsúlyt helyezve nevelkednek az emberek. A szocializációban fontos szerepe van a családnak, iskolának, kortárs-csoportoknak.
A modernizációt két oldalról lehet megvizsgálni. Az egyik a társadalmi viszonyok átalakulása, ami az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatában tartalmazott liberális és demokratikus elvek alapján megy végbe. A másik a szocializáció, amiben eldől, hogy kik lesznek azok, akik kihasználva a saját adottságaikat, a liberális és a demokratikus elvek megalapozói lesznek. Ez egy nehezebb folyamat, mint az első, mivel ennek a folyamatnak a működését meghatározza, az adott társadalomban jelen lévő politikai antiszemitizmus jelenléte és ereje.
A politikai antiszemitizmus gyökereit a nem megfelelő szocializáció miatt rosszul kialakult személyiségben keresendőek, amiben megtalálható a tekintélyelvűség. Ennek a tünetei között jelen van a rettegés. Mivel az egyén túl nagy szabadságot kapott, meglazultak azok az ideológiai, jogi, társadalmi keretek, melyek nélkül nem tud a külső dolgokkal foglalkozni, hanem elkezdi a belső dolgait vizsgálni. Azoknak, akik a modernitástól félnek, kapaszkodót jelentettek a keretek, amik nélkül viszont szembe kell nézniük saját magukkal, és megmagyarázni azt, hogy miért nem tudtak sikereket elérni. A tekintélyelvűség akkor vált át politikai antiszemitizmussá, amikor már egy másik csoportot, pl.: zsidókat vádolnak meg azzal, hogy miattuk nem sikerült elérni az életben sikereket.

Adorno és munkatársai vizsgálata
A ’40-es években Adorno a munkatársaival kutatást végzett, mely alapján a tekintélyelvű személyiségekről alkottak képet, akik bizonyos helyzetekben a szabadság által nyújtott nehézséget a politikai antiszemitizmusba menekülve élik meg. Interjúkat végeztek, melyek alapján különböző állításokat fogalmaztak meg, amiket skálába rendeztek. Arra jöttek rá, hogy a bűnbakképzés, a változtatásokkal szembeni ellenállás, a társadalmi problémák moralizálása, pszichológiai oldalról való megközelítése a szemléleti alapja a tekintélyelvűségnek. De mindezek mellett megjelenik az etnikumokkal, nemzetiségekkel szembeni előítéletesség is.
Rengeteg antiszemita állítás hangzott el, amik között különbséget lehet tenni az alapján, hogy önvédelmi reakció, vádaskodás, konkrét megkülönböztetett intézkedéseket sürgettek-e a válaszolók, vagy beolvadással illetve elkülönüléssel összefüggő megnyilvánulások hangzottak el.
Az antiszemitizmushoz vonzódó tekintélyelvűség rejtett lelki szerkezetét is felvázolták. A kutatók felállítottak egy skálát, amit F-skálának neveztek el, utalva ezzel a fasizmusra. A skálán belül állítások voltak, és minél többel értett egyet az egyén, annál jobban volt igaz rá, a tekintélyelvűség. Kilenc pontja van az F-skálának, melyek a következők:
1.     konvencionalizmus
2.    tekintélyelvű alávetettség
3.    tekintélyelvű agresszió
4.    szellemi elzárkózás
5.    babonásság
6.    hatalomimádat
7.    destruktivitás és cinizmus
8.    a saját szorongás kivetítése
9.    eltúlzott nemi érdeklődés
Amikor tekintélyelvű személyiségről van szó, akkor számolni kell azzal, hogy az illető világnézetének egyik fontos eleme a dogmatizmus, vagyis a törvényszerűség, ellentmondást nem tűrés. Milton Rokeach szerint ha valaki több érvet, tudást hoz fel amellett a látásmód mellett, ahogyan látja a világot, mint ellenérvet, akkor az a zártság jele. A dogmatizmusra jellemző, hogy tények csak abban az esetben tudnak beépülni ebbe a szemléletbe, ha ezek az információk alátámasztják az eddigi elveket, értékeket, elméleteket.

Az olyan szocializációban, amely tekintélyelvűségre épül, a felnövő személyiség azt éli meg, hogy keretek közé van szorítva, nincs függetlensége és lehet, hogy még ki is használják. A büntetői atmoszférában felnövekvő egyén a saját kiszolgáltatottsága elől nála nagyobb tekintélyű alternatívákhoz közeledik, pl.: pártokhoz, nemzethez, valláshoz stb. Viszont ilyenkor akkor tudja elfogadni azt a pszichológiai helyzetet, hogy nincs más, csak amit felülről mondanak, ha emellett megnevezésre kerül az ellenség is. Mivel megmondják az egyénnek, hogy mit, hogyan, mikor csináljon, ezért rengeteg agresszió, feszültség halmozódik fel benne, amit a már megnevezett ellenségen tud levezetni.
„A jó és a rossz dogmatikus szembeállítása révén teremtett külvilág ily módon alapvetően mint fenyegető, védelemre sarkalló közeg jelenik meg, miközben a személy képtelen felismerni, hogy amit külső fenyegetettségnek érez és gondol, az valójában saját magából, belülről fenyeget.”
Emiatt akik nem felelnek meg a tekintélyelvű eszméknek, mind üldözöttek lesznek, mert a tekintélyelvű szocializációban felnövő egyén nem a realitást látja, hanem a saját belső szorongásai és a tekintélyelv által gyártott ingereket, ami megszállottsággá és téveszmévé is fajulhat.
Tehát az olyan személyiségben, aki tekintélyelvű szocializációban nőtt fel, a következőket lehet felfedezni: „konzervativizmus, konvencionalizmus, moralizáló dogmatizmus, torz valóságlátás, az ok-okozati viszonyok téves felfogása, tekintélyelvű alárendelődés és autonómiahiányos függés, manipulatív, sztereotipizált nemiség” .
A szorongásait, amik paranoidak is lehetnek, leginkább egy másik hasonló, vagy ugyan olyan gondolkodású egyénnel képes megélni, hiszen ha többen vannak akkor „kollektív paranoiát növesztenek nagyra”
Az antiszemiták félnek, csak nem jól határozzák meg a félelem okát. Saját maguk belső lényétől félnek, amit kivetítenek másokra.

Bettelheim és Janowitz vizsgálata
Zsidókra és négerekre vonatkozó sztereotípiákat hasonlítottak össze. A zsidókra a csalás, a törtetés, a tisztességtelenül elért siker, és az eszesség volt a legjellemzőbb, a négereket pedig lustának, koszosnak és erőszakra hajlamosnak ítélték a válaszolók. A kutatók párhuzamot véltek felfedezni a felettes-én és a zsidó, valamint a tudattalan-én és a néger sztereotípiák között. Ennek okát a polgárosodás folyamatában látták.
A felettes-én típusú sztereotípiákban olyan értékek jelennek meg, melyeket már preferálna a társadalom, de még nem tudja elérni, megvalósítani őket. Ez egy nagyon kettős állapot. Azok, akik nem rendelkeznek ezekkel az értékekkel, leértékeléssel próbálnak védekezni azokkal szemben, akiknek tulajdonítják ezeket az értékeket. Akkor vált át ez a frusztráció antiszemitizmusba, amikor már kifejezetten a zsidók erényének tulajdonítják a sikerességet, amit csak ők tudnak elérni.
Magyarországi kutatás a ’70-es években, huszonévesekkel
Azok az antiszemita sztereotípiák, melyek ebben a vizsgálatban napvilágot láttak, hasonlóságot mutatnak Adorno és munkatársai által felállított F-skálával, amiben az amerikai antiszemita sztereotípiákat sorolják fel. Mind a két skálánál érezhető a felettes-én normáinak való nem megfelelés miatti frusztráció. A következőket „rótták” fel nekik: tehetségességet, erőszakosságot, üzleti érzéket, értelmiségi munkát, összetartást és életképességet. Ezekből egy sikeres, polgári értékekkel rendelkező egyén képe bontakozik ki, amiről a többség csak álmodik.
A magyar társadalomban a többséghez képest a cigányok azok, akiket ősibb, archaikusabb csoportnak, a többségi társadalom által képviselt értékeket nem hordozóknak ítélnek meg. Velük szemben a lopás, a hazudozás, az agresszivitás, a lustaság, a muzikalitás és a nemiség az, ami gyakran megjelenik a sztereotípiák közt, mint negatívum.
Amikor egy interjú során beszélgetnek az emberek, akkor a fantázia könnyen beindul, és az előítéletek, a sztereotípiák egymásra licitálva eljuthatnak a legmegdöbbentőbb és legszörnyűbb tettig, a megsemmisítésig. A többség által nem megfelelőnek bélyegzettek eltávolításáról a következőket nyilatkozták, pl.: „Hát, ha rajtam múlna, már kiirtottam volna az egészet.” , „Hú, de nagyon csúnya munkát tudnék csinálni velük! Lakatlan szigetre kivinni őket, egy rakásra az egészet, hogy onnan el ne bírjanak menni sehova, helikopterrel vinni őket, hogy három hétig se enni, se inni ne kapjanak. Hát inni ihatnának, de enni semmit nem kapnának. Oszt utána három hét múlva legalább a helikopterről egy háromkilós kenyeret bedobni, oszt egymást ölnék vagy pusztítanák a kenyérért.”  
Tehát azok a sztereotípiák, melyek a felettes-énből származnak, arra jók bizonyos egyéneknek, hogy a saját szorongásaikról tudomást sem véve tudjanak élni, mivel azokat a normákat nem tudja felvenni, melyek a modern polgári élethez kapcsolódnak.

Záró gondolatok
Dolgozatomban próbáltam az antiszemitizmust megközelíteni több oldalról is, melyekből párat kiemelnék.
Az antiszemitizmus előfeltétele az előítéletesség és az ellenszenv. Azoknak a csoportoknak, egyéneknek, akik nem tudnak önmagukkal szembenézni, és a saját individuumukkal tisztában lenni, szükségük van arra, hogy legyenek olyan csoportok vagy egyének, akik valamiben mások. Ezáltal meg tudják magyarázni azt, hogy miért jobbak, mint mások, hiszen ha valaki valamiben más, mint az egyén, a csoport, akkor „biztos” negatív irányban térnek el egymástól, ergó „én több/jobb vagyok”, mint ő.
A személyiség kialakulásában a szocializációnak nagyon erőteljes szerepe van. Ez alatt a folyamat alatt tanulják meg az egyének, hogy hogyan viselkedjenek másokkal, és hogyan viszonyuljanak saját magukhoz. Amikor a szocializációnak erőteljes eleme a tekintélyelvűség, akkor az egyén nem tanulja meg, hogyan lássa magát, nem tud szembenézni azzal, hogy ki is ő valójában. Azokat a hibákat, amiket saját magában tudat alatt észlel, kivetít másokra, és bizonyos körülmények hatására eljuthat a másik kiirtásához, ami Allport skálájának utolsó foka.
Az antiszemitizmust sokan, sokféleképpen kutatták, vizsgálták. A nem is olyan régmúlt történelemben, a II. világháború során, elképesztő méretű öldökléshez, mészárláshoz vezetett. Fontosnak tartom, hogy a társadalom szeme előtt legyen ez a példa, mivel ha tisztában vagyunk azzal, hogy hová fajulhat az ellenségeskedés, utálat, akkor tenni is tudunk az ellen, hogy ismét ne tudjanak elfajulni az ellentétek.

Felhasznált irodalom
•    Csepeli György: Az antiszemitizmus lélektana, In: Csepeli György (1998): Előítélet és antiszemitizmus, Jószöveg Kiadó
•    Csepeli György: Előítéletek, In: Csepeli György (1998): Előítélet és antiszemitizmus, Jószöveg Kiadó
•    Dawidowicz, Lucy S.: A zsidók Hitler gondolatvilágában In: Dawidowicz, Lucy S. (2000): Háború a zsidók ellen, Múlt és Jövő Kiadó
•    Kovács András: Az antiszemitizmus mint társadalomtudományos probléma In: Kovács András (szerk.) (1999): A modern antiszemitizmus, Új Mandátum Könyvkiadó
•    Langmuir, Gavin L.: Kísérlet az antiszemitizmus definíciójára In: Kovács András (szerk.) (1999): A modern antiszemitizmus, Új Mandátum Könyvkiadó
•    Loenwenstein, Rudolph M.: Antiszemiták pszichoanalízisben In: Kovács András (szerk.) (1999): A modern antiszemitizmus, Új Mandátum Könyvkiadó