"Az antiszemitizmus őrületté, ragályos betegséggé fajult, egyre jobban terjed, és ha nem teszünk ellene most, több mint hatvan év után sem, akkor még tovább terjed a világon!" mondta Israel Meir Lau, Izrael volt országos főrabbija kedden Budapesten a Dohány utcai zsinagóga előtti, zsúfolásig telt téren, a gettó felszabadításának 66. évfordulóján a Budapesti Izraelita Hitközség és az Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség által rendezett megemlékezésen.
A fővárosi gettó felszabadításának 66. évfordulóján a Budapesti Izraelita Hitközség és az Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség által rendezett megemlékezésen a Israel Meir Lau, Izrael volt országos főrabbija rámutatott: a holokauszt idején a világ három részre oszlott: nácik és kiszolgálóik; áldozatok; illetve akik "álltak, és nem tettek semmit azért, hogy megmenekülhessenek az áldozatok".
Azon erősen el kell gondolkodni, hogy jelenleg e harmadik rész arányát illetően más-e a helyzet – vetette fel a kérdést Israel Meir Lau, aki jelenleg Tel-Aviv vezető rabbija és a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet elnöke.
Aki ma hátat fordít a zsidóságnak, az kollaboránsnak minősül azokkal, akik annak idején az egész zsidóság ellen hirdettek háborút – tette hozzá.
Kitért arra is, hogy a jeruzsálemi Jad Vasem Intézetben mintegy 23 ezer embermentőt tartanak számon, akik a vészkorszak idején saját életük kockáztatásával is segítettek az üldözötteknek. Meglátása szerint ez a szám nem olyan nagy, ha az országok teljes népességéhez viszonyítják.
Megfogalmazása "mi nem felejtettük el a holokausztot", és ma már megértik a világ vezetői, hogy "milyen fontos emlékezni és emlékeztetni" a vészkorszak szörnyűségeire. Az emlékezéssel elérhető, hogy kialakuljon a kölcsönös tisztelet, barátság "és esetleg a testvériség is" a zsidóság és a többi nép között. Ezzel
elérhető, hogy "még egy holokauszt a világon senki ellen ne történhessen meg".
Mint a főrabbi mondta, a világban egyre nő az érdeklődés a holokauszt történései iránt, ez a fiatalok körében is tapasztalható, számos országban a fokozott érdeklődés a holokauszt-emlékközpontok látogatottságán is lemérhető.
Israel Meir Lau beszélt arról, amikor II. János Pál pápával találkozott, és a katolikus egyházfő azt mondta neki: "a primitív antiszemiták alól akkor lehet kihúzni a talajt", ha egyazon képen kezet fogva látják az emberek a pápát és Izrael főrabbiját.
A főrabbi arra is felhívta a figyelmet, hogy nagyon fontos: a zsidó emberek hallgassák meg egymást, mert "mi egy nép vagyunk", ahogy az auschwitzi koncentrációs táborban is tudták, hogy egyazon néphez tartoznak, attól függetlenül, hogy melyik társadalmi réteghez tartoztak.
Emlékeztetett arra, hogy a nácik nem véletlenül rombolták le 1938 novemberében a kristályéjszakán egyebek mellett a zsinagógákat Németországban, mert jól tudták: a zsidóság lényege a kultúrájában és a tradícióban rejlik.
Az eseményen megjelent Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Boross Péter volt miniszterelnök, Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának fideszes elnöke, Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, Schiffer András, az LMP frakcióvezetője, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Mohos Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára és Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, valamint a
diplomáciai testület képviselői.
A szovjet hadsereg 1945. január 18-án szabadította fel a budapesti "nagy gettót". A VII. kerületi Dohány utca, továbbá a mai Kertész utca, a Király utca és a Károly körút által határolt területen mintegy hetvenezer embert zsúfoltak össze a nyilasok. A háborúban a főváros kétszázezres zsidóságának hozzávetőleg a fele elpusztult a Duna-parti vérengzések és a kényszermunkára hurcolások miatt.
A szovjet katonák közeledtére 1945. január 18-án a nyilas őrség eltűnt, a kerítés deszkapalánkjait az emberek eltüzelték. Azon a napon a gettó területén, a Klauzál téren több mint háromezer temetetlen holttestet találtak.
BreuerPress -media-info