Vállaljuk büszkén, emelt fővel a zsidóságunkat

Vállaljuk büszkén, emelt fővel a zsidóságunkat

 

Yaakov Hagoel, a Cionista Világszövetség alelnöke a zsidóság feladatáról beszélt. 

Mit tud mondani erről a mai rendezvényről?

Idén határoztunk arról, hogy a konferenciánkat Magyarországon rendezzük meg, 16 ország képviselője, 140 zsidó szervezet vezetője jött el ma ide.

Már a megnyitón is arról beszéltek, hogy a zsidóság sokszínű. 

A sokszínűségről egy régi viccet is elmondhatok, hogy két zsidónak legalább három véleménye van. Ám ez nagyon jó dolog, hiszen itt is láthatunk baloldali és jobboldali, vallásos és szekuláris zsidókat, lehet látni a különböző féle zsidóságból embereket itt összejönni, képesek voltunk őket egyesíteni a cionizmus égisze alatt. Nagyon egészséges, hogy ilyen sokszínű a zsidó közösség,

A Magyar Cionista Szövetség 1922-ben alakult meg, ám ezen a konferencián egyetlen képviselője sem jelent meg. 

Először is: mi mindenkit meghívtunk, de ez nem egy magyarországi konferencia, hanem Magyarország a helyszíne ennek a rendezvénynek, például tavaly Brüsszelben, Belgiumban rendeztük meg. Nagyon reméljük, hogy akiket meghívtunk, de nem jöttek el, jövőre látjuk majd.

Ön szerint mi ennek a konferenciának az üzenete?

A konferencia célja, hogy harcoljunk az antiszemitizmus ellen, elsősorban magukat a zsidókat szeretnénk meggyőzni arról, hogy igenis álljanak ki az antiszemitizmus ellen. Ha egy gyereket megvernek azért, mert zsidó, akkor feljelentést kell tenni, nem égből jött csapásnak kell erre tekinteni, emelt fővel kell vállalni a zsidóságunkat, egyszerűen nem szabad elfogadni az antiszemita esetek megtörténését.

Ön találkozott vezető magyar politikusokkal, így a miniszterelnök-helyettes úrral is. Milyen benyomásokat szerzett?

Többféle benyomást szereztem, először is: Magyarországon a parlamenti képviselők egyötöde egy szélsőjobboldali pártot képvisel. Mielőtt Magyarországra jöttem, erősen aggódtam az itteni zsidó közösségért, ám most, hogy beszéltem parlamenti képviselőkkel, a miniszterelnök-helyettessel, már kevésbé vagyok aggódó. Már csak azért, mert látom, hogy a kormány nem antiszemita és reménykedem abban, hogy a kormány felvilágosultabb része legyőzi a sötétebbet.

Mit mondana, ha üzenhetne a világ zsidóságának?

Vállaljuk büszkén, emelt fővel a zsidóságunkat, ne rakjuk a homokba a fejünket, mert akkor átlépnek rajtunk, ránt taposnak.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter